A consulok beiktatása rendkívül ünnepélyes körülmények között zajlott. Az első napon napfelkelte előtt mindkét főtisztviselő tárgyalt az augurokkal. Ennek feltehetően csak rituális jelentősége volt, hiszen a madárjósi testület egyszer sem akadályozta meg a consulok hivatalba lépését.
Valószínűleg az istenek jóindulatának elnyerése volt a ceremónia célja. Ezután hazamentek, és felöltötték a toga praetextát, a hatalom jelképét, és fogadták ismerőseik és a senatorok köszöntését. Ezután az érdeklődők menetének élén, a szintén hatalmat jelző sella curulis társaságában felmentek a Capitoliumra, ahol Juppiter Capitolinus templomában fehér bikákat áldoztak.
Az áldozat bemutatása után a consulok összehívták a senatust, majd az idősebbik bemutatkozó beszédében vázolta a köztársaság helyzetét, kezdve a vallási természetű ügyeken, majd a provinciák elosztását és az adminisztrációra vonatkozó elképzeléseket vázolták. Ezután a senatus feloszlott, és a senatorok hazakísérték a consulokat. Ezzel megtörtént a beiktatás.
Ahhoz, hogy a provinciáikba vonulhassanak, a consuloknak áldozatot kellett bemutatni a Mons Albanuson. Első felszólalásuk alkalmával a feriae Latinae ünnepségeinek időpontját is meg kellett szabniuk, ugyanis ezek megtartása előtt nem vonulhattak hadba.
A consuli év után a consulviselt politikusok (consularisok) továbbra is nagy tekintélynek örvendtek.