Dacia, mint említettem, a Traianus-szal vívott irtóháborúk és hatalmas győzelme után, részint a pusztító harcok, részint az életben maradottaknak kivándorlása folytán majdnem néptelenné vált. Traianusnak első feladata és gondja volt tehát a meghódított tartományt újból benépesíteni és szervezni. Ezeknél fogva világos, hogy Traianusnak az ország teljes meghódítása után még egy ideig itt kellett maradni, hogy az új tartomány szervezését, az újonnan felépített gyarmatokat benépesítse, a földbirtokot kiossza, a vezéreket, alvezéreket és a katonákat személyesen jutalmazza koszorúk, lándzsák, kar és nyakékek, lódísz-felszerelések adományozása által; hogy továbbá az országutakat helyre állítsa, újakat építtessen és a szükséges várakat is (castra) emeltesse.

A betelepítésre Rómának minden tartományából hívattak ide gyarmatosok, mi által a római politika kétféle előnyt biztosított magának. Első sorban hoztak ez által római szokásokat, életmódot, ipart, kereskedelmet, s a mi a fő, római nyelvet, az új tartományba; másodsorban megerősítették a tartományt oly emberek által, kik részben a rómaiakkal már rokonszenveztek, vagy részben éppen rómaiak voltak, kik tehát a még itt-ott nyugtalankodó dákokat könnyen féken, csendben és rendben tarthatták.
Ily úton kerültek aztán Daciába a világnak minden részéből gyarmatosok, Itáliából, Dalmatiából, Epirusból, Brittaniából, Hispániából, Afrikából, Ázsiából stb. Ezen nép-egyvelegből álló bevándorlók voltak hivatva Dacia földjét, bányáit megművelni, községeket és városokat építeni. S bizony sokat is tettek, mert a mennyiben konstatálható, volt már akkor, a kisebb helységeket nem számítva, legalább negyvennyolc régi város Daciában, melyek közül legalább hét Alsófehér vármegyében feküdt.

Természetes, hogy első sorban azon helységeket telepítették be és építették fel, melyek már a dákok alatt is megvoltak, habár nagy részben romba dőltek volt, s e mellett úgy látszik, hogy főképpen Daciának délnyugati és északnyugati, valamint központi része legelőbb részesült felkarolásban és pedig hadászati s közgazdasági szempontból, minél fogva Dacia területét is a legelső sorban telepítették be, mert a volt dák helységek a rómaiaknak is útmutatóul szolgáltak, hogy hol célszerű a letelepítés.
Ugyanezen körülmény látható a rómaiak által épített határvonalakban és végerődítményekben, mert Dacia keleti és északkeleti részében a rómaiak nyomaiból sokkal kevesebb található, mint az említett vidékeken.
Így történt, hogy Traianus első sorban a katonai szempontból annyira fontos Sarmizegetusát és majdnem egyidejűleg a katonai és közgazdasági okok miatt fontos Apulumot vette szemügyre.

Traianus ezen új tartomány szervezetének lehetőleg római alakot kívánt kölcsönözni, miért is a telepeseken kívül külettböző római légiókkal is ellátta, u. m. a legio I. Adjutrix, a legio V. Macedonica, a legio VII. Claudia és a legio XIII. Gemina-val.
Az elsők nagyobbára Daciának északi részében helyeztettek el a barbárok beütései ellen való szempontból, míg az utolsó, a legio XIII. Gemina, Daciának közbelső részét, tehát főképpen Dacia területét szállta meg.
Traianus az elmondott okokból kifolyólag Daciának egyszersmind katonai jellegű kormányt adott, császári legátusok és helytartók által kormányoztatta az új tartományt, kik alatt nemcsak az összes katonaság, hanem az államhivatalok összessége is állott.
Voltak tehát itt Legati Caesarum, Legati Augustales, Consulok, Proconsulok, Procuratores Caesarum, Praefecti Augustales, Propraetorok stb., mind császári hivatalnokok. Daciának első ismeretes helytartója D. Terentius Scaurianus volt, ki Sarmizegetusát coloniává emelte és ott lakott is; ez Kr. u. 110-ik év körül lehetett.

Ugyanezen időben megerősítette a legio XIII. Gemina Miciát (Veszel), mint a Maros branyicskai szorosának őrhelyét, s mint az Érchegységbe vezető kajáni völgy védelmére legalkalmasabb pontot. Innen felfelé a Maros völgyében haladva, Dacia területére lépvén, Apulum castrumát alapították meg, mely kedvező fekvésénél fogva később praetoriuma lett az egész tartománynak, a védelem kiinduló pontja, és mint ilyen végig főhadiszállása a legio XIII. Gemmának.
A Maros völgyén fölfelé a tartomány alapítója, Traianus császár, csak Salinae-ig (Felvinc) halad; innen pedig az Aranyos és a Szamos völgyébe tér át, miért is Potaissa (Torda) és Napoca (Kolozsvár) a legelső római községek közé tartoznak. Potaissánál (Torda) már elhagyta Dacia területét. De Miciától (Vecel) egészen Resculumig (SebesVáralja) húzódó félkörben várakat állíttatott fel az Érchegységben, melyek által e vidéket Daciaben is lakhatóvá és védelmezhetővé tette s az összeköttetést is fenntartotta.

Ezen időpontban, midőn a legio XIII. Gemina, hihetőleg a légió I. Adjutrix segítségével, az apulumi castrumot építi, kezdődik egyszersmind Dacia területének a rómaiak alatti története is.