logo

X Sextilis MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A provinciák kormányzása

C. D. 53, 14

Ilyen módon és ezen feltételek mellett vált szokássá a hivatalukról leköszönt praetorok és consulok kormányzóként történő kiküldése a tartományok mindkét csoportjába. Egyikőjüket az uralkodó belátása szerint küldi ki a neki tetsző helyre és időpontban: azt, amelyiket akarja, úgyhogy többen praetori és consuli hivataluk ellátása közepette igazgattak tartományokat, amint az manapság is előfordul.
A senatori tartományokat illetően Africát és Asiát saját hatalmánál fogva a hivatalviselt consuloknak, míg a többit a volt praetoroknak osztotta, nyilvános határozattal tiltotta meg azonban valamennyiüknek, hogy városbeli hivatalviselését követő öt esztendőn belül bárki is sorsolás alá kerüljön. [ ... ]

Ez a gyakorlat honosodott meg ekkoriban, mégpedig azon senátorokkal kapcsolatban, akiknek jogában állt halálbüntetést kiszabni a kormányzott népek között. Küldtek ugyanis ki olyanokat is, akiknek nem volt ilyen jogosítványuk, úgymint: »a nép és a senatus tartományai«-nak nevezettekbe küldött quaestorokat, akiket sorsolással választottak ki, valamint a kormányzói hatalom birtokosai mellé kinevezett hivatalsegédeket, így nevezhetnénk őket helyesen, amennyiben nem a nevüket, hanem imént ismertetett tevékenységüket vesszük figyelembe, jóllehet mások - a szó görög megfelelőjét tartván szem előtt - az ilyeneket is legátusoknak hívják. Erről a címről azonban eleget szóltunk már eddig. Hivatali segédeit pedig mindenki maga választja ki; a hivatalviselt praetorok egyet, mégpedig a magukhoz hasonló avagy alacsonyabb rangúak közül, a volt consulok pedig hármat, éspedig rendtársaik sorai közül. Ezek kinevezését az uralkodónak is jóvá kell hagynia. [ ... ]

Ezek a szabályok érvényesülnek a nép tartományaira vonatkozóan. A másik fajtához tartozók, nevezetesen az uralkodóénak nevezettek élére, amelyekben több mint egy polgár-legió állomásozik, szintén küldenek ki embereket, mégpedig alkormányzóként, akiket ő maga választ ki többnyire a volt praetorok, vagy alkalmasint az előzőleg quaestori avagy e két hivatal betöltése között valamilyen más tisztséget ellátott személyek közül.
Ezek a dolgok azonban a senátorokra tartoznak. A lovagok közül némelyeket [...] az uralkodó katonai tribunusként rendel, éspedig vagy kizárólag polgár légiók, vagy egyszersmind az idegenekéi élére is, miként ezt annak idején Caesar szokássá tette. Ezen felül valamennyi tartományba - tekintet nélkül arra, hogy a saját avagy a nép fennhatósága alá tartoznak-e - procuratorokat is küldött (így nevezik ugyanis az állami jövedelmek összegyűjtőit, és akik ezt a nekik adott utasításoknak megfelelően felhasználják), mégpedig részben lovagokat, részben azonban felszabadítottakat is.

Nem vonatkozik mindez a proconsulok esetére, amennyiben ezek maguk hajtották be az adót a kormányzásuk alatt álló lakosságtól. Az uralkodó bizonyos utasításokat is ad a procuratoroknak, proconsuloknak és propraetoroknak, hogy parancsainak ismeretében távozzanak állomáshelyükre. Ez, valamint az a szokás, hogy a tartományi és más tisztviselők fizetséget kapjanak, ekkor honosodott meg. Régebben ugyanis némelyek fizetség ellenében az államkincstárból fedezték ezeknek hivataluk ellátásához szükséges költségeit, Caesar idejétől kezdve azonban -- és első alkalommal ekkor -- e tisztségviselők immár meghatározott fizetést kaptak. Ezt pedig nem egyforma összegben rögzítette valamennyiük számára, hanem megközelítőleg az egyedi szükségletek figyelembevételével; a procuratorok a rangjuknak megfelelő elnevezésüket is a nekik juttatott összeg nagyságának köszönhették. További rendelkezések is születtek valamennyiükre vonatkozóan: nem volt feladatuk összeállítani a katonakötelesek jegyzékét, nem hajthattak be pénzt azon túlmenően, mint amit előirányoztak számukra - eltekintve attól az esettől, ha a senatus így határoz vagy az uralkodó ezt parancsolja. Az utód megérkezését követően tüstént távozniuk kell, visszatértük késleltetése nélkül kötelesek három hónapon belül hazaindulni.

Nagyjából ilyen rendelkezések születtek ekkoriban; a dolog lényegét tekintve ugyanis Caesar kezébe került a teljes és örökös egyeduralom, amennyiben ő rendelkezett mind az anyagiakkal (mert bár az államkincstárat elvileg különválasztották az ő magánvagyonától, a gyakorlatban ezt is belátása szerint használta), mind pedig a hadsereggel. A tízéves időszak elmúltával újabb öt évet, majd ismét ugyanennyit, ezután másik tizet, és megint csak ennyit, ezt követően -- immáron ötödik alkalommal -- további tíz esztendőt szavaztak meg számára, úgyhogy e tízéves időszakok sora életfogytig tartó uralkodóvá tették őt.


Forrás:
Tar Ibolya: Szöveggyűjtemény az Augustus korhoz
JATEPress 1998
ISBN 963 482 218 5