logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A választás lefolyása

A római köztársaság négyféle népgyűlést ismert, és ebből három játszott szerepet a választásokban. A királyság korától létező curiánkénti népgyűlés feladata a köztársaság korában már csak arra korlátozódott, hogy megerősítse a megválasztott magistratusok hatalmi jogkörét (potestas).
Róma polgárai három fiktív vérségi tribusra (törzsre) oszlottak (Ramnes, Tities, Luceres), amelyek mindegyikében tíz-tíz, vagyis összesen 30 curia foglalt helyet, azokban pedig tíz-tíz, vagyis összesen 300 gens. A köztársaságkorban már nem gyűltek össze a curiák, hanem törvényszolgáik (lictor) képviselték azokat a formálissá vált gyűlésen.

A hagyomány szerint Servius Tullius király alapította meg a vagyoni cenzuson alapuló centuriák gyűlését (comitia centuriata), amely a birodalom legfőbb vezetőit, az évenkénti két consult, az eleinte egy, Sulla reformja (Kr. e. 81) után azonban már nyolc praetort, illetve ötévenként 18 hónapra a censust (vagyonbecslés) végző nagyhatalmú censort megválasztotta. Valójában egy hadseregreform teremthette meg a Kr. e. 6. században a comitia centuriatát, de a népgyűlés politikai hatásköre csak a Kr. e. 5. és 4. század közepe között kristályosodhatott ki.
A rendszer lényege az volt, hogy a lakosságot a censorok – vagyoni helyzetüktől, évi jövedelmüktől függően – katonai/politikai centuriákba (századokba) sorolták. A gazdagabbak „századainak” létszáma természetesen nem feltétlenül érte el a száz főt, míg a nincstelenek (proletarii) egyetlen centuriája létszámában legalább akkora volt, mint az egész első osztály 80 centuriája együttvéve (Cicero, 1995: 2, 22)!

Az equites (lovagok) eleinte bizonyosan lovasként szolgáltak, mivel nekik volt saját lovuk, amelynek az eltartása nem volt éppen olcsó mulatság, később azonban már csak az számított, rendelkeztek-e évi százezer as jövedelemmel. ők 18 centuriát alkottak (vagyis létszámuk bajosan haladhatta meg valaha is az 1800 főt).
A classisokba (osztályokba) sorolt gyalogság öt vagyoni osztálya összesen 170 századot alkotott. A centuriák száma annál nagyobb volt, minél gazdagabbakból verbuválták őket, vagyis az egyes századokba sorolt polgárok létszáma egyre nőtt, minél szegényebbekből állt az adott centuria. Ezzel sikerült elérni, hogy a vagyontalanokat (fabri – kézművesek, cornicines – kürtösök és proletarii) együttvéve is csak öt centuria képviselte.

A szavazás centuriánként zajlott, méghozzá „felülről lefelé”. Ez azt jelenti, hogy először a vagyonosabbak szavaztak, és utánuk a szegényebbek, végül pedig a lakosság jó részét kitevő vagyontalanok.
Az egyes polgárok szavazata ugyan egyenlő volt, de szavazatukat centuriánként összesítették, és centuriájuk végül csak egy „igen” vagy „nem” szavazatot képviselt, attól függően, hogy melyik válasz került a centurián belül többségbe. Ha egy ügyet el kellett dönteni, vagy egy hivatalnokot meg kellett szavazni, csak addig folytatták a szavazást, míg a már leszavazott centuriák elérték az 50 % +1 szavazatot. Minthogy a lovagok 18 és az első osztály 80 szavazata már önmagában több volt, mint az összesen 193 centuria fele (98 több, mint 96,5), belátható, hogy már a második vagyoni osztály 20 centuriájának is csak abban a ritka esetben kellett szavaznia, ha a lovagok és az első osztály centuriái valamiért nem jutottak egyezségre. Minthogy azonban az első 98 centuria valójában a teljes polgárságnak csak töredékét képviselte, a választás egyáltalán nem a polgárok többségének akaratát tükrözte.

Cicero ezt finoman – és meglehetősen ravaszul – így fogalmazza meg:
„Ilyen módon senkit sem fosztottak meg a szavazati jogától, és mégis annak volt a szavazásnál a legnagyobb súlya, akinek a legtöbb érdeke fűződött ahhoz, hogy az állam helyzete a legjobb legyen”
(Cicero, 1995: 2, 22., fordította Hamza Gábor).

Ezek nyilván a leggazdagabbak voltak, a legjobb pedig azt jelentette, hogy számukra a legjobb. Ne feledjük, Róma köztársaság volt, de sohasem volt demokrácia.

Kr. e. 215-től (a hannibáli háború időszakának politikai átrendeződése következtében) a szavazás rendje kissé megváltozott, a leggazdagabb osztályok súlya minimálisan csökkent, ami kedvezett az utánuk következő vagyoni osztályoknak.
Az első osztály képviselete 80-ról 70 centuriára apadt, és ezeket felosztották 35 fiatalabb (iuniores, 18– 46 évesek) és 35 idősebb (seniores, 47–60 évesek) centuriára. A választások előtt egy fiatalabbakból (iuniores) álló centuriát kisorsoltak a többi közül, és az szavazott először. Ezt hívták centuria praerogativának (elsőként szavazó), és szavazatának eredményét azonnal közzétették, mivel úgy tartották, hogy ez előre jelzi az egész szavazás végeredményét (ami persze befolyásolta a többi centuria szavazását).

A továbbiakban ugyanúgy centuriánként szavaztak, csakhogy ekkor már a lovagok 18, az első osztály 70, továbbá a kiemelt fabri egy, vagyis összesen 89 centuriájához a második osztály legalább nyolc centuriájára is szükség volt a többség eléréséhez.
Ne gondoljuk azonban, hogy a választásokon minden római polgár részt vett. Ez fizikailag is lehetetlen volt, mivel a köztársaságkorban a Mars-mező – a szavazás helyszíne – mindössze 70 000 polgárt tudott befogadni.

A vidéki, vagyis Róma városától távolabb fekvő községekből csak kevesen utaztak a városba a szavazásra. Ennek többek között az volt az oka, hogy a consulválasztás éppen az árpaaratás és a babszüret időszakára esett (Laser, 2001:16).
A választáson így különösen nagy szerepet játszottak azok a polgárok, akik eleve Rómában laktak, nem függtek a mezőgazdasági munkáktól, és közülük is azok, akik a legfelső vagyoni osztályokba tartoztak. Egy ötödik osztályba tartozó vidéki árpatermelőt különösen kevéssé vonzott a választási részvétel, mivel csekély volt annak az esélye, hogy valaha is kikérik osztályának véleményét.

A másik népgyűlés, amelyen választásokat tartottak, a comitia tributa (területi népgyűlés) volt. Ezen döntöttek az alacsonyabb tisztségek sorsáról (aedilis curulis, quaestor). A 35 tribus szavazási sorrendjét előre kisorsolták, és a szavazás addig folyt, amíg a jelöltek el nem érték az 50 % +1 szavazatot (optimális esetben a 18. tribus szavazása után).
A polgárok túlnyomó többsége a négy városi tribusba tartozott, de előfordulhatott, hogy a sorsolás véletlene e négy kerületet hátulra sorolta, így a 18 tribusos „többséget” a 31 vidéki tribus hozta létre.

A vidékiek, eleve kisebb arányban éltek választójogukkal, így olykor a választási „többség” valójában az elenyésző kisebbséget jelentette. A harmadik típusú népgyűlésen, a concilium plebisen (plebeiusok gyűlése) csak plebeiusok vehettek részt, és ott választották meg a néptribunusokat és az aedilis plebist, akik a plebeiusokat képviselték a patriciusokkal szemben (ezért nem volt itt szavazatuk a patriciusoknak). E két népgyűlés területi szerkezete azonos volt, a hatáskörükön kívül az egyetlen különbséget az jelentette, hogy a comitia tribután minden polgár szavazhatott, vagyis a patriciusok is.

A területi elvű népgyűléseken, négy városi és 31 vidéki körzetbe (tribus) sorolták be a polgárokat. A vidéki tribusok száma a hódításokkal együtt növekedett, míg végül elérte ezt a számot. A 31 vidéki tribus száma a későbbiekben nem növekedett, így az újabb és újabb hódítások során alapított coloniák (római jogú városok) polgárait, földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül, egyik vagy másik tribusba osztották be. Így minden egyes polgár beletartozott a vagyoni osztályán és ebből következő centuriáján kívül valamelyik területi tribusba, ami a lakóhelyétől függött.

A comitia tributa szavazása vagy a Mars-mezőn, vagy a Forumon zajlott. Ez utóbbi befogadóképessége nem haladta meg a 10 000 főt, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a szavazás megszervezői nem számítottak tömeges részvételre. A 35 tribus létszáma nagyon aránytalan volt.
A négy városi tribushoz tartozott a polgárok túlnyomó többsége. Minthogy Rómában közvetlen választást tartottak, csak azok vehettek rajta részt, akik személyesen megjelentek a Forumon vagy a Mars-mezőn. A választáson részt vevőknek tehát az volt az érdekük, hogy minél több szavazót csábítsanak Rómába, persze olyanokat, akik rájuk szavaznak. A minél több azonban nem jelentett egyszerű számszerű többséget: a biztosan szavazó, Rómában lakó népességet kellett elsősorban megnyerni, a consul- és praetorválasztásnál pedig ezek közül is a leggazdagabbakat.

A consulválasztás napját, amely mindig július második felére esett, hírnökök adták tudtul a polgároknak, és írásban is kihirdették. A választók kora reggel kitódultak a Mars¬mezőre, és centuriánként gyülekeztek. A választás irányítója rövid szónoklatot (contio) tartott, amelyben ismertette a jelöltek nevét, elmondott egy imát, és megnyitotta a szavazást. Ezután helyet foglalt egy elefántcsont trónon (sella curulis), amelyet a szavazóhíd mellett állítottak föl.

A centuriánként, meghatározott sorrendben felvonuló szavazók személyazonosságát a híd feljáratán álló őrök (custodes) ellenőrizték. Minden szavazó kis, viasszal bevont fatáblácskát kapott, amelyre fel kellett írnia az általa támogatott consul-, illetve praetorjelölt nevének kezdőbetűit (például MTC = Marcus Tullius Cicero). A fahíd túlsó végén egy urna (cista) állt, amelybe mindenki bedobta a saját tábláját. Ahogy egy centuria leszavazott, a szavazatszámláló helyiségben (diribitorium) összesítették a szavazatokat, és előre meghatározott sorrendben felírták a jelöltek nevét, majd pontokkal jelölték a nevek mellett az egyes centuriák döntéseit.
Ha egy jelölt elérte a centuriák szavazatának 50 százalékát plusz egy szavazatot, a további voksolást leállították, az eredményt pedig kihirdették. A győztes bíborszegélyű tógába öltözve híveivel együtt felment a Capitoliumra, és köszönetet mondott Jupiternek.

A választás napján meglehetősen nehéz volt befolyásolni a szavazókat. A híd feljárójánál ügynökök fogadták a polgárokat, akik megpróbálták rábeszélni őket arra, hogy melyik jelölt mellett szavazzanak, de erre nagyon kevés idejük maradt, mivel a centuriák folyamatosan vonultak szavazni. Ha a patriciusok számára kedvezőtlen eredmény körvonalazódott, csak radikális eszközökkel tudták megakadályozni a baljós végkifejletet. Ilyen volt például az, ha a szavazóhíd „véletlenül” összedőlt, mivel akkor azonnal meg kellett szakítani és akár több napra is elhalasztani a választást. Ha ez sem bizonyult járható útnak, még mindig ott voltak az augurok (madárjósok), akik kijelenthették, hogy baljós előjelet, például villámlást láttak vagy dörgést hallottak, ezért érvényteleníthették az egész eljárást (Plutarkhosz, 2001: 42).
Mindezt azonban tényleg csak a végső esetben vetették be. A választókat ugyanis sokkal egyszerűbb volt a kampány során befolyásolni törvényes vagy akár kevéssé törvényes eszközökkel.


Németh György
Hogyan nyerjük meg a választásokat?
Megjelent a Médiakutató c. folyóirat 2005. tavaszi számában