A hellén szellemi fejlődésnek a legrégibb ránk maradt emlékei a homéroszi eposzok, az Iliász és az Odüsszeia. Születésük a Kr.e. 8. századra tehető. Nem tudni, hogy egy szerző művei-e ezek az alkotások, vagy többé.
A két eposz nemcsak költői alkotás, hanem képet adnak a görögség életkörülményeiről és megmutatják számunkra földrajzi környezetéről kialakított képét is. A két eposz alapján fel lehet rajzolni a Kr.e. 8. századi görögség világképét. Ennek a megrajzolását először Eratoszthenész kísérelte meg a Kr.e. 3. században.

A homéroszi világképben a Föld lapos korong, szélein körbefut az Okeánosz (szinte egy nagy folyó). A Földközi-tenger kelet-nyugat irányban átéri az egész Földet, és a földkorong közepét az Égei-tenger, a görögség hazája foglalja el, amelynek európai és kisázsiai partvidékét jól ismerték.
A világ középpontjában a delphoi jósda (vagy ahogy a görögök nevezték, „a világ köldöke”) volt. Hasonló ismereteik voltak Krétáról és Ciprusról is. Ezzel szemben az Itáliáról alkotott képük már igen bizonytalan volt, a Mediterráneum nyugati részét pedig mindenféle mesés országgal és lénnyel népesítették be. Ide helyezték pl. az Odüsszeiából jól ismert Szküllát és Kharübdiszt (valószínűleg a mai Messinai-szoros környéke). Hasonlóan zavaros képük volt Líbiáról, Egyiptomról, a Fekete-tengerről stb.

Bizonytalan adataik voltak, valószínűleg közvetítő kereskedelmi kapcsolatok révén, a Balti-térséggel kapcsolatban. Ezt valószínűsíti a görögök által kedvelt ékkő, a borostyán, Hellászba érkezése. Mégis ez az időszak, a 8. század az, amely döntő változásokat hozott magával: megindult a görög gyarmatosítás.