A consulválasztás a comitia centuriata feladata volt a még hivatalban levő consulok egyike, esetleg dictator, illetve az előbbiek távolléte esetében interrex elnöklete alatt. Ezeket az év elején hivatalba lépő magistratusokat consules ordinarii névvel illették, míg az év közben, az eredetileg megválaszott consulok lemondása vagy halála esetén kinevezettek a consules suffecti címet viselték.
Ez utóbbiak azonos privilégiumokat élveztek az eredetileg választott consulokkal. Amikor a Kr. e. 5-4. században többször felfüggesztették a címet, helyettük katonai tribunusok (tribuni militares) gyakorolták a főhatalmat.

A választások során általánosságban az volt a szabály, hogy az elnöklő magistratust nem lehet megválasztani, bár erre adódott példa a történelem folyamán. Az, hogy a consul mikor lépett hivatalba, változó volt (a 12-ből 8 hónapról tudjuk, hogy consult iktattak be alatta), köszönhetően az esetleges haláleseteknek illetve a katonai, politikai, vallási helyzet alakulásának.
Így tudomásunk szerint a legelső consulok szeptember idusán kerültek beiktatásra, majd Kr. e. 493-ban ez a hónap elejére (calendae) került át. Kr. e. 479-ben, miután az egyikük elhunyt, a másik pedig két hónappal a hivatali idő lejárta előtt lemondott, egy hónappal előrébb hozták az eseményt sextilis (később augusztus) havába.

Kr. e. 451-ben a consulok május idusán adták át a hatalmat a decemvireknek. Kr. e. 443-ban december idusa volt az első hivatali nap (dies solennis). Kr. e. 401-ben ez október idusára módosult, 10 évvel később pedig Quintilis (július) első napja lett a hivatalba lépés ideje.
Ezután sokáig nem tudunk változásokról, egészen a II. pun háború idejéig, amikor is Kr. e. 217-ben március idusa lett a consuli év első napja. Végül Kr. e. 154-ben a hivatalba lépés dátumát január 1-jére rögzítették törvényileg, a választásokat azonban már fél évvel előtte, júliusban megtartották.

Kr. e. 366-ig kizárólag patríciusok lehettek consulok. Amikor először felmerült a plebejus consulok beiktatásának ötlete a Kr. e. 5. század közepén (a javaslattevő a patríciusok és plebejusok házasságát engedélyeztető Caius Canuleius volt), a patríciusok a már említett módón reagáltak: az alkotmányos rend megváltoztatása helyett consuli hatalmú katonai tribunusokat választottak.
Mintegy ötven évben birtokolták katonai tribunusok a főhatalmat, bár a fennmaradó időközökben előfordult, hogy consulokat választottak. Azonban ez a helyzet nem volt sokáig tartható, végül Caius Licinius Kr. e. 367-ben elfogadott törvényjavaslata alapján Lucius Sextius lett az első plebejus főmagistratus.

Ezután a patríciusnemzetségek igyekeztek kiszorítani a plebs képviselőit a hatalomból, de ez csak Kr. e. 342-ig sikerült, amikor is Capua környékén lázadás robbant ki. A törvény érvényben maradt: mindkét consul nem lehetett patrícius.
Ettől függetlenül még Kr. e. 297-ben is hallunk erre irányuló tartó tervekről. Ahogy a politikai hatalom a nobilitas kezébe csúszott át a korábbi vérségi arisztokrácia helyett, még az is megtörténhetett, hogy mindkét consul plebejus felmenőkkel rendelkezzen. Ezt az esetet Kr. e. 215-ben még megakadályozta az auguri testület, így először Kr. e. 172-ben volt rá példa.