Galatia, ókori kis-ázsiai ország. Nevét lakói, a kelta galaták után kapta, akik i. e. 278-ban átkeltek a mai Boszporuszon, majd végigdúlták Kis-Ázsiát. Végül I. Attalosz, Pergamon királya fékezte meg őket i. e. 230-ban, és a Szangariosz folyótól a Kizil folyóig terjedő területet jelölte ki számukra. Itt továbbra is zaklatták szomszédaikat, ezért a magnesiai csata (i. e. 190) után a rómaiak Manlius Vulsot küldték leigázásukra, később pedig Pergamon sakkban tartására használták fel őket. Róma Pontosz elleni háborújában hűek maradtak Rómához.

A galaták lakóterületüket kelta törzsi alapon osztották be, a három törzs: a tolistobohiusok, tectosagusok és a trocmusok külön-külön éltek fővárosaik, Pessinus, Ancyra (a mai Ankara) és Tavium körüli területeken, és egyenként további négy részre tagozódtak. Ennek megfelelően úgynevezett tetrarchák vezették őket. A három törzs közös tanácsa egy Drynemetum nevű hely mellett ülésezett és döntött gyilkossági ügyekben.

Galatia i. e. 25-ben lett római provincia. A galaták az egész császárkoron keresztül megtartották kelta jellegüket, Szent Jeromos korában (3. század – 4. század fordulója) még kelta nyelven beszéltek.