A magister officiorum meghatározó jelentőséggel bírt a birodalom belügyeinek irányításában. A kancelláriai hivatalok révén összekötő szerepet játszott a császár és a provinciai igazgatás között, törvények és rescriptumok szerkesztésében vett részt, valamint ő állította ki a kinevezési okmányokat is.
Az állam belügyeinek intézése körében és a birodalmi politika alakítása szempontjából is elsőrangú tény volt, hogy a magister officiorum készítette elő és vezette az államtanács (sacrum consistorium) üléseit. A birodalom minden részéből érkező, a városok és a provinciák küldötteit is ő fogadta. A consistoriumban ő olvasta fel a kérelmeket, és bemutatta a meghallgatásra váró méltóságokat. Az államtanács ülésein kívül eljárva tiszteletbeli címeket adományozott, illetve Nyugaton ő nevezte ki a provinciák kormányzóit.
Több alkalommal is előfordult a késői császárság történetében, hogy a magister officiorumot kérték fel arra, hogy egy új császár trónra lépése alkalmából rendezett ceremóniák elnöke legyen. Ennek fő oka feltehetően az volt, hogy ő ismerte leginkább az udvari etikettet, de hozzájárulhatott az a tény is, hogy ő volt palotaőrség parancsnoka.

A magister officiorum felügyelte a kancelláriai hivatalok által szerkesztett törvények és rendeletek kiadását. Ő kapta meg a quaestor sacri palatii által szerkesztett császári rendeleteket, gondoskodott azok továbbításáról és kihirdetéséről, illetve a constitutiókat megerősítette, valamint felügyelte alkalmazásukat is. A legtöbb általános érvényű polgári jogi tartalmú okiratot hozzá intézték, különösen azokat, amelyek valamennyi bírát érintették, mivel a provinciai hatóságokkal ő állt kapcsolatban.
Jelentős vizsgálói feladatokat is ellátott, amit a császárral kialakított bizalmas jellegű viszonyának is köszönhetett. A tényleges vizsgálatokat természetesen általában a beosztottjai, főként a titkosügynökök állományának tagjai (agentes in rebus) végezték, de személyesen is eljárt a felelősségteljes eljárást igénylő politikai, katonai vagy vallási ügyek esetében.

A provinciái kormányzókkal kapcsolatban meghatározó jogköröket gyakorolt. Így ő kapta meg az általa kinevezett vezetők és felügyeletük alatt álló hivatalnokok, valamint a birodalmi posta felügyelőinek (curagendarii, akiket a népnyelv curiosinak is nevezett) jelentéseit. Egy Numus nevű magister officiorumhoz intézett császári constitutio előírta, hogy a provinciai kormányzók számára adott címek az ő megítélésétől függenek.
Jelentős és sokrétű jogszolgáltató jogkörrel is bírtak a magister officiorum méltóság viselői. Elsőként a valamennyi udvari méltóságot, illetve állami főtisztviselő által gyakorolt jogszolgáltató hatáskört kell említeni, amelynek alapján a felügyelete alatt működő hivatalnokok vétkes magatartással okozott cselekményeit bírálta el. Ennek egyik példája volt, hogy 359-ben még a praefectus praetorio járt el egy postai tisztviselő ügyében, ellenben 384-ben már egy a lovak minőségét ellenőrző istállómester (strator) rangú beosztottja azt követelte, hogy ügyében a magister officiorum járjon el.

Másodikként a felügyelete alatt működő szolgálatok működési körébe eső vétkes cselekményeket is joga volt elbírálni. Ennek alapján a magister officiorum a praefectus praetorióval együtt járt el a birodalmi postai szolgáltatást engedély nélkül nyújtó személyek bűncselekményeinél.
Harmadikként maga a császár is átruházhatta (delegált jogkörként) számára azokat az ügyeket, amelyekben saját maga nem kívánt ítélkezni, vagy éppen fellebbezési ügyeket. Végül Keleten az 5. században a magister officiorum fokozatosan kizárólagos joghatóságot szerzett a kancellária személyzet ellen folytatott eljárásoknál.