A sziget gazdasági jelentőségét ebben a korszakban elsősorban a gabonakivitel és a hajóépítés adta meg. A feliratos anyag elszegényedése a rézbányák körzetében a bányászat nagymértékű visszaesésére utal. Ugyanakkor igen nagy méretű és magas színvonalú a pénzverés. A pénzek nyersanyaga, legalábbis részben, a helyi nemesfémbányákból származott.

Mivel Ciprus a Ptolemaioszok egyiptomi állama és a Szeleukidák szíriai birtokai között helyezkedett el, rendkívül nagy stratégiai jelentőséggel is bírt. Nagy létszámú hadiflotta állomásozott állandó jelleggel a ciprusi partoknál, és zsoldosok tízezrei tartózkodtak a szigeten. Élén egy katonai elöljáró, sztratégosz állt, aki közvetlenül az egyiptomi uralkodó alárendeltje volt, tehát igen széles körű hatalommal rendelkezett. Az egyiptomi befolyás erősítését célozta az uralkodócsalád kultuszának bevezetése is. A kultusz teendőit ellátó papok és papnők tevékenységét egy külön erre a célra kinevezett főpap irányította.

A városok közül Paphosz tett szert vezető szerepre. Az Aphrodité szentélyéről híres város, amely már Homérosz korában tekintélynek örvendett, ekkor vált politikai központtá. Minthogy a szentély főpapjai már korábban is egyfajta theokratikus hatalmat gyakoroltak, Paphosz vezető szerepe nem nélkülözött minden előzményt. Fontosságát növelte az a körülmény is, hogy a korábbi legjelentősebb ciprusi kikötő Szalamisz mellett eliszaposodott, s szerepét a paphoszi kikötőnek kellett átvennie.

Ciprus földrajzi helyzete következtében többször került veszélyeztetett helyzetbe az egyiptomi-szíriai konfliktusok során. Kr. e. 168-ban már minden jel arra mutatott, hogy IV. Antiokhosz Epiphanész szíriai uralkodó végleg meghódítja a szigetet. Ekkor azonban Róma avatkozott az eseményekbe.

A római állam és a Ptolemaioszok Egyiptoma között ugyanis a Kr. e. 3. század utolsó éveitől kezdve diplomáciai kapcsolat állt fenn, s ennek alapján a római állam feljogosítva érezhette magát, hogy közbelépjen és határozott magatartásával meghátrálásra kényszerítse a szíriai uralkodót.
Az időnként kipattanó nemzetközi feszültségek nem akadályozták Ciprus belső fejlődését. A sziget a Ptolemaioszok korában nagy gazdasági prosperitást ért el, nem csoda, hogy a római állam vezetői szemet vetettek az ott felhalmozott kincsekre és Kr. e. 58-ban a szigetet Kilíkia római provinciához csatolták.

Ciprus utolsó Ptolemaiosz uralkodójának felajánlották ugyan a nagy vagyont és tekintélyt biztosító főpapi tisztséget a paphoszi Aphrodité szentélyben, de ő megalázó helyzetéből öngyilkosságba menekült. Az ifjabb Catónak jutott az a feladat, hogy az uralkodó vagyonát árverésre bocsássa és az ebből származó összeget hajón Rómába szállítsa. A kincset érő rakományt a kikötőben és Róma fórumán ünnepélyes fogadtatásban részesítették.

A sziget élére római kormányzó került. Az elsők között volt Cicero, a híres római szónok, aki elődei visszaéléseit mélységesen elítélte, s maga emberségesen bánt a helyi lakossággal.