Nevének eredete
A várost Colonia Copia Felix Munatia néven alapították a rómaiak. Mégis a Lugdunum név vált később a város köznapi nevévé.
A Lugdunum név eredete pontosan nem ismert. A legelterjedtebb nézet szerint a „Lug” szó egy kelta istent, míg a „dun” dombot, erődítményt jelent a gallok nyelvén. Más, kevésbé elfogadott nézet szerint, a város előtagja a „lukos” (varjú jelentésű) szót takarja. Egy további elképzelés a „lux” (fény) szóból való származást firtatja.
Története
Alapítás
Lugdunum, amint azt az ásatások kimutatták, már jóval „hivatalos” alapítása előtt is lakott település volt. A Kr. e. 6. században egy gall tábor létesült a Saône nyugati partján. A monda szerint Momoros és Atepomaros király alapította a települést, amely a Földközi-tenger medencéjével tartotta a kapcsolatot, kereskedett.
Kr. e. 43-ban, a Julius Caesar halálát követően a gallok több támadást indítottak a római telepek ellen. Az allobrogok egyik ilyen támadása Vienne ellen irányult, amely következtében a város lakossága menekülni kényszerült.
A Szenátus utasítására, a menekültek számára Lucius Munatius Plancus (Gallia helytartója) várost alapított a Rodanus (Rhône) és az Arar (Saône) összefolyásánál lévő dombra, a Forum Vetusra (mai neve: Fourvière), amely valószínűleg egy korábbi római tábor lehetett. A város alapításakor pár ezer lakossal rendelkezett.
Gallia fővárosa
Lugdunumban Florianus uralkodása alatt vert antonianinusok A város lakossága és jelentősége nagyban nőtt, azonban a legnagyobb fordulatot Augustus döntése hozta. Kr. e. 27-ben Lugdunum Gallia Lugdunensis provincia fővárosa és a három gall tartomány birodalmi központja lett.
Kr. e. 15-ben, először Rómán kívül, pénzverde is létesült a városban. Kr. e. 12-ben pedig a Croix-Rousse dombon a három gall tartomány vallási központja jött létre.
A két fontos folyó, illetve a Bretagne, Aquitánia, dél-Gallia és Itália felől érkező utak találkozásánál fekvő település hamar a Római Birodalom minden részével kapcsolatokat épített ki. Négy aquaduct épült a város ellátására, a legnagyobb, az Aqueduc du Gier, 75 kilométer hosszúságú volt. De egyéb jelentős épületek is szép számban akadtak Lugdunumban: színház, amfiteátrum, szentélyek, fürdők díszítették a várost.
A Kr. e. 10-ben Lugdunumban született Claudius császár 48-ban kelt rendeletére a gallok is lehetőséget kaptak a Szenátusba való bekerüléshez. Mindezt egy bronztáblára vésetve közölte az uralkodó a három gall tartomány szentélyében. A tábla darabjait Lyonban őrzik. Szintén a császár uralkodása alatt épültek meg a Rhône folyó hídjai, amelyek egy északkeletre tartó út részei lettek.
64-ben Lugdunum patríciusai 4 millió szeszterciuszt küldtek a leégett Róma újjáépítésére, cserébe 65-ben, amikor Lugdunum égett le, Néró is hasonló összeggel segítette ki a várost.
68-ban Caius Julius Vindex, Gallia Lugdunensis kormányzója, Néró helyett Galbát kívánta római császárrá tenni. Vienne nagyban támogatta a kormányzót, Lugdunum azonban ellene fordult. Néró júniusi öngyilkosságát követően Galba került a trónra, aki Lugdunum megbüntetését tervezte.
69-ben azonban a korábbi Néró-hívek megfosztották rangjától. Így a vienne-i lakosság bűnhődött Lugdunum helyett.
Növekedés és a kereszténység elterjedése
A 2. században Lugdunum lakossága nagyban nőtt, elérte az 50000 főt is. Jelentős volt a kormányzati szerepe, de gazdaságilag is kiemelkedő fontosságra tett szert. Legalább két bank működött a városban, amely a kerámia-, a fémműves és a szövőipar központjává vált. A lyoni terrakotta és kerámiatárgyak, valamint a bor a város komoly exporttermékeivé váltak.
A Rhône és Saône folyók hajózhatóak voltak, így Gallia legforgalmasabb kereskedelmi útjai lettek, amelyeken elindulva egészen Hispaniaig és Itáliáig szállították az árukat. A lugdunumi hajósok voltak egész Gallia leghíresebb és legmegbízhatóbb szállítói.
A kereskedelem növekedésével egyre több külföldi és érkezett a városból elsősorban görögök és olaszok, valamint bevándorlók Palesztina és Asia Minor provincia felől.
Ebben az időszakban jöttek nagy számban a Földközi-tenger keleti része felől nagy számban keresztények a városba. A sokszínű metropolisz hamar befogadta az idegeneket, és nagyrészt szintén keresztény vallásra tért. 177-ben Szent Pothin püspök, a keresztények vezetője és Szent Blandine voltak az elsők Galliában, akiket a Marcus Aurelius-féle keresztényüldözés sújtott. A keresztényüldözések ellenére a város kulturális életének fejlődése tovább fokozódott. Itt tevékenykedett Szent Ireneus, a legkorábbi keresztény teológusok egyike.
A város hanyatlása
197-ben Septimius Severus a lugdunumi csatában legyőzte az ellene fordult Clodius Albinust, majd felégette Lugdunum városát, keresztény lakóit pedig nagyrészt megölette, továbbá 198 és 211 között az I. légiót itt állomásoztatta. 276-ban a germánok inváziójától szenvedett a város.
Az ásatások során Lyonban találták a legdíszesebb germán síremlékeket. A 3. század végére Lugdunum elvesztette Gallia irányítói szerepét – helyette Trier kapta meg –, a város nagy része kihalt.
437-ben a burgonok foglalták el a várost, amelyet 461-ben fővárosukká tettek. 532-ben Chlodion a Frank Birodalomba olvasztotta Burgundiát.