A császári rendeletek a dominátus korában, akárcsak az előzőkben, csupán a császári székhelyen és néhány nagyobb központban voltak hozzáférhetők. Emiatt a bíróságok nehezen tudták ellenőrizni azoknak a rendeletszövegeknek a hitelességét, amelyeket a felek elébük terjesztettek.

Ezen a nehézségen kívánt segíteni, még Diocletianus alatt a császári rendeletek két magángyűjteménye, a Codex Gregorianus és a Codex Hermogenianus 291-ből, ill. 295-ből. Összeállítóik, Gregorius és Hermogenianus valószínűleg az „a libellis” kancellária munkatársai voltak, akik számára a császári levéltár könnyen hozzáférhető volt.
Az előbbi gyűjtemény a Hadrianustól Diocletianusig terjedő korból való rendeleteket foglal magában, az utóbbi ennek folytatásaként Diocletianus 293-294. évi konstitúcióit, melyet mások utóbb 305-ig kiadott rendeletekkel egészítették ki. Mindkét műnek csupán töredékei maradtak ránk későbbi gyűjteményekben.

A gyűjtemények „codex” elnevezése a könyvtechnika változásával áll kapcsolatban. A 3. század folyamán a szabványméretű (kb. 1500 sornyi szöveget, kb. 10.000 szót tartalmazó) papirusztekercset (liber) az egybekötött pergamenlapokból álló könyv (codex) váltotta fel.
A két gyűjteményt ilyen hordozóanyagra írták, ahogy később a császári rendeletek egyéb gyűjteményeit is. Ennek nyomán a jogi szóhasználat kódexnek nevezi egy jogterület átfogó, rendezett joganyagát.

Az első hivatalos rendeletgyűjteményt II. Theodosius kelet-római császár (408-450) készíttette, aki előbb azt tervezte, hogy a két kódex anyagából, a Constantinus óta kibocsátott és összegyűjteni rendelt konstitúciókból, kiegészítve ezeket a jogirodalomból vett kivonatokkal, egységes törvénykönyvet hoz létre.
A nagyratörő terv meghiúsult, s ehelyett egy újonnan kiküldött bizottságnak a Constantinus óta kiadott császári rendeleteket kellett összegyűjtenie, s azok elavult vagy felesleges részeit elhagyva a felvetteket is a szükséges változtatásokkal rendszerbe foglalnia. Az elkészült törvénykönyv a Codex Theodosianus, amelyet 438-ban előbb keleten, majd nyugaton hirdettek ki, és későbbi rendeletekkel kiegészítve használatban maradt a Codex Iustinianus életbe lépéséig.

A Codex Theodosianus 16 könyvre, ezeken belül titulusokra tagolódik, melyekben a több mint 3000, zömében közjogi és közigazgatási tárgyú konstitúció időrendben követi egymást.

A kódexet követően kiadott konstitúciók már csupán abban a birodalomrészben léptek életbe, amelyikben kiadták azokat. Belőlük magángyűjtemények készültek, amelyekből nyugati gyűjtemények részei maradtak ránk, köztük az ún. Novellae Posttheodosianae, amely 83 konstitúciót tartalmaz a 438-468 közötti évekből.