logo

XXVI Januarius MMXXII AD

A meghatározó szenátori családok .

Az itáliai arisztokrácia sorai között témánk szempontjából két meghatározó jelentőségű család a Gennadius Avienustól származó Aniciusok, valamint a Caecina Decius Basiliustól induló Deciusok. Mindkét család fölöttébb befolyásosnak számított; erre utal Sidonius Apollinaris galliai püspök tudósítása, aki a 467-ben zajlott római látogatásáról a következőt jegyezte meg:
„Ezek a híres szenátorok [Gennadius Avienus és Caecina Decius Basilius], félretéve az őrség kiváltságát, kétségkívül elsők voltak a császár után.”

Az Anicius-ház tagjai Gennadius Avienustól, attól a szenátortól kezdve töltöttek be magas tisztségeket, aki a római egyház érdekeinek elszánt védelmezője volt. Gennadius Avienus 452-ben, mint Prosper írja, tagja volt annak a követségnek, melyben Tiygetiusszal és I. Leó pápával együtt felkereste az Észak-Itáliában tartózkodó Attilát, hogy megpróbálják távozásra bírni, ami a hagyomány szerint végül sikerrel zárult. Ugyanakkor Attila távozása nem feltétlenül a követség sikeres tárgyalási politikájának tulajdonítható, hiszen a hun uralkodó seregét járvány tizedelte, ráadásul Markianos, a keleti birodalomrész császára időközben támadást intézett a hun védvonalak ellen. Önmagában az a tény, hogy Prosper leírásában szerepelteti Gennadius Avienust, az Anicius-család befolyásos helyzetére utal.

Avienus fia, Anicius Probus Faustus a 490. év consula már más szálakon kötődött az egyházhoz. A számszerűen kisebbségben lévő család jelentősége annak tudható be, hogy tagjai kiterjedt szövetségi kapcsolatokat hoztak létre, amelyek Galliától egészen Dalmatiáig nyúltak. Ennek egyik legszebb példája, hogy a Theoderich panegyricusát író, Gallia vezető arisztokráciájához tartozó Ennodius családjának egyik nőtagja, Cynegia összeházasodott az Anicius-ház tagjával, Anicius Probus Faustusszal.
A későbbiekben, amikor paviai püspök lett (514), már Ennodius jelentette a legfontosabb kapcsolatot az Anicius család északon élő része és Milánó gazdag és művelt klérusa között. Laurentius milánói érsek és Ennodius egyik elődje, Epiphanius paviai püspök (+496) körül már kialakult egy grammatikusokból és retorikusokból álló kör, amely kezdettől fogva támogatta Theoderich uralmát, s ez a csoport Ennodius fellépésével tovább növelte az Aniciusok befolyását.

Ennodius milánói évei alatt támogatta az észak-itáliai arisztokrata ifjak előmenetelét, de olyanokét is, akik nem rendelkeztek szenátori ősökkel. Nála tanult Anicius Probus Faustus fia, Magnus Faustus Avienus; ezenkívül patronáltjait rendszerint Deuterius milánói iskolájában taníttatta. Ebből a körből került ki Arator, Partenius, Ambrosius és Eugenes.
Közülük a 6. század első éveiben többen Rómába mentek, ahol folytatták tanulmányaikat, többnyire vezető szenátorok vagy egyháziak felügyelete alatt. Ezt követően pedig a ravennai udvar szolgálatába álltak, és idővel valamennyien vezető pozícióba jutottak, ezzel szolgálva a feltörekvő Anicius család érdekeit.

Az Aniciusok tehát szövetségi kapcsolataik legfőképpen Ennodius révén Theoderich politikájának elsődleges támogatói voltak, amit a történeti hagyományban továbbélő két korábbi értesülés is alátámaszt. Az egyik szerint a vizigótok előtt 410-ben az Anicius-család egyik nőtagja, Faltonia Proba nyitotta ki a város kapuit állítólag ezzel szerette volna előmozdítani a jobb kapcsolatot a rómaiak és a gótok között, de szándéka, mint ismeretes, visszafelé sült el. A másik példát Theoderichnak az Anicius-család egyik tagjával, Anicia Iulianával Zenón császár által tervezett házassága nyújtja, amelyre azonban végül nem került sor.

A másik meghatározó arisztokrata család Caecina Decius Basiliustól,30 a 463. év consulától induló Decius-család volt. Maga Basilius is hihetetlenül sok tisztséget töltött be, ám négy fia31 közül a harmadik, Caecina Decius Maximus Basilius 480 és 501 között szintén magas méltóságok birtokosa volt. A család gazdasági és politikai hatalmát tökéletesen mutatja, hogy már a 483-as pápaválasztás alkalmával mint praefectus praetorio Italiae bukkan fel. A szenátor birtokai éppen a via Numentana mentén terültek el.
A Liber Pontificalis tanúsága szerint az út mentén található Tibur városából származott Simplicius pápa (468-483), aki meghagyta a papságnak, hogy addig nem választhatnak új pápát, amíg Basiliusszal nem konzultáltak, ami voltaképpen vétójogot jelentett. Ennek megfelelően a praefectus praetorio elnökölt III. Felix, az első olyan egyházfő megválasztásánál, aki bejelentette megválasztását Konstantinápolynak, s biztosította a keleti uralkodót, Zenónt a lojalitásáról.

Caecina Decius Maximus Basiliusnak négy fia volt: Faustus Albinus, a 493. év consula, Avienus, az 501. év consula, továbbá Theodorus, akit 500-ban praefectus praetorio Italiaenak választottak, valamint Inportunus, aki az 509. évben egyedül töltötte be a consuli tisztséget. A család hatalmának jelentős része Róma környékére összpontosult, azonban jó kapcsolatokat tudhattak magukénak Galliában és Észak-Itáliában is. Úgy tűnik azonban, hogy a testvérek között korántsem uralkodott egység, ez érhető tetten a 498-ban kezdődött Laurentius-skizma kapcsán. Az egyházi vitában Albinus és Avienus alkotta a Symmachus pápát segítő, Theodorus és Inportunus pedig a Laurentius ellenpápát támogatók csoportját.

A család megosztottsága hátterében részben egy ház (domus ad Palmam) birtokjoga is állhatott. Az épület kezdetben Gennadius Avienus tulajdonát képezte, nem sokkal később az épület felbukkan egy a Decius családhoz tartozó Albinusnak íródott levélben, mely szerint az uralkodó engedélyezi neki, hogy a Domus Palmata mellett egy műhelyt nyisson. Az épület úgy kerülhetett a Decius-családhoz, hogy Caecina Decius Maximus Basilius feleségül vette Gennadius Avienus lányát, ezáltal a Forum Transitorium mögött található ház tulajdonosának veje lett.
Julia Hillner szerint sem zárható ki, hogy az épület leányági vovonalon öröklődött. A Decius-család tagja, Albinus tehát egy eredetileg Anicius-tulajdonú házban élt, továbbá a későbbiekben nyilvánvalóvá válik, hogy politikájában több szálon kötődött az Anicius családhoz. Ez részben apja 501-es halálával magyarázható, amikor a testvérek között ellenségeskedés alakulhatott ki, melynek során Albinus az Anicius-családot kezdte támogatni, így próbálta ugyanis hatalmát biztosítani. Ezt alátámasztja egy a Laurentius-skizma alatt íródott levél is, melyet Ennodius írt Anicius Probus Faustusnak, közölve, hogy sikerült Symmachus támogatására rávennie Albinust.

Közbevetőleg a Deciusokról az is elmondható, hogy jó viszonyban álltak a Petronius családdal, így annak saljával, Probinusszal, valamint fiával, Flavius Rufius Petronius Nicomachus Cethegusszal, aki 504-ben töltötte be a consulságot. Flavius Rufius Postumius Festus is akiről még lesz szó e családon keresztül kapcsolódik a Deciusok táborához.
Visszatérve a család ismeretségi körére, mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Deciusok különösen erős kapcsolatokkal rendelkeztek Észak-Afrikában. A Szent Ágoston hagyományát folytató Fulgentius püspök életrajzírója, Ferrandus ugyanis megjegyzi, hogy Fulgentius előszeretettel levelezett szenátorokkal, özvegyekkel és szüzekkel. Több levelében felbukkannak a Decius-családhoz köthető, 525-ben kivégzett Symmachus szenátor lányai, Proba és Galla, valamint Theodorus. Proba rajongott Szent Ágoston munkáiért, ennek jegyében nemcsak Fulgentiusszal ápolt kapcsolatot, hanem levelezett a Nápoly melletti Castellum Lucullanum rendfőnökével, Eugippiusszal, ráadásul Dionysius Exiguusszal is kapcsolatba került, hiszen ő fordította le neki a Vita Sancti Pachomi Abbatis Tabennensist.

Érdekes eredményt ad a fent említett két család birtokainak vizsgálata. Az 5-6. században az arisztokrácia különös jelentőséggel bírt a kereszténység teijesztésében. Ebben az időszakban jelentős részük a vidéki területeken minden addiginál nagyobb szerepet játszott. Villáik gyakran kultikus központokká alakultak. Róma városát három nagyobb provincia határolta: északról Tuscia és Umbria, kelet felől Valeria, délről pedig Campania. Az előbbi területén Maximus Basilius, valamint fia, Faustus Albinus birtokai. Valeria provinciában feküdtek Theodorus latifundiumai, mi több, az ő területei estek legközelebb Rómához.
Campania provinciában volt a legtöbb Decius-birtok. Ezen a területen feküdtek Flavius Rufius Postumius Festus földjei, akinek közvetlen szomszédja a későbbi magister officiorum, Agnellus. Festus kétségkívül jó viszonyt ápolt vele, ezt mutalja, hogy több alkalommal kisegítette barátját, amikor annak hivatali elfoglaltsága akadt. Szintén itt terültek el Ioannes birtokai, aki egyben Campania consulariusa is volt.
A via Appia mentén, a közeli Terracinában voltak Caecina Mavortius Basilius Decius, valamint fia, Flavius Vettius Agorius Basilius Mavortius birtokai, itt fekszik Nuceria (ahova száműzik Laurentiust) is.

A Deciusok területei tehát Rómára, valamint környékére korlátozódtak, így főként a római politikában és egyházi ügyekben voltak érdekeltek, amelyekre könnyűszerrel befolyást tudtak gyakorolni, hiszen a Róma és Ravenna közötti távolság túlságosan nagy volt ahhoz, hogy Theoderich folyamatos ellenőrzés alatt tudja tartani az Örök Várost, ráadásul az osztrogót uralkodó a 490-es években még nem rendelkezett elegendő emberrel ilyen feladatok ellátására. Így nem meglepő, hogy a Deciusok ebben az időben erőteljes nyomást tudtak kifejteni mind a szenátusra, mind a római egyház fejére, a pápára.
Velük ellentétben az Aniciusok birtokai főleg Észak-Itáliában, az osztrogót uralkodói székhelyhez közelebb, Liguriában feküdtek. Itt terültek el Anicius Probus Faustus, Rufius Magnus Faustus Avienus, Flavius Agapitus és Ambrosius földjei. Ennek révén közelebbi kapcsolatban álltak az uralkodóval. Ugyanakkor Gennadius Avienus és Ennodius példáján keresztül azt is elmondhatjuk, hogy ez a csoport a római egyház hivatalos álláspontját támogatta.


Forrás: Kovács Tamás Szenátori családok pártharcai az 5. század végén