A lictorok törvényszolgák voltak a Római Birodalomban, a köztársasági időkben.

Alapvetően az volt a szerepük, hogy az egyes főbb, imperiummal rendelkező magistratusok kíséretét alkossák, illetve a büntetésvégrahajtásban is részt vállaltak.

A hagyomány szerint még maga Romulus vette át a lictorok intézményét az etruszkoktól. Ez feltehetően nem igaz, de az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy már az etruszk királyok előtt is tizenkét, vállán fascest (vesszőnyalábba tűzött bárdot, securist) cipelő törvényszolga menetelt. Utóbb a consulok megörökölték a 12 lictort, ám csak az egyikük előtt haladtak bárdos fascesszel, a másikat egyes források szerint koszorús, mások szerint puszta vesszőnyaláb illette meg.

Később a városban csak az egyik consul rendelkezhetett lictorokkal – havi váltásban társával –, és azok is bárd nélküli fascest cipeltek, míg a társát csupán egy accensus és fegyvertelen lictorok szolgálták. (A városon kívül a securist továbbra is fascesbe tűzték.)
A praetorok a városban két, puszta vesszőnyalábot vivő törvényszolgával, Rómán kívül viszont hat, bárdot is hordozóval is bírtak. A dictatort mindig 24, bárddal is felszerelt lictor illette meg, helyettesét, a magister equitumot pedig hat.

A lictorok eleinte a plebejusok köréből kerültek ki, a későbbiekben az adott magistratus szabadosai látták el a kíséretet.

A lictorok mindig egyes sorban haladtak a magistratus előtt. A tisztviselőhöz legközelebb álló törvényszolga, aki közvetlenül az utasításokat kapta, a proximus lictor (legközelebbi lictor) vagy primus lictor (első lictor) nevet viselte.
A lictorok feladatai közé tartozott, hogy a magistratusok számára a kijáró tiszteletet (lóról való leszállás, fejfedő levétele stb.) és a szabad utat biztosítsák.

A lictorok elsősorban a római polgárokkal szemben alkalmazott büntetések végrehajtásában vettek részt, a rabszolgákkal a hóhér (latinul carnifex) foglalatoskodott. Emellett feltehetően polgári ügyekben hozott ítéletek végrehajtása is a lictori feladatok közé tartozott.

Szintén lictoroknak nevezték azt a harminc törvényszolgát (lictores curiati), akik comitia curiata összehívásáért feleltek. Miután ezek a népgyűlések egyértelműen formaságokká voltak, az egyes curiák szavazati joga is az őket képviselő lictoroké lett.

A magistratusoknak, a közületeknek más alkalmazottai is voltak, így a lictorok, akik sajátosan római hivatalt töltöttek be. A lictor a magistratust kísérte, vesszőnyalábot és bárdot hordva magánál, az állam főtisztviselőjének s ezzel magának a római népnek a tekintélyét és hatalmát képviselte.
A praetor-nak három, a consulnak tizenkét, a dictatornak huszonnégy lictora volt, akik a Város területén togában, hal vállukhoz támasztott vesszőnyalábbal (bárd nélkül, mert ezt csak Rómán kívül tűzték a nyalábba), jobbjukban pálcát tartva, egyesével haladtak a magistratus előtt s a tömegben utat nyitottak neki.

Hadmentességet élveztek, ennek ellenében kötelesek voltak a magistratust a háborúba elkísérni, ilyenkor nem a béke öltözékét, a togát, hanem katonaköpenyt (sagum) viseltek; ha a magistratus a nyilvánosság előtt beszédet mondott, a szószék körül állottak és a vesszőnyalábot (fasces) a nép iránti tisztelet jele gyanánt meghajtották.

Scribán és lictoron kívül a magistratusnak más alkalmazottai is voltak, így, az accensusok (hivatalsegédek), viatorok (küldöncök, kézbesítők), praecók (hírnökök). A tartományba utazó magistratusok tolmácsokat (interpretes) is alkalmaztak, akik nyelvtudásuk miatt megbecsülésben részesültek és beosztásuk következtében főnökük bizalmát élvezték.

A közalkalmazotti illetmények aránylag alacsonyak voltak. Hogy Rómában milyen fizetést kaptak, nem tudjuk, csupán következtethetünk, mert Urso, hispaniai város alkalmazottainak illetményeiről egy feliratból tudunk.