A bronzkor vége felé lezajló égei vándorlás hullámai Ciprust is érintették, és többszöri pusztítás nyomait hagyták maguk után. Az első betörés után meglepően hamar helyreállt az élet a romok között. Az újjáépítők azonban már nem az őslakók voltak, hanem azok a jövevények, akik kerámiájuk tanúságtétele szerint a Peloponnészoszról érkeztek a szigetre és a mükénéi görögséget képviselték. Ciprust már korábban is felkeresték görög hajósok, tartós megtelepedésükre azonban csak ekkor, a Kr. e. 12. században került sor. A mükénéi görögség ciprusi kapcsolatairól a görög mondai hagyomány is megemlékezett: Agamemnón mükénéi uralkodó baráti viszonyban állt Kinürasz ciprusi királlyal, társai pedig gyarmatokat alapítottak a szigeten, Teukrosz Szalamiszt, Agapénór Ó-Paphoszt.

A görög településterület ezt követő további kiterjesztése egy igen lassú, évszázadokig tartó folyamat volt, melyről csupán kétes hitelű mondák számolnak be. A görög térhódítást nemcsak a sziget belső részeiben élő lakosság ellenállása, hanem a Kr. e. 1000 táján meginduló föníciai kolonizáció is megállásra kényszerítette. A föníciai behatolást az tette lehetővé, hogy a Kr. e. 11. század folyamán egy katasztrófa-sorozat következtében a települések egy része elpusztult, s egyes területek teljesen elnéptelenedtek. A gyarmatosítást Szidón városa irányította.
E korszakban születik meg a sziget mai neve, amellyel először a homéroszi eposzokban találkozunk. Küprosz (latinul Cyprus) nem görög eredetű szó, hanem valamelyik keleti nyelvből származik, s minthogy a kifejezés származékai a rézzel, illetve a réz megmunkálásával kapcsolatosak, valószínűnek látszik, hogy az átadó nyelvben is „réz” jelentéssel bírt. Homérosz két várost említ a szigeten: Paphoszt, ahová Aphrodité pihenni tér egyik kimerítő szerelmi kalandja után, és Temeszát, ahol az akháj harcosok vasat cserélnek rézért.

A ciprusi harcosok békés fejlődésének a Kr. e. 8. század végén az asszír hódítás vetett véget, mely nemcsak politikai függést jelentett, hanem kulturális befolyást is és a helyi hagyományok háttérbe szorulását. Ebben a korszakban már jelentős a görög etnikum a szigeten. Amikor Asszarhaddon a helybeli királyok hódolatát fogadja, ezek már túlnyomó részben görög neveket viselnek.
Perzsák a szigeten Az asszír állam összeomlása (Kr. e. 612) után egy évszázados egyiptomi fennhatóság, majd a perzsa uralom időszaka következik. Ekkor már a görög városok egész sorával találkozunk a szigeten, amelyek közül Paphosz, Szoloi, Lapethos, Kerünia, Marion, Szalamisz és Tamasszosz a legjelentősebbek.
E városok belső történetét alig ismerjük, csupán Szalamisz sorsát tudjuk bizonyos mértékig nyomon követni. Onészilaosz szalamiszi király az i. e 490-es években támogatta a perzsák elleni kis-ázsiai felkelést, az ún. ión-lázadást, a megmozdulás kudarca után azonban ő is kénytelen volt megnyitni a város kapuit a perzsák előtt.

A ciprusi görög városok Kr. e. 449-ben egy időre felszabadultak a perzsa uralom alól, de valószínűleg az athéni flotta távozása után rövidesen ismét elvesztették szabadságukat. A perzsák úgy próbálták a görögség ellenállását megtörni, hogy föníciai uralkodókat neveztek ki a görög városok élére. Csak 411-ben sikerült a szalamiszi uralkodócsalád Kilíkiába emigrált képviselőjének, Eüagorasznak visszaszereznie ősei trónját, s a görög kultúra befolyását minden korábbinál erősebb mértékben biztosítani. Sikerein felbuzdulva és athéni-egyiptomi támogatásban bizakodva 391-ben már egy ciprusi görög állam létrehozásáról álmodozott.
A perzsa uralkodók, bár a birodalom belső nehézségei meglehetősen lekötötték erőiket, sohasem hunytak szemet a kiskirályok önálló hatalmi törekvései felett. Ebben az esetben is így történt, a szardeiszi perzsa helytartó, Auophradatész és Kária perzsa-vazallus uralkodója, Hakatomnosz kaptak megbízatást Eüagorasz terjeszkedésének visszaszorítására. Miután ez megtörtént, a szalamiszi uralkodónak végül is be kellett érnie ősei trónjával.

Eüagorasz alakja rendkívül mély benyomást tett a korabeli görögségre. Iszokratész görög szónok Eüagoraszról írt munkájában örök emléket állított a szalamiszi uralkodónak, az athéni állam pedig szobrot emeltetett tiszteletére.

A görög kultúra terjesztőjének ilyen nagyszabású elismerése és méltatása nagyon időszerű volt egy olyan korszakban, amikor a hellénség fennmaradását minden oldalról ellenség fenyegette. A Kr. e. 4. században ugyanis új nagyhatalom lépett színre: Makedónia.