XIX, 7. [...] Α király igen bőkezű és jótékony természetű ember volt, és igyekezett dús ajándékokkal megnyerni alattvalói szeretetét. Szívesen költekezett, s így népszerűségre is tett szert, és elődjétől, Heródes királytól elütött abban, hogy boldog volt, ha adhatott.
Mert ez kegyetlen és engesztelhetetlen ember volt, gyűlölete mértéktelen, és nyíltan megvallotta, hogy jobban szereti a görögöket, mint a zsidókat. És míg idegen városokat tékozló pompával díszíttetett, az egyikben fürdőket és színházat, a másikban templomot és oszlopcsarnokokat építtetett, de egyetlenegy zsidó városnak sem juttatott semmiféle ékességet vagy valamirevaló ajándékot.
Agrippa viszont szelíd természetű ember volt és mindenkihez egyformán bőkezű. Barátságos volt az idegenekhez, akik igazán nem panaszkodhattak bőkezűségére, de arról sem feledkezett meg, hogy alattvalóit még nagyobb ajándékokban részesítse. Ugyancsak megtartotta ősi vallásának rendeléseit, tiszta erkölcsű ember volt, és egyetlenegy napot sem mulasztott el, hogy be ne mutatta volna a törvényben megszabott áldozatokat.

Mégis, mikor egy ízben Agrippa Kaisareában tartózkodott, bizonyos jeruzsálemi Simon, mindenkitől tisztelt, törvénytudó férfiú, arra vetemedett, hogy a népet összecsődítette és vádat emelt a király ellen, hogy nem tiszta, tehát nem méltó arra, hogy belépjen a templomba, amelybe csak bennszülött zsidónak szabad belépnie.
A város parancsnoka Simon beszédéről azonnal írásbeli jelentést küldött a királynak, ez magához hívatta Simont, és mivel éppen a színházban tartózkodott, maga mellé ültette s nyugodtan és szelíden megkérdezte tőle:
„Mondd csak, történt valami törvényellenes dolog?” Simon erre semmit sem tudott felelni, hanem bocsánatot kért. Most aztán sokkal hamarább megbékélt Agrippával, mintsem bárki remélte volna, mert azon a véleményen volt, hogy a királynak nagyobb ékessége a szelídség, mint a harag, és hogy magas állású férfiakhoz jobban illik a kegyesség, mint a szenvedélyesség. A király tehát hazaküldte Simont és ezenfelül még meg is ajándékozta.

Miután sok helyütt sokat építkezett, Berytos városáról különösen pazarul gondoskodott: itt tudniillik színházat építtetett, amely pompásabb és szebb volt minden más színháznál, továbbá gyönyörű amfiteátrumot, fürdőket és oszlopcsarnokokat, és nem kímélte a költséget, hogy minél szebbek és nagyszerűbbek legyenek.
Az építmények felavatását a legragyogóbb fénnyel rendezte meg: a színházban színdarabokat adtak elő, mindenféle zenei versenyeket tartottak és minden elképzelhető módon szórakoztatták a népet; az amfiteátrumban óriási költséggel rengeteg gladiátort léptetett fel, és hogy látványos tömegharcot is mutasson be, két, egyenkint hétszáz főnyi csapattal ütközetet rendezett. Ebben a harcban büntetésből minden gonosztevőnek részt kellett vennie, ahány csak volt, és míg egyfelől a harc itt a béke dísze lett, másfelől a gonosztevők is elnyerték büntetésüket; ugyanis valamennyien elestek a harcban.

XIX, 8. Miután a berytosi ünnepségek véget értek, Agrippa a galileai Tiberiasba ment. A szomszéd királyok, akik rendkívüli módon tisztelték, eljöttek hozzá látogatóba, éspedig Antiochos, Kommagene királya Sampsigeram, Emesa királya, Kotys, Kis-Armenia királya, Polemon, Pontus ura és saját testvére, Heródes, Chalkis királya. Valamennyit barátságosan és szívesen fogadta, és bizonyságot tett előttük nemes jelleméről, hiszen éppen ez szerezte meg neki a megtisztelő királyi látogatásokat. Még ott voltak vendégei, amikor megjelent nála Marsus, Syria kormányzója is, és a király, hogy a rómaiak iránt lerója a köteles tiszteletet, a várostól hét stadionnyira elébe ment.

Ez azonban viszályt támasztott közötte és Marsus között; tudniillik kocsiján magával vitte a vendégkirályokat, és Marsus ezt a bizalmaskodást és barátkozást gyanúsnak találta, mert úgy gondolta, hogy ennyi hatalmas uralkodó egyetértése nem érdekük a rómaiaknak.
Nem sokkal utóbb néhány bizalmas emberét elküldte az egyes királyokhoz, azzal a paranccsal, hogy haladéktalanul utazzanak vissza hazájukba. Emiatt Agrippa módfelett bosszankodott, s ettől fogva feszült volt a viszony közte és Marsus között. Különben éppen ebben az időben elvette a főpapi méltóságot Mátyástól, és Eliunaira, Kantheras fiára ruházta.

Agrippa már három éve uralkodott egész Judeán, amikor egyszer Kaisareába ment, amelynek régebben Straton-tornya volt a neve. Ott a császár tiszteletére játékokat rendezett, mert értesült róla, hogy éppen ünnepet tartanak a császár üdvéért. Az ünnepségekre az egész tartományból rengeteg tekintélyes és magas rangú ember sereglett össze.
Az ünnepség második napján Agrippa már korán reggel a színházba ment, csodálatos művészettel szőtt színezüst ruhában. A felkelő nap sugaraiban káprázatos fényben csillant meg az ezüst és úgy elvakított mindenkit, hogy kénytelenek voltak félelemtől borzongva elfordulni. A hízelgők hamarosan mindenfelől lelkes kiáltásokkal köszöntötték, istennek nevezték, és kérték, árassza rájuk kegyeit, hiszen ha eddig embernek tisztelték, a jövőben embernél hatalmasabb lényként akarják imádni.

A király ezt egészen természetesnek találta, és nem utasította vissza istenkáromló hízelkedéseiket. Mikor azonban kisvártatva felpillantott, látta, hogy a feje fölött valami kötélen bagoly ül, s rögtön felismerte, hogy ez rosszat jelent, mert a madár valamikor szerencséjének, most pedig közeli halálának hírnöke volt. Ezért igen nagy keserűség fogta el. Nyomban szörnyű fájdalom kezdte kínozni gyomrát és már kezdettől fogva irtózatosan meggyötörte. Ekkor felugrott és így szólt főembereihez:
„íme én, a ti istenetek, most kénytelen-kelletlen meghalok és a végzet meghazudtolja a ti hízelkedő szavaitokat. Halhatatlannak neveztetek engem, pedig a halál máris elragad. De el kell viselnem sorsomat, Isten akarata szerint; hiszen nem nyomorult sorban, hanem királyi pompában éltem.”

Még beszélt, amikor máris elviselhetetlenné fokozódtak fájdalmai, tehát gyorsan visszavitték palotájába, és hamarosan mindenfelé híre futott, hogy a király haldoklik. A nép az asszonyokkal és gyermekekkel együtt, ősi szokás szerint, azonnal leborult a szőnyegekre, hogy imádkozzék Istenhez a királyért, és mindenütt felhangzott a sírás és jajveszékelés. A király az egyik emeleti szobában volt és onnan láthatta, hogy a nép a földön fekszik; erre maga sem tudta visszafojtani könnyeit. Még öt napig szenvedte a kínokat belső részeiben, míg végre meghalt, életének ötvennegyedik, uralkodásának hetedik évében.

Négy évig uralkodott Gaius császár alatt, mégpedig három évig csak Philippos tetrarchiáján, a negyedikben Herodesén is. Uralkodásának három utolsó éve Claudius császár uralkodásának idejére esett és ebben az időben az említett területeken kívül Judeán, Samarián és Kaisareán is uralkodott.
Országából elképzelhetetlenül nagy jövedelme volt, éspedig tizenkétmillió drachma, és mégis nagyon sok kölcsönt kellett felvennie; mivel rendkívül pazarló volt, jövedelmei sohasem fedezték kiadásait, a takarékosságot pedig nem ismerte. [...]