A galliai hadjárat katonai eseményanyagát aprólékos részletességgel feldolgozta maga Caesar; pontosan ismerjük az ellenfelek erejét és helyzetét, a nagy és szívós mérkőzés minden mozzanatát, a gallok elszánt vitézségét és a latin haditudomány ragyogó fölényét. Caesar hadvezetése máig is tökéletes példája a hadiművészetnek; technikai újításai, a várvívó ostromművek, a rajnai hídverés: korszakot nyitnak a hadviselés történetében. A galliai hadjárat a római katonai és mérnöki tudás mesterműve volt. De túl ezen és túl a légiók páratlan vitézségén, mesterműve volt a római szellemnek is. Gallia meghódítása a római szellem diadala a gall szenvedélyen.
Éppen ezért érdekelnek bennünket jobban az eredmények, mint a háborús események. A harc csupán eszköz volt, mint mindig, bizonyos politikai és gazdasági célok elérésére, de a gomolygó események mélyén Róma géniusza dolgozott egy messzi jövendő érdekében, hogy új, szűz területeket nyerjen, elhinteni a latin szellem és műveltség magjait.
Az eredmény: Caesar hadjáratának nyolc éve megvetette Latin-Európa alapjait, római tartománnyá tette Galliát, vagyis a mai Franciaországot, Belgium, Hollandia és Svájc területét, és megnyitotta Britannia kapuit is Róma légiói előtt.

Caesar tulajdonképpen a maga távolabbi céljai érdekében vállalkozott a galliai hadjáratra, de már eleve tudta, hogy ezt a hadjáratot csak végleges győzelemmel fejezheti be, különben nemcsak Gallia veszett el, hanem a maga jövője is. Világosan látta legközelebbi feladatait: meg kell tartania a még friss és ingatag tartományt, a Narbonensist, le kell vernie a nyugtalankodó helvetiusokat és a hatalmaskodó germánokat - ez a kettő együtt mintegy 300 000 főnyi ellenséget jelentett -, és végül Róma uralma alá kell vetnie egész Galliát, vagyis mintegy nyolcmillió embert.

Rómának voltak szövetségesei is Galliában, s talán éppen ezért volt kényes Caesar helyzete: ha Róma bármely gall törzs ellen vonul, a többi egyszerre mind összefog ellene. Caesarnak tehát nagyon ügyesen és óvatosan kellett fellépnie; dédelgetnie kellett a helyi pártokat, kijátszani egyiket a másik ellen, békén hagyni szokásaikat, törvényeiket, vallásukat, hiszen élelmet, hadianyagot, egyéb segítséget is akart kapni a galloktól.

Április 8-án, a genavai kihallgatáson eldől a helvetiusok s ezzel Nyugat-Európa sorsa. Ebben a pillanatban már útban van a helvetiusok népe, 368 000 ember, hogy Dél-Galliában új hazát alapítson magának. Caesar azonban világosan látja, hogy abban a pillanatban, amikor az utolsó helvét is elhagyja ősi földjét, azonnal beözönlik oda a suevus törzs, Ariovistus harcias sváb népe. Álláspontja tehát világos: a helvetiusoknak nem szabad elhagyniuk hazájukat! Helvécia erős védőfala Rómának az északi barbárság betörései ellen!
A helvetiusok küldöttsége kétségbeesetten távozik: mikor azt hitték, hogy megmenekültek makacs ellenségüktől, íme, új ellenséget ingereltek maguk ellen, a hatalmas Rómát! De most már hiába a jobbak rábeszélése és könyörgése, az elkeseredett tömeget már nem csillapíthatja le emberi szó, már csak Róma kardja állíthatja meg.

Meg is állítja. Caesar villámgyorsan újoncoztat, elvágja az özönlő százezrek útját, a harcosok negyedrészét külön veri meg, a többit maga után csalja a neki legalkalmasabb terepre, Bibracte (a mai Autun) alá, s ott tönkreveri őket. Borzalmas mementó volt ez a balvégzetű kivándorlás a helvetiusoknak: mintegy 230 000 embert vesztettek! A megmaradt 130 000 kénytelen volt megadni magát.

Caesar visszatelepítette őket hazájukba, amelyet megvédett a suevusok beözönlése ellen: felépíttette velük felgyújtott házaikat, megindította a termelőmunkát, jóságával, emberségével megnyerte és megbékéltette a sokat szenvedett népet, s ezzel megteremtette Róma északi határőrvidékét. Mikor a tárgyalások végén kezet fogott Divitiacusszal, az ősz helvét törzsfőnökkel: ezzel a kézfogással a két nép örök barátságát pecsételte meg.