logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A holttestek sorsa

Rómában a halálbüntetés gyakran együtt járt a méltó temetés és a kivégzett személy holttestének temetetlenül hagyása növelte a büntetés súlyosságát és gyalázatát. A holttestek ilyen esetekben általában a madarak, s más állatok martalékává váltak.
Suetonius szerint Augustus ezt válaszolta egy halálra ítéltnek, aki könyörögve kérte, hogy tisztességesen temessék el: „lesz rá gondjuk a madaraknak. A kivégzettek sorsára Catullus is utal egyik költeményében: „holló falja sötét torkába kivájt szemedet majd, /gyomrod tépi kuvasz, farkas a tagjaidat."
« Tacitus azt írja, hogy Tiberius uralkodása idején a vádlottak közül sokan követtek el öngyilkosságot, mert csak az elítélteket tiltották el a végtisztességtől, „míg azoknak, akik maguk végeztek magukkal, szabad volt eltemetni a holttestét ... jutalmául a sietésnek."

Euszebiosz feljegyzései szerint a Galliában kivégzett keresztények holttesteit éjjel-nappal őrizték, „mintha valami nagy hasznuk származna belőle, ha a testek nem kerülnek sírba. "
Általában a keresztre feszítettek holttestét sem vették le addig a keresztről, míg azok szét nem rothadtak.
Az idősebb Seneca szerint a megfeszítettek teste lemállik (szó szerint: lefolyik) a keresztről sírjukba: „suffixorum corpora crucibus in sepulturam suam dejluunt." A holttesteket rendszerint a ragadozó madarak tépték szét. Plutarkhosz szerint a keresztre feszített Kleomenész feje köré egy nagy kígyó tekeredett, s megakadályozta, hogy a keselyűk rászálljanak. Iuvenalis a madarak szokásait figyelve a következőket írja:
„Hullott barmot, ebet s a keresztet hagyva, fiához szárnyai gyorsan a saskeselyű döghúsdarabokkal... Sok egyéb ide illő helyet is találhatunk még az antik forrásokban.

Az evangéliumok is utalnak a kereszten kivégzett személyek eltemetésének tilalmára, amikor azt írják, hogy Jézus testét Pilátus csak Arimateai József külön kérésére engedte levenni a keresztrő1. A temetés engedélyezése MOMMSEN szerint egyfajta kegyelmi aktusnak (Gnadenakt) számított.
Ulpianus azt írja, hogy az elítéltek holttesteit csak akkor lehet eltemetni, ha erre engedélyt kértek, s az engedélyt megadták: „eorum, in quos animadvertitur, corpora non aliter sepeliuntur, quam si fuerit petitura et permissum ". S a jogtudós ehhez hozzáteszi, hogy az engedélyt néha nem adják meg, főleg felségsértés bűntette esetén: „et nonnunquam non permittitur, maxime maiestatis causa damnatorum." Philón, az alexandriai zsidó filozófus szerint Flaccus helytartó nem engedélyezte az általa megfeszíttetett lakosok holttesteinek levételét a keresztfákról.

Megállapításainkat a következőképpen összegezhetjük. A keresztre feszített elítéltek agóniája hosszasan elhúzódott. Ha idejében levették őket a keresztről, s megfelelő ellátásban részesültek, még életben maradhattak. A halált az előzetes ostorozás és a keresztre szegezés során elszenvedett, óriási fájdalommal járó sérülések hatására kialakult traumás sokk okozta. A szenvedés időtartamát a hóhérok könnyen lerövidíthették: az elítélt lábszárcsontjainak eltörése (crurifragium) olyan mértékben súlyosbította a sokkos állapotot, hogy ez a brutális beavatkozás az elítélt gyors halálához vezetett.

A keresztfák mellett katonák őrködtek, vigyázva arra, nehogy valaki kiszabadítsa a felfeszített bűnözőket. A katonák a halál bekövetkezése után is a holttestek mellett maradtak, megakadályozva ezzel azok sírba tételét; a holttesteket csak külön engedéllyel lehetett méltó módon eltemetni. Az oszladozó holttestek darabjait végül a legtöbb esetben a dögevő madarak és más ragadozó állatok hordták szét


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban