Az államnak mindig voltak fizetett alkalmazottai, de ezek sohasem részesültek valami különös megbecsülésben, mert a közügyeket meghatározott illetmény ellenében látták el, nem úgy, mint a magistratusok, fizetés nélkül. Az állami tisztviselők között a legmagasabb polcon a scribák helyezkedtek el, akik a magistratusok irodai munkáit intézték. Minthogy a scriba állását csak szak-képzett emberekkel lehetett betölteni, ők voltak a legjobban fizetett alkalmazottak.

A scribák állandó jelleggel működtek hivatalukban, szemben az évente változó magistratusokkal, tehát csak ők ismerték ki magukat a folyamatos ügy-vitelben, ők voltak tisztában a hivatal ügyeivel. Láttuk már, hogy az uticai Cato, midőn quaestorrá választották, megtanulta a scribák teendőit, mert valóban főnökük akart lenni.
A quaestoroknak Sulla reformjáig 27, azután 36:. scribája volt. Augustusnak is voltak scribái, s az a tény, hogy a princeps magántitkárai megkülönböztette őket a többi, egyszerű hivatalnoktól, ennek ellenére Horatius mégsem fogadta el a princeps ajánlatát, többre becsülvén függetlenségét, mint a megtiszteltetésnek számító állást.

Sok scriba alacsony sorból küzdötte fel magát, alárendelt kistisztviselőként kezdte pályáját mint a scriba beosztottja, írnoka (librarius). Ha szerencséje vagy pénze volt, idővel megkaphatta vagy megvásárolhatta a scriba kívánatosnak látszó állását, amiből arra következtethetünk, hogy a scribák nem mindig éltek illetményükből, a korrupció őket ugyanúgy megfertőzte, mint előkelő főnökeiket.
A scribának módjában állott az ügyeket elfektetni vagy soron kívül elintéztetni, és nemigen mulasztották el, hogy befolyásukkal ne üzérkedjenek.” Ha a főnök maga is korrupt volt, elnézte a scriba üzelmeit, persze mindig akadtak magistratusok, akik nemcsak magukkal, hanem beosztottjaikkal szemben is szigorúak voltak.