Livius a censori tisztségnek bevezetéséről szóló beszámolójában, kezdetben szerény tisztségnek nevezi a censori hivatalt, amely azonban annyira megerősödött, hogy az erkölcsök és a római nép életmódja fölött felügyeletet gyakoroló intézménnyé vált. A censor az erkölcsfelügyeleten kívül még számos más feladatot is ellátott, azonban a tisztség magas tekintélyét a források egyértelműen a regimen morum keretében gyakorolt hatáskörrel hozzák összefüggésbe. Amikor a censori tisztség fejlődéstörténetét figyelemmel kísérjük, láthatjuk, hogy jelentősége az idők folyamán egyre jobban megnövekedett.
A tisztség kialakulásában az egyes a hivatalt betöltő személyek meghatározó szerepet játszottak. A magisztrátus feladatköre abban az ütemben nőtt, amelyben a történelem során egy-egy tehetséges államférfi bukkant fel, aki a hivatalát másoknál valamivel nagyobb küldetéstudattal látta el.

Az első, ebben az értelemben meghatározó személyiség M. Furis Camillus censor volt Kr. e. 403-ban, akit Livius más összefüggésben parens patriae conditorque alter urbisnek nevezett. Camillus censorként, tevékenységét nem csak a puszta népszámlására korlátozta, hanem egy újítást is bevezetett, melynek értelmében magasabb adó fizetésére kötelezte azokat, akik előrehaladott életkoruk ellenére nem éltek házasságban. Ezt az intézkedést azonban még nem lehet egyértelműen az erkölcsfelügyelet címszó alá sorolni, de ugyanakkor rögzíthetjük azt az esetet egy nagyon korai időkből származó példaként, amikor is a censorok hátrányos következmények kiszabása révén, a polgárokat római házasságban élésre kívánták buzdítani.
A következő kiemelt jelentőséggel bíró tisztségviselővel majdnem egy évszázaddal később találkozunk, Appius Claudius személyében. Appius Claudius censori működése nem csupán arról híres, hogy a via Appia építését vitte végbe, hanem az ö nevéhez kapcsolódik a Lex Ovinia meghozatala is, amely a lectio.

A censor tevékenységének büntetőjogi jellege - senatus-t a censor hatáskörébe utalta, és így a regimen morum-ot politikai eszközként vezette be. A Lex Ovinia lehetőséget biztosított arra, hogy egy senátort kizárjanak a senatusból, ha életvitelét nem tekintették megfelelőnek. Az első híres eset, amikor a censorok ezzel a lehetőséggel éltek C. Fabricius Luscinus hivatali idejéből származik. Fabricius Kr. e. 275-ben Q. Aemilius Papussal töltette be tisztségét. Fabricius P. Cornelius Rufiniust azért zárták ki a senatusból, mert 10 pond ezüstöt találtak nála. Ettől az időponttól kezdve erre az eseményre a római szerénységet ábrázoló jelképként számtalanszor hivatkoztak.
Az első alkalom, amikor a censorok nem csak senatorok, hanem lovagok ellen is felléptek, 252-re tehető, amikor több mint négyszáz fiatal lovagtól elvették lovukat, és a legalacsonyabb osztályba taszították őket, mert azok a közmunkákhoz való hozzájárulásukat megtagadták. Érdekes momentum, hogy a censorok intézkedése a consulok felszólítására történt.
Rendkívül fontos még C. Flaminius censori tevékenysége is, annak ellenére, hogy az ö hivatali idejéből nem tudunk a regimen morum-mal kapcsolatos szankciókról. A censura fontossága a Lex Claudia de nave senatorum-ból ered, amely a senatomak és gyermekeinek megtiltja a hajók használatát. A tilalom indoklásaként azt hozzák fel, hogy quaestos omnis patribus indecorus visus.

Kétségkívül az egyik leghíresebb censorként M. Porcius Catót ismerjük. Ö az idők változását felismerve, intézkedéseit szigorú hangnemben megtartott beszédekkel kísérte. Későbbi időkből a fiatalabbik Africanus említhető meg, aki mindenáron az ősök szigorához szeretett volna visszatérni, még kollégája véleményének elhanyagolása árán is.