logo

IX Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Senatus .

A köztársaságkorban a senatusnak nagyon kevés igazi közjogi hatásköre volt. véleményeit, tanácsait ugyan megosztotta a magistratusokkal, de ezek formailag nem voltak kötelezők. Valójában két olyan terület volt csak, mely a középső köztársaságkortól a hatáskörébe tartozott; a pénzügyek és a külpolitika irányítása. Mindkettőt a papságtól (a Saturnus papoktól, illetve a Fetialestől) vette át a ius publicum fokozatos szekularizációja során.

Természetesen külsőségeiben és az aktusokat kísérő sacrumok tekintetében megmaradt e két papi collegium szerepe (pl. az állami kincstárat továbbra is a Saturnus templomban tartották), de valódi hatáskörük többé már nem volt. A senatus ezeket a jogköröket nem törvényi felhatalmazás, hanem egyszerien consuetudo alapján gyakorolta.

Hatalmát elsősorban tekintélyének köszönhette, mely a királyság bukása utáni évek kitartó következetességétől a polgárháborúkig töretlen volt. Különösen a 2. pun háború és a polgárháborúk közötti időszak volt az, amikor a senatus tekintélyen alapuló hatalma csúcspontján állott; ez volt az az időszak, mikor a senatus tagjai külön rendként, az ordo senatoriusként kezdték magukat meghatározni. Mivel – a plebs egyenjogúsítása után – elvileg bárki tagja lehetett, azért nem volt olyan zárt testület sem, mint némely más államokban a hasonló jogintézmények.
Így – a vagyoni és erkölcsi census miatt eleve senatori rangú polgárok mellett – mindig tagjai voltak a testületnek az éppen hivatalban lévő magistratusok, a már leköszönt promagistratusok és az összes papi collegium vezetői. A nem patricius gensek leszármazottai, akik csak később lehettek a senatus tagjai, voltak az ún. conscripti, azaz a senatori rendhez utóbb ”hozzáírtak”.

A lex Ovinia 312. előtt előírta, hogy a censorok kötelesek a senatust időről időre kiegészíteni. Ugyanez a törvény egyben elrendelte, hogy a plebeius tagok szavazati joga egyenértéki a patriciusokéval, így megtörtént a két rend egyenjogúsítása.
Különösen Appius Claudius Caecus censorsága idején került be számos plebeius származású senator a testületbe. Így gyakorlatilag az egész római politikai életet integrálta magában, ami fontos volt a hatalom gyakorlásának folyamatossága szempontjából, hiszen a valódi hatalmat gyakorló magistratusok csak egy évig voltak hivatalukban, a népgyűlések összehívására pedig csak eseti alkalommal került sor.

A senatus üléseinek volt pontosan és szigorúan körülhatárolt menete. Összehívásáról a princeps senatus – az imperiummal rendelkező magistratus (általában a consul) – intézkedett, és elnökölt az ülésein. A senatus tagjai szigorú hierarchikus rendben volta felvéve attól függően, hogy milyen magistraturát viselnek, milyent és hányszor viseltek a múltban, illetve hogy patriciusok vagy plebeiusoke.
A felszólalások ugyanebben a rendben folytak, azaz az elnöklő magistratus szólalt fel először (ha pl. törvényjavaslatot akart tenni, amúgy is neki kellett előterjesztenie), majd sorban a promagistratusok: a censoriusok, a consularisok, praetoriusok etc. – abban a sorrendben, ahányszor viselték e tisztségeket – végül azok a patricius és a plebeius senatorok, akik még nem viseltek tisztséget.

A senatus ülésein részt vettek a tribunus plebisek is, de ők csak az ajtóból, fapadon ülve (a senatorok az ún. sella curulison ültek) kiabálhatták be vetójukat az ülésterembe. Javaslattevő, valamint felszólalási joguk nem volt.


Forrás:
Pozsárkó Csaba: IUS PUBLICUM
A római közjog történetének vázlata a köztársaságkorban és a principatus első két évszázadában