A római hagyomány szerint már Servius Tullius király fel akarta számolni a monarchiát, és eltervezte a consuli hivatal megalkotását. Mindenesetre annyi valószínűnek látszik, hogy a hatalom megosztásának elve már a köztudatban volt, amikor Tarquinius Superbust Kr. e. 510-ben elűzték, és létrehozták az arisztokratikus köztársasági államrendet. A consulok a király minden funkcióját átvették, kivéve a szakrális jellegűeket, melyeket a rex sacrorum gyakorolt.

A consuli hivatal - és általában a legtöbb római magistratura - alapvető ismérve volt a kollegialitás és az egyéves időtartam. A főhatalmon mindig két consul osztozott, kivéve ha dictatort választottak, vagy az egyikük lemondása vagy halála után nem lehetett (pl. vallási okokból), esetleg a fennmaradó idő szűkössége miatt nem volt érdemes pótlást választani helyette. Ezt a szabályt csak a Kr. e. 1. században rúgták fel, amikor Cinna majdnem egy éven keresztül egyedül viselte a hivatalt, Pompeiust pedig eleve kolléga nélkül nevezték ki.