logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Egyiptom gazdasági jelentősége

A Római Birodalom „fejősteheneként” szolgáló Egyiptom gazdasági jelentőségét elsősorban az in­nen importált gabona, valamint a hatalmas adó- és vámbevételek adták. Az i. sz. 1. században élt Flavius Josephus szerint az Egyiptomból szállított búza négy hónapra elegendő volt Róma népének táplálására (Bell. II. 16.4 [345-401]); a 4. századi Aurelius Victor szerint Augustus alatt évi 20 millió modius gabona érkezett Rómába (De caes. I. 6). (Rickman szerint 1 tonna gabona kb. 150 modiusnak felel meg, vagyis évi kb. 130 000 tonnáról van szó.)

Egyiptom terményei közé tartozott még az árpa, tönköly, lencse, lucerna, zöldségek (pl. hagyma) és hüvelyesek. Olívát nem nagyon termesztettek, az olajat szézám-, mustár- és ricinusmagvakból állították elő. Szőlőt sokfelé ültettek, de főként csak a Mareótis-tó környékén termő tövek bora volt híres. A datolyapálma terméséből készített bort már említettük, de a datolyapálma háncsából és rostjaiból kötelet is vertek. Az igen fontos gazdasági ágazatot jelentő len termesztés mellett már az Indiából behozott gyapot is ismert volt, bár korántsem abban a mennyiségben termesztették, mint manapság. Szintén Indiából hozták be a rizst és a ruha­festéshez használt indigót, bár ezek termesztése még a késő római korban sem terjedt el.
A Nílus-deltában található papirusznád-ültetvények főként császári tulajdonban voltak, hiszen Egyiptom úgy­szólván monopóliumot élvezett az egész oikumenében használt legfontosabb íróanyag: a papirusz gyártásá­ban. Pliniustól tudjuk azonban, hogy a papiruszt nemcsak erre használták: az őslakosok pél­dául nyer­sen és főzve is rágcsálták; gyökereivel fűtöttek; száraiból csónakot készítettek; lehántolt kérgükből vitorlát, terítőt, takarót, kötelet, de még ruhát is szőttek.

romaikor_kep



Jövedelmező ágazat volt a só, a gipsz, vagy az üvegkészítéshez használt nátron kereskedelme, de még nílusi homokot is exportáltak – Plinius szerint ez volt a legjobb a birkózáshoz használt pástok feltöltésére. Itt kell megemlítenünk a különle­ges nílusi halak exportját. A nílusi sügér (Lates niloticus), az afrikai harcsa (Clarias gariepinus), a már­na­félék (Bar­bus sp. és Labeo sp.) és a pontylazac (Distichodus) a Közel-Kelet, Kis-Ázsia (Iónia, Lykia, Kilikia) Ciprus és Kréta területén számított közkedvelt fo­gásnak.
A természeti kincsek kiakná­zása császári monopólium volt. A Keleti-sivatagban a már említett porfírkő, gránitdiorit, gránit, ala­bást­rom, kvarcit (vagy zsírkő) mellett kis mennyiségben bányásztak aranyat, rezet és vasat is; emel­lett nagy mennyiségben féldrágaköveket (achát, onix, topáz, ametiszt, berill, malachit, türkiz, sma­ragd stb.).

A Vörös-tengeri kikötőkön (Berekiné, Myos Hormos) áthaladó nagyértékű keleti áruk (arábiai tömjén és mirrha; in­diai fűszerek stb.) után 25%-os behozatali vámot (tetarté) kellett fizetni az államkincstárnak, ami — te­kintve ezen áruk értékét — óriási jövedelmet hozott. De az i. sz. 1. században 7,5 millió főt számláló egyiptomi lakosságra kivetett adók (a papiruszokon eddig 450 adó- és illetékfajtát számoltak össze a kutatók) is hatalmas bevételi forrást jelentettek. Strabón hivatkozik arra, hogy az országát hanyagul kormányzó XII. Ptolemaios Auletésnek (VII. Kleopatra apjának) évi 12 500 talentum (azaz 337 500 kg ezüst) bevétele volt az adókból (XVII. 1.13. C 798).
A tartományt lélekzetelállító gazdagsága ellenére iszonyatos vagyoni különbségek jellemezték. Egy 4. századi, Hermopolis­ban fennmaradt birtokös­szeírás­ban 198 tulajdonos szerepel. A legna­gyobb birtok az összes bir­tokok 9,9%-át tette ki, de a lakosok leggazdagabb 3,5%-a a földek 53%-a felett rendelkezett, míg a parasztok legsze­gényebb 47,5%-a mindössze a földek 2,8%-át birtokolta (Gini-index 0,856). A birtokosok közel felének 10 aruránál (vagyis 11 iugera = 2,8 hektár) kisebb földterülete volt, amiből aligha lehetett egy népes családot fenntartani.