A dák háborúk befejeztével Maximus csapattestével együtt Dáciában maradt. A régészeti leletekből és a feliratokból tudjuk, hogy a II. pannon lovassági segédcsapat (Ala II Pannoniorum) Szamosújváron állomásozott. Itt élhetett Maximus i.sz. 113-ig, a parthus hadjárat kezdetéig. Akkor egysége vagy annak egy része keletre indult, és Maximus, noha már közeledett az 50. évehez, az újabb háborúban is kitüntette magát.
A háború után még egy ideig, mint ahogy ez vallomásából kitűnik, a hadseregben maradt, és csak később mint önkéntes továbbszolgáló (voluntarius) szerelt le. Katonai elbocsátó levelét Decimus Terentius Scaurianus konzulságot viselt férfiútól kapta, aki nem kis szerepet játszott hazánk ókori történetében: Traianus egyik legrátermettebb tábornoka volt, s a dák háborúk befejezése után a császár rábízta az új tartomány kormányzását, ö alapította az új fővárost, Sarmizegetusát, az ő nevéhez fűződik Dácia megszervezése, és ő irányította a birodalom minden részéből ideérkező bevándorlók letelepedését.

I.sz. 105 augusztusától 110 júliusáig császári küldött, legátusi minőségében Dácia teljhatalmú ura volt. Későbbi pályafutásáról csak töredékes utalásaink vannak. Neve szerepel egy Szíriából (Dura-Europos) előkerült görög nyelvű feliraton, ami bizonyítja, hogy Traianus mellett ő is részt vett a parthus háborúban.

Maximus röviddel 115 után szerelhetett le, mert ha hinni lehet egy másik feliratnak, Scaurianus i.sz. 116-ban a betört parthusok ellen harcolva életét veszítette. Maximus elbocsátó levelével szülőföldjére tért vissza, ahol talán az atyai örökséget is gyarapítva mint kisebb földbirtokos fejezhette be életét.


Bodor András