logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Crurifragium

A keresztre feszítést gyakran végrehajtó római katonák jól ismerték a haláltusa megrövidítésének módját. Ezt az elítélt lábszárcsontjainak kalapács- vagy buzogányütésekkel való eltörésével (crurifragium) érték el. János evangéliuma szerint a Jézussal együtt keresztre feszített két gonosztevő lábszárait is eltörték; Jézus esetében - a halál viszonylag korai beállása miatt - erre már nem volt szükség.
A fulladás-elmélet képviselői szerint a megfeszítettek a crurifragium után már nem tudtak a lábukra támaszkodva, kissé megemelkedve lélegzethez jutni, s így hamarabb megfulladtak. ZUGIBE ezzel szemben azt állítja, hogy a lábszárcsontok eltörése - mint óriási fájdalommal járó újabb sérülés - a már egyébként is kialakult traumás sokkot olyan mértékűvé fokozta, hogy az szinte azonnali halált eredményezett.

A crurifragium alkalmazása volt az alapja a rómaiak körében elterjedt - Cicero által idézett - alábbi szólásnak: „perire eum non posse, nisi ei crura fracta essent", vagyis „nem hal meg addig, amíg el nem törik a lába. Ezt valószínűleg arra a személyre mondták, akit igen nehezen lehetett elpusztítani, aki az utolsó csepp erejével is küzdött az életéért, s a harcot csak akkor adta fel, mikor már végképp lehetetlenné vált a további küzdelem.
A rómaiak a lábszárak eltörését a keresztre feszítéstől feltétlenül is alkalmazták a halálra szánt szermoly kínzása közben. Ammianus Marcellinus beszámolója szerint „sok embert kivégeztek, majd pedig a két Apollinarist, az apát es a fiét, száműzetésbe küldték. Amikor az Antiochiától huszonnégy mérföldre levő Craterae nevű helyre, saját birtokukra értek, ismeretlen bérencek titkos parancsra rájuk rontottak, mindkettőjük lábszárát eltörték, és megölték őket. A források szerint a gyakran önálló büntetésként is alkalmazásra került. E kegyetlen testi büntetéssel legtöbbször rabszolgákat sújtottak.

Suetonius szerint Augustus „titkárának, Thallusnak összetörette a lábszárát, mert egyik magánlevelét ötszáz dénárért eladta. A perverz Tiberius szintén alkalmazta ezt a büntetést: „egyik szertartás közben - írja Suetonius - annyira megejtette a tömjéntartót vivő fiúcska szépsége, hogy nem tudott erőt venni magán, s a szertartás befejezése után nyomban magával vitte, és megbecstelenítette nemcsak őt, hanem a gyermek bátyját, egy fuvolás fiúcskát is; később a két gyermek kölcsönösen felhánytorgatta egymásnak ezt a szégyent, Tiberius ezért mindkettőnek összetörette a lábszárait. Seneca mélységesen elítélte a szolgákkal szembeni kegyetlenkedést.
A sztoikus bölcselő egyik művében felháborodottan írja: „nagy dolog az, kétségkívül, ha egy szerencsétlen kis szolgát dologházba juttatunk! Miért sietünk mindjárt megverni, lábát rögtön eltöretni? Végül a forrásokból arra is következtetni lehet, hogy nemcsak a szolgákat büntették lábszáraik eltörésével. A Historia Augusta szerint Avidius Cassius sok katonaszökevénynek levágta a karját, másoknak eltörte a lábát és a csípőjét, mondván, egy nyomorékká tett bűnös a kivégzésnél is elrettentőbb példa.


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban