logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A halál oka

A keresztre feszített személyek halálát közvetlenül előidéző okra vonatkozóan a kiszáradástól az elvérzésen, vérmérgezésen és a légzőszervek megbénulásán át a traumás sokkig számős orvosi elmélet született az utóbbi évszázadok alatt. Az első tudományos álláspontot WILLIAM STROUD angol orvos alakította ki, aki szerint Jézus halálát- szívének megrepedése okozta, ami az intenzív mentális szenvedés következménye volt.
Annak ellenére, hogy ezt a nézetet számos kritika érte, magának a szívnek, illetve a szív főütőerének a megrepedését RYLAND WHITAKER, neves angol jezsuita orvos szintén a kereszthalál valószínű okai közé sorolta. Ezt a lehetőséget néhány évvel később egyértelműen kizárták, kimutatva azt, hogy az aorta csak magas életkorban vagy súlyos betegség esetén repedhet meg.

A következő - manapság leginkább elterjedt - elmélet kidolgozása LE BEC, BARBET és HYNEK nevéhez fűződik. Ezek szerint a kereszten való függés a felső végtagokat rendkívül megterhelte. Miután az izmok elérték teljesítőképességük határát, görcsbe rándultak és a görcsös állapotban megmerevedtek (tetanizáció). Miután a görcs az izomzatra is kiterjedt, a légzés nehézzé vált és akadozni kezdett. A rekeszizom begörcsölését követően az egész mellkas merev helyzetbe került, s a további légcsere lehetősége megszűnt

Ezt az elméletet szintén sok kritika érte. Egyrészt - amint a korábbiakban már megállapítottuk - az ülőke és a lábtámasz alkalmazása a karokra ható húzóerőt lényegesen csökkentette, s ezáltal könnyebbé tette a légzést. Másrészt, ha a kereszten függő elítélteknek légzési nehézségeik lettek volna, valószínűleg nem tudtak volna érthetően beszélni egészen a halálukig.
TENNEY - rámutattak arra, hogy a kereszthalálra ítéltek már az előzetes ostorozás során traumás sokkot kaphattak, ami elindította szervezetükben azokat a káros folyamatokat, melyek végül a halálhoz vezettek.

Ezt az elméletet fejlesztette tovább a téma legelismertebb mai kutatója Zugibe is. Az amerikai professzor laboratóriumában felállított egy keresztet, melyre - speciális kesztyűk segítségével - 5-45 perc időtartamra számos 20-35 év közötti, önként jelentkező egyetemi hallgatót felfüggesztett. A kísérletek alatt folyamatosan ellenőrizték a résztvevők pulzusát és vérnyomását, az artériás vérgázokat és a vénás vér kémiai összetételét. Elektrokardiogramm segítségével vizsgálták a szívműködést, figyelték az izmok megfeszítettségét és az izzadás mértékét.
A kereszten függő diákok folyamatosan beszámoltak érzéseikről, légzési nehézségeikről és a jelentkező fájdalmaikról (a legtöbben a váll- és a karizmokban fellépő görcsökre panaszkodtak). A kísérletben résztvevőket három csoportba osztották: egyeseknek megengedték, hogy a kereszt függőleges szárához rögzített lábukra támaszkodjanak, másokat arra kértek, hogy ezt mellőzzék, a harmadik csoport tagjait pedig csak karjuknál fogva függesztették fel.

A kísérletsorozat a klasszikusnak mondható fulladás-elméletet egyértelműen megcáfolta, mivel a kísérleti alanyok közül senki sem panaszkodott légzési nehézségekre, még azok sem, akiknek csupán a karjukat erősítették a kereszthez, s így a lábaikra egyáltalán nem támaszkodhattak. ZUGIBE arra a következtetésre jutott, hogy a halált a kereszten csakis traumás sokk okozhatta.
Az előzetes testi fenyítés, a keresztfára szögezés és a kereszten való függés során átélt fizikai szenvedés és fájdalomhoz (causalgia) vezetett, ami sokkos állapotot idézett elő. A sokk intenzitását az erős izzadás általi jelentős folyadékvesztés (hipovolémia) tovább fokozta.

A többszöri heves fizikai megrázkódtatás keringési zavarokat okozott, ami felborította az egyensúlyt a létfontosságú szervek anyagcseréje és a vérellátás között. Végül a keringési rendszer teljesen leállt, a szervezet tápanyag- és oxigénellátása megszakadt. Mindez az elítélt lassú halálát eredményezte.


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban