Ciprus kultúrája a kezdetektől a hellenisztikus korig megőrizte sajátos arculatát, noha állandó, intenzív külső behatásoknak volt kitéve. Bár a kőkorszak embere már megtelepült a szigeten, kevés nyomot hagyott maga után.

A Kr. e. III. évezredi régészeti lelőhelyeken előkerült magas művészi kivitelű réztárgyak egy hosszú fejlődési folyamat eredményeit tükrözik és tanúsítják azt a tényt, hogy már a középkor népessége felfedezte Ciprus legfontosabb ásványkincsét, a rezet. A rézbányák csupán egy részét ismerhette e korszak lakossága, mely lakóhelyéül is a hegyes vidékeket választotta. Itt a kisméretű lakóházak mellett biztos menedéket nyújtó erődítményeket is épített. Nyilvánvalóan a külső ellenségtől való félelem ösztönözte védekezésre.
A bronzkor kezdetén tapasztalható kultúrváltozás egy új népesség megjelenésével hozható kapcsolatba, amely részben a korábbi településeket foglalja el, részben tovább terjeszkedik, elsősorban az északi tengerparton. Az új civilizáció már szerteágazó külföldi kapcsolatok kialakítására is képes, állandó érintkezésben áll Thesszáliával, a Peloponnészosszal, Trójával és Szíriával.

Fénykorát a késő-bronzkorban élte, Kr. e. 1150 és 1050 között. Művészien kidolgozott arany- és ezüsttárgyak, karneol és lapiszlazuli gyöngyök, fajansz-, szteatit-, és alabástromvázák, vésett pecsételők és gemmák tanúsítják a kézműipar kimagasló színvonalát.
A gazdasági fellendülést a települések feltűnő átrendeződése kísérte. Az északi part korábban forgalmas telepei - Vaszilia, Lapethosz, Kazaphani, Akanthou, Dhavlosz és a többiek - elvesztették a korábbi jelentőségüket, és ezzel egyidejűleg benépesült a déli partvidék. Ó-Paphosz és Enkomi között új városok sora létesült, különösen sűrűn lakott volt a Larnaka-öböl környéke. A sziget belsejében épülő városok, mint például Katydhata, Akhera, Lythrodondasz, Kalovasszosz, rézbányák vagy rézfeldolgozó üzemek közelében jöttek létre. Nikoszia és Ajiosz Szozomenosz viszont, melyek már a középső bronzkorban bizonyos jelentőségre tettek szert, a rézszállítás útvonalába estek.
E városok mezőgazdasági termékekkel való ellátását a jelentős agrárközpontok - a korábban sűrű erdővel borított, de ekkorra már termővé tett nagy nyugati síkság, a folyóvölgyek, a Kormakiti és a Karpasz félsziget, valamint a Kerünia hegység nyúlványai - biztosították. A különböző termékek cseréjét valószínűleg a kultuszhelyek is elősegítették. A belső virágzást a nemzetközi kapcsolatok bővülése kísérte. A ciprusi réz eljutott Szíriába, Palesztínába, Mezopotámiába, Egyiptomba és feltehetőleg az Égei-tenger vidékére is.