Jhering azon felfogása, miszerint a gens-nél is meglévő hatáskör a censori regimen morum előzményének tekinthető. Vitába kell azonban szállnunk Jhering azon állításával, amely az egyén megbüntetésének jelentőségét emeli ki. Helytállóbb, ha az elvárt magatartási mércének a megfogalmazására fektetjük a hangsúlyt. Érdekes ezzel kapcsolatban az is, hogy az első alkalom, amikor a censorok egy senatort kitaszítottak a senatusból, indoklásként éppen azt hozták fel, hogy a consilium amicorum nélkül cselekedett. Térjünk most vissza a censorok kezdeti feladatára.
Ez tehát a népszámlálásra terjedt ki, amelynek végrehajtása érdekében a polgárokat lakóhelyük szerint tribusokba osztották. Amikorra a tribusok politikai szerepe megnőtt, a censorok ezzel kapcsolatos feladatai is egyre nagyobb jelentőségre tettek szert. A szakirodalom gyakran elemzi azt a kérdést, vajon a censorok által végzett besorolásnak jogalapító vagy csupán deklaratív hatása volt-e? Ez különösön érdekes probléma az új polgárok beosztása esetén.
A források alapján az újonnan felvett római polgárok helyzete három csoportra bontható. Az első az, amikor a polgárokat csoportosan vették fel. Példaként Formiae, Fundi és Arpinum polgárainak esete említhető. Itt a népgyűlés először arról rendelkezett, hogy az ott lakó személyeknek suffragium-ot kíván adományozni, majd döntésüket azzal pontosították, hogy Formiae és Fundi polgárait az Aemilia tribusba, Arpinum polgárait pedig a Corneliusokhoz kell besorolni.

A város állandó növekedése új tribusok létrehozásához vezetett. Ezzel kapcsolatban ismerünk olyan éveket, amikor az új egységek létrehozásakor egyáltalán nem tesznek említést a censorok esetleges közreműködéséről." de vannak olyan alkalmak is, amikor kifejezetten mondták, hogy a censorok hozták létre az új tribusokat. Ritkábbak azok az esetek, amikor a censoroknak egyes személyek lajstromba vételéről kellett dönteniük. Itt elsősorban a vitatott jogállású személyekről volt szó.

A késői köztársaság idejéből való példa, amikor Kr. e. 102-ben Q. Metellus Numidicus mint censor egy L. Equitus nevű személynek, aki magáról azt állította, hogy Tiberius Gracchus fia, censusba való felvételét megtagadta. Előzményeként Valerius Maximustól azt tudhatjuk meg, hogy a férfi a néptribunusi tisztségre jelentkezett, azonban ezt jogellenesnek minősítették, és C. Marius konzul Equitust niég börtönbe is vetette.
Mindezekből egyértelműen megállapítható, hogy a censor tevékenységének leginkább politikai jelentősége volt. L. Lucullus költő, vitás polgárjogával kapcsolatban a forrásokban azt olvashatjuk, hogy lajstromba vétele csak azt igazolja, hogy az illető a kérdéses időpontban polgárként viselkedett. Harmad ízben a censorok feladatát a felszabadított rabszolgáknak, a római polgárok listájába való felvételével kapcsolatban vizsgálhatjuk meg.

A tisztségviselők erre vonatkozó tevékenysége több alkalommal nézeteltérésekhez vezetett. Vitathatatlannak tűnik az, hogy a felszabadítást eredményező aktus a dominus parancsa volt, majd a censorok egy konkrét tribusba jegyezték be a felszabadítottakat. Ez az első eset, amikor a censorok, felszabadított rabszolgák bejegyzéseivel kapcsolatos rendelkezéseiről hallhatunk. Ez Appius Claudius híres censurájából származik.
A forrásokból kideríthető az is, hogy a polgároknak, ide értve a felszabadított rabszolgákat is, jogukban állt szabadon megválasztani, hogy melyik tribusba nyerjenek bejegyzést. Ez a forradalmian új intézkedés azonban nem maradhatott fenn sokáig. Már Kr. e. 304-ben Q. Fabius Maximus és P. Decius újra a felszabadított rabszolgák besorolását a négy városi tribusra korlátozták. Livius szerint ezzel a rendelkezéssel a censorok a várost két részre osztották, az egyiket integer populus, fautor et cultor bonorum elnevezéssel látták el, a másikat lenézően forensis turbó-nak nevezték el.

A következő években azonban újra találhatunk arra példát, hogy a censorok a felszabadítottaknak a vidéki tribusokba való bejegyzését engedélyezték. Egy későbbi forrásból ugyanis megtudhatjuk, hogy a censorok a libertini-t, akik korábban az összes tribúsban szét voltak osztva, ismét csak a városi tribusokba registrálták. Livius beszámolójában a korlátozást nem rendeli konkrét censorokhoz. Ebből azt állapíthatjuk meg, hogy a rendelkezés jól illeszkedik C. Flaminius politikájába.
Flaminius mint néptribunus a senatus heves tiltakozása ellenére egy olyan törvényt szorgalmazott, amely a rómaiak által meghódított ager Galllicus fejenkénti felosztását tartalmazta. Flaminius nevéhez kötődik a Lex Claudia de nave senatorum is, amely megtiltotta a senatorok számára a túlzott mértékű hajókereskedelmet. Flaminius e három intézkedéssel a senatorok tevékenységét gyakorlatilag a földművelésre és a politikára korlátozta, a szegényebb rétegek számára viszont fenntartotta a kereskedelmi tevékenység lehetőségét. Ezen intézkedéseivel a város kettéosztottságát megszilárdította.

Kr. e. 179-ben Aemilius M. Lepidus és M. Fulvius Nobilior censorok, akik mutarunt suffragia változtattak a választási jogon és az embereket regionatim genus, causa és quaestus szerint osztották be tribusokba. A. Claudius Pulcher és Tiberius Sempronius Gracchus censorok között Kr. e. 169-ben vita tört ki a felszabadítottak tribusokba való besorolása körül, amelynek eredményeképpen a liberti egyetlen egy tribusba, az Esquilinába osztották be. Ez az utolsó alkalom, amikor censorok által végzett tribus-reformokról hallunk. Kr. e. 115-ben M. Aemilius Scaurus mint consul, törvényt terjesztett elő a felszabadított rabszolgák besorolásáról.

Összegzésként azt állapíthatjuk meg, hogy a tribusokba való beosztással kapcsolatban a censorok feladata a polgárok politikai elvek alapján elsősorban egy adott társadalmi réteghez való tartozás szerint történő elrendezése volt. A Lex Ovinia az alkalmazandó szempontrendszert erkölcsi jellegű megfontolásokkal egészítette ki.
A polgárok vagyoni hovatartozás szerinti besorolásánál a censoroknak csupán külső elemeket kellett figyelembe venniük. Annak megállapításánál viszont, hogy kik tartoznak az omnes ordinum optime körébe, egy értékítélet kimondására voltak hivatva a tisztségviselők.
Az itt felvázolt út, amely ahhoz vezetett, hogy a csupán külső tényezőket alkalmazó hatáskörből magatartási szabályokat megfogalmazó feladatkör lett, egy egyenes fejlődési folyamatnak volt az eredménye, amit a censor-ral kapcsolatos fogalmak etimológiai elemzése is alátámaszt.

A censor tevékenységét általában a censeo kifejezéssel szokták jelölni. A fogalom jelentősége a számszerinti felméréstől egy határozat kimondásáig terjed, amit a senatus censuit fordulat is mutat. A latin censeo-nak megfelelő görög kifejezés: az akribeia. WALDSTEIN a fogalmat az epieikeia-vel állítja szembe. Akribeia pontosságot, gondosságot, alaposságot jelent, az epiekeiá-t pedig, mint az igazságosságban való jósággal fordítja. Érdekes a kosmos szóval való összefüggés is, amelyet PIERI fejt ki. Ennek az érvelési vonalnak ellentmond látszólag egy Varró-nál található részlet, amelyben az szerepel, hogy „Quod tum et praetorium ius ad legem et censorium indicium ad aequum existimabatur.
A forráshely azt sugallja, hogy a censor a praetorral ellentétben ad aequum mondja ki ítéleteit. Az idézet szövegkörnyezete egy komédiában tett sponsió-nak értékeléséről lévén szó viszont inkább azt mutatja, hogy a praetor és a censor tevékenysége két különböző szinten állt. Ezt megerősíti az az idézet is, amikor Cicero a iurisdictio-t és a regimen morum-ot megkülönbözteti egymástól. Mindkét esetben a praetori tevékenység egy jogerős ítélet irányába mutat, a censor feladata ezzel szemben egy értékmércének a felállítása. Más nézőpontot képvisel MOMMSEN, aki a censori tevékenységnél az önkényre helyezi a hangsúlyt.

A census kifejezést az arbitrium fogalmával azonosítja. Amíg egy hitelező, mindig csak a jog és a törvény keretein belül követelhet, a magistratus, az adókiszabásnál, illetőleg a regimen morum-nál kötöttségek nélkül járhatott el. PIERI egy Festus-részletre3" támaszkodva hívta fel a figyelmet arra, hogy a censor tevékenysége során nem végzett aestimatió-t. Vagyonuk becslését a polgárok maguk hajtották végre, és ezt a censor vette nyilvántartásba. A censeo-al megjelölt tevékenységgel szemben áll az aestimare, arbitrari valamint az existimare, amit a polgárok végeztek.

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a censorok feladata a polgárok beosztásával kapcsolatban konkrét adatokon alapuló rendszerező munka volt, amelyet előzetesen megfogalmazott szempontok szerint láttak el.