logo

VIII Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Caesar és a zsidók

Pompeius leveretése és halála után Caesar haddal támadta meg Egyiptomot, és ebben a vállalkozásban sok minden módon támogatta Antipatros, aki Hyrcanus rendeletére Júdeát kormányozta. Ugyanis midőn Caesar a pergamoni Mithridatesnek segédcsapatokat akart hozni és kénytelen volt Askalonnál megállni, mivel Pelusiumon át nem tudta az utat kikényszeríteni, Antipatros háromezer zsidó gyalogossal csatlakozott hozzá, és elérte, hogy nem csupán az arab, hanem a szír fejedelmek is mind – kik tűzön-vízen keresztül ragaszkodtak Caesarhoz –, továbbá Jamblichos király és a Libanonon uralkodó Ptolomaeus, Soaimos fia, és a városok is majdnem mind szövetségesként siettek Caesar támogatására. Mithridates megindult Syriából Pelusium felé, s mivel ennek a lakosai nem voltak hajlandók befogadni, ostrom alá vette a várost. Antipatros hősiesen harcolt, ő vágott elsőnek rést a falon és utat nyitott a többieknek a városba. Így esett el Pelusium.

De midőn Antipatros Mithridatesszel együtt Caesarhoz akart jutni, ebben megakadályozták az egyiptomi zsidók, akik az Óniásról nevezett területen laktak. Antipatros azonban rávette őket honfitársaik példájának követésére, leginkább azzal, hogy megmutatta nekik Hyrcanus főpap levelét, amelyben ez arra figyelmeztette őket, hogy Caesar iránt barátságosan viselkedjenek és hadseregét mindennel lássák el.
Midőn látták, hogy Antipatros és a főpap véleménye megegyezik, hallgattak a szavukra, és ezzel Memphis lakosait is arra indították, hogy behívják Mithridatest, aki aztán hamarosan meg is érkezett és hatalma alá vette őket.

Mithridates már megkerülte az úgynevezett Deltát, midőn az úgynevezett „zsidó tábor” táján rábukkant az ellenségre. A jobbszárnyon Mithridates vezényelt, a balszárnyon Antipatros. A csata folyamán Mithridates balszárnya hátrált és a legnagyobb veszedelembe került volna, ha Antipatros, aki megverte a vele szemben álló seregrészt, nem sietett volna végig csapataival a folyó partján, nem szabadítja fel őt és nem kergeti meg a már-már győztes egyiptomiakat.
Az üldözés további során az ellenséges tábort is elfoglalta és visszahívatta Mithridatest, aki már jó messzire menekült. Mithridates szárnyán mintegy nyolcszáz, Antipatros szárnyán azonban csak negyven katona esett el. Mithridates írt Caesarnak, beszámolt megmeneküléséről és arról, hogy a győzelem érdeme Antipatrosé, úgy, hogy Caesar ezt elhalmozta dicséretekkel és a háború legválságosabb pillanataiban mindig igénybe vette Antipatros segítségét. Végül azonban az egyik ütközetben Antipatros megsebesült.

Mivel Caesar bizonyos idő múlva befejezte a háborút és áthajózott Syriába, háláját azzal mutatta ki, hogy Hyrcanust megerősítette a főpapi méltóságban, Antipatrosnak megadta a római polgárjogot és felmentette mindennemű adó fizetése alól. Sokan azt állítják, hogy Hyrcanus is részt vett ebben a hadjáratban s ő is Egyiptomba ment; ezt az állításomat igazolja a kappadokiai Strabon, aki Asinius szerint ezt írja:
„Midőn Mithridates és Hyrcanus zsidó főpap Egyiptom ellen indult...” Ugyanez a Strabon műve más helyén idézi Hypsikratest és ezt mondja:
„Mithridates egyedül indult hadba, azonban felszólította Antipatrost, Júdea helytartóját, hogy háromezer emberrel siessen segítségére Askalonba és vegye rá a többi fejedelmet is példája követésére; ezen a hadjáraton részt vett Hyrcanus főpap is.” Ennyit mond Strabon.

Antigonos, Aristobulos fia, fölkereste Caesart, felpanaszolta atyja sorsát, aki Caesar miatt méregtől halt meg, továbbá bátyja sorsát, akit Scipio lefejeztetett és kérte, könyörüljön meg rajta, hiszen őt meg száműzték a hatalomból. Felpanaszolta, hogy Hyrcanus és Antipatros erőszakos módon uralkodik a népen, és őt magát is bántalmazták. Azonban Antipatros, aki éppen jelen volt, védekezett a vád ellen, és bebizonyította, hogy Antigonos nyugtalan és lázongó ember; fölemlegette, mennyi hadi fáradalmat szenvedett végig ő maga és hogy Caesar katonai tanácsadója volt, és erre őt magát hívta fel tanúnak:
„Aristobulost – mondta -teljes joggal vitték másodszor is Rómába, mert mindig ellenséges indulattal viseltetett a rómaiak iránt és sohasem fért meg velük, bátyja pedig megérdemelte a büntetést, amelyet Scipio rámért, mert rabló hadjáraton kapták rajta és büntetése ennélfogva nem volt önkényes és nem is volt igazságtalan.”

Miután Antipatros így előadta védekezését, Caesar megerősítette Hyrcanust a főpapi méltóságban, Antipatrosnak megadott minden szükséges teljhatalmat. Miután minderről határozott, kinevezte egész Júdea kormányzójának.
Ezenfelül megengedte Hyrcanusnak, aki kérte ezt a kegyet tőle, hogy újra felépítse szülővárosa falait, amelyek még Pompeius óta romban hevertek, és levelet írt Rómába a konzuloknak, hogy helyezzenek el okmányt a Capitoliu-mon ezekről az intézkedéseiről. Az erre vonatkozó szenátushatározat szövege ez:
„Lucius Valerius praetor, Lucius fia, javaslatára, december idusán a Concordia-templomban a Collinus törzsből származó Lucius Coponius, Lucius fia és a Quirinus törzsből származó Papirius volt jelen a határozat írásba foglalásakor, mivel a zsidó követek, Alexander, Jason fia, Numenios, Antiochos fia és Alexander, Dorotheos fia, a mi tiszteletre méltó szövetségeseink, arra kértek bennünket, hogy régebben a rómaiakkal kötött barátságunkat és szövetségünket újítsuk meg, és a szövetség jelképéül ötvenezer arany értékű aranypajzsot hoztak ajándékba, továbbá ajánlóleveleket kértek a szabad városokhoz és a királyokhoz, hogy az ő területükön és kikötőiken biztonságban és zavartalanul utazhassanak keresztül, a szenátus elhatározta, hogy fenntartja a velük kötött barátságot és szövetséget, kéréseiket teljesíti és a pajzsot elfogadja.”

Ez Hyrcanus uralkodásának és főpapságának kilencedik évében Panemos hónapban történt. [...]


Forrás:
Josephus Flavius: A zsidók története.
.