logo

IX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A tárgyalás menete

Az előlülő magistratus előterjesztette a tárgyat (referre) ezen formulával kezdve: quod bonum felix faustum fortunatumque sit! s evvel végezve: de ea re quid fieri placet? Azután fölszólította a senatorokat véleményük nyilvánítására (rogare sententiam, consulere ordine senatum) a senatori jegyzék sorrendjében, még pedig valószínűleg a lex Ovinia óta először a princeps senatust (Sulla idejéig), azután viri consularest, praetoriit, aediliciit, ezek után következtek későbben a tribunicii és quaestorii.

Kr. u. 153 után annyiban módosult ez a rend, hogy év vége felé, mikor már meg voltak választva a következő év magistratusai, ezek a designati, ha tanácstagok voltak, a saját rangcsoportjukban legelőször szólíttattak föl, tehát a consules designati a consulares, a praetores designati a praetorii előtt stb. Ezen sorrendtől azonban többször történt eltérés. Ha valaki megkésett, a sorrenden kívül is kérdezhető volt.

A fölszólítás név szerint történt, a véleménynyilvánítás (censere) vagy hosszabb beszédben állva (sententiam dicere) vagy egyszerű kijelentéssel ülve (verbo assentiri, pl. Cn. Pompejo assentior). Az előlülő ezután megnevezte a különböző véleményeket (pronuntiare sententias) és sorban szavazásra bocsátotta.
A szavazás, melyben a pedarii is részt vettek, per discessionem történt, azaz úgy, hogy a szavazók az előlülő fölszólítására meggyőződésük szerint vagy ehhez, vagy ahhoz a félhez sorakoztak (ire v. pedibus ire in sententiam).

Ha több külön pontból állt a vélemény, mindegyiket külön vették szavazás alá (dividere sententiam). Ha nem volt szükség előzetes megvitatásra (altercatio), akkor az előlülő a relatio után egyenesen a szavazásra tért át (SC. per discessionen factum). Az előlülőnek is volt joga hozzászólni a kérdéshez (verba facere), még mielőtt szavazásra bocsátotta volna.

Az egyhangú határozatról azt mondták: „Facta est sine ulla varietate discessio”, v. „Quas sententias sine varietate est secutus.”

A tanács megállapodása, ha ellene a tribunusok kifogást nem emeltek (intercedere), sem nem merült föl valami formahiba összehívás, hely, idő, senatorok száma s több efféle tekintetében, senatusconsultummá lett, a melynek határozatot tartalmazó részét vagy pontjait decretumnak v. decretának nevezték.
Az ilyeneket a szabályszerű hitelesítés (scribendo adfureunt) után még az elől ülő hivatalának tartama alatt a közös jegyzőkönyvbe iktathatják (in tabulas publicas referre) a quaestorok az iródeákokkal s leteszik az irattárba.

A meg nem erősített tanácsvélemény senatus auctoritas maradt, a melyet azonban később határozattá emelhettek, ha az akadályozó ok megszünt. A napirenden levő tárgy elintézése után az előlülő föloszlatta az ülést (senatum mittere, dimittere) e szavakkal: Nihil (v. non amplius) vos moramur (v. nihil vos tenet), patres conscripti.


Forrás:
http://vmek.oszk.hu/03400/03410/html/7592.html