A felirat egy római közkatona pályafutását, annak fontosabb mozzanatait örökíti meg, a szakember azonban olyan vonatkozásokat is felismer bennük, amelyek új adatokkal bővítik a római hadtörténetet, sőt a kor mozgalmas történetére és egyes főszereplőire is fényt vetnek. A síremlék állítója Tiberius Claudius Maximus. Társadalmi helyzetéről, kilétéről árulkodik nevének második része, az ún. nemzetségnév, a Claudius. Ismeretes, hogy a római hadsereg szervezetében két nagy egységre oszlott: légiókra és (gyalogos vagy lovas) segédcsapatokra.
A légiók tagjai csak római állampolgárok lehettek, a segédcsapatokat a meghódított népekből sorozták, vezetőik azonban római állampolgárok voltak. Tagjaik a 20-25 évi katonai szolgálat után a honesta missio, a „tisztességes elbocsátás" alkalmából megkapták a római polgárságot, és ekkor nemzetségnévként a császár nevét vették fel. A Claudius név elárulja, hogy Maximusnak az apja vagy a nagyapja a Iulius-Claudius dinasztia császárai idején (i. sz. 14-68) mint valamilyen segédcsapat katonája kapta meg a római polgárjogot.

Tehát Tiberius Claudius Maximus katonaivadék, akinek születési helye és ideje is kihámozható. A sírkő a régi Philippi város közelében került felszínre. Már anyaga és méretei arról vallanak, hogy állítója tehetős, földbirtokkal rendelkező család tagja lehetett, és a családi birtokon, Philippi közelében született. Philippi városát II. Fülöp makedón király alapította, lakói eredetileg makedónok és görögök voltak, de i.e. 42-ben a cézári párt hívei római telepesekkel népesítették be, majd a későbbi időkben újabb latin elemekkel gyarapodott, és lassanként római polgárságú és latin nyelvű várossá lett. Maximus itteni eredetére egy másik tény is utal.
Katonai pályafutását a VII. Claudius légióban kezdte. Erről a légióról tudjuk, hogy i.sz. 6G-ban Dalmáciából Felső-Moesiának a Duna mellett fekvő Viminaeium (a mai Kosztolác) nevű városába helyezték át, és Philippi, valamint környéke e légió újoncozási területéhez tartozott. Következésképpen nincs semmi okunk kételkedni abban, hogy Maximus születési helye Philippi városa volt.

Mikor született? Feliratán megemlíti, hogy Domitianus császár vitézségéért érdemjelekkel tüntette ki. Ismeretes, hogy a szóban forgó légió Domitianus uralkodása alatt részt vett a dák háborúban. Bár a háború ekkor nem végződött teljes római győzelemmel, mégis a császár, a dicsőség látszatának megőrzéséért, igen sok katonát érdemtelenül kitüntetett. Későbbi vitézi tettei bizonyítják, hogy hősünk nem tartozott ezek közé, de a kitüntetést ő is a háború végén, vagyis i.sz. 89-ben kaphatta, amint írja, magától a császártól.
Addigi pályafutásából, főként katonai előléptetéseiből ítélve nyilvánvaló, hogy ekkor már néhány évi katonai szolgálat állt mögötte, és ezért feltehető, hogy 85-ben sorozták be, amikor a római szokás szerint mintegy 20 évesnek kellett lennie. Ebből következik, hogy i.sz. 65 körül születhetett.

Sírkövét még életében megcsináltatta. Amint száz meg száz római síremlék bizonyítja, ebben nem volt semmi rendkívüli. A rómaiak ugyanis síremlékeiket vagy bizonyos, az egész birodalom területén műhelyről műhelyre járó minták alapján készítették - ezért van gyakran hasonló jellege és mintája például a Galliában, Britanniában vagy Dáciában napfényre került sírköveknek, vagy valamilyen helyileg kialakult szokást követtek, amiről tanúskodnak a nálunk oly gyakori, a holtak képét babérkoszorúba elhelyező, ún. medalionos síremlékek; vagy életük egy-egy fontosabb mozzanatát örökítettek meg.
A latin író, Petronius Arbiter Salyricon című ismert művében leírja, hogy a megtollasodott felszabadított rabszolga, Trimalclüo, olyan síremléket rendelt, amelynek hossza 100, szélessége 200 láb. Első részén dagadó vitorlákkal a tengert szelő hajó, rajta széles szegélyű tógában az elhunyt van ábrázolva öt aranygyűrűvel, zacskóból pénzt osztva, mellette termek, bennük a megajándékozott, kedvére mulató nép; jobbján Fortuna szobra, egyik kezében galamb, a másikban virágfüzérekkel díszített kiskutya pórázon, továbbá a kedvenc rabszolgája és egy hasas boroskancsó... (71. fejezet).

Nem kétséges, hogy Maximus azért készítette el életében síremlékét, mert pályafutásának legnagyobb hőstettét, a dák király elfogatását és katonai kitüntetéseit akarta megörökíteni.


Bodor András