logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Senatus Consultum Silanianum

A polgárháborús időkben Róma társadalmi rendje alapjaiban megrendült. Mint már láttuk, a második triumvirátus tagjai a listán szereplő gazdáik meggyilkolására buzdították a rabszolgákat. Augustus az egyeduralom megszerzésére törekedve legfontosabb feladatának az államrend megszilárdítását tekintette. E cél érdekében először is azon rabszolgák ügyében intézkedett, akik a polgárháború idején megszöktek tulajdonosaiktól, s beálltak a hadseregbe. Appianos szerint a császár ezeket a fővárosba szállíttatta, „s itt átadta római vagy itáliai gazdáiknak, illetve azok örököseinek, de visszaszolgáltatta a rabszolgákat még a szicíliai gazdáiknak is. Akiknek nem volt átvevőjük, azokat ama városokban végeztette ki, ahonnan elszöktek." E kivégzéseket Cassius Dio szerint keresztre feszítés által hajtották végre.

A senátus szintén szigorú határozatokat hozott a rabszolgákkal szemben. Kr. u. 10-ben a szenátori testület a következőt rendelte el: minden olyan esetben, amikor egy rabszolgatartó erőszakos halállal hal meg, vizsgálatot kell folytatni annak megállapítása végett, hogy az áldozat rabszolgái közül a bűntett elkövetésekor kik tartózkodtak urukkal egy fedél alatt (sub eodem tecto), s akikre ez rábizonyul, azokat ki kell végezni, mivel hagyták urukat meggyilkolni, ahelyett, hogy megvédték volna.

A halálbüntetés végrehajtásának módja minden kétséget kizárólag ezekben az esetekben is keresztre feszítés volt. A senatus határozatát (senatus consultum Silanta) később számos pontban kiegészítették; halálbüntetéssel fenyegették például azokat a rabszolgákat is, akik az úton lévő gazdájukat mulasztották el megvédelmezni az életére törő támadókkal szemben.
Paulus azt írja, hogy azokat a rabszolgákat, akik útközben a rablók által bekerített gazdájukat elfutva magára hagyták, el kell fogni, kínvallatásnak kell alávetni, s a legsúlyosabb büntetéssel kell sújtani: „servos, qui in itinere circumdatum a latronibus dominum per fugam deseruerunt, apprehensos et torqueri et summo supplicio adfici placuit.

E szigorú szankció ellenére a kegyetlen rabszolgatartók továbbra sem érezhették magukat teljes biztonságban. A hatalmukkal visszaélő tulajdonosokat sok esetben saját szolgáik ölték meg. Seneca nagylelkűség erényéről (De clementia) írott munkájában az ifjú Nero figyelmét is felhívta erre: „a magánember kegyetlenségét a szolgakezek a biztos kereszthalál árnyékában (sub certo crucis periculo) is megtorolják."

A senatus alapján a legismertebb és egyben legkegyetlenebb eljárásra, Pedanius Secundus praefectus urbi, meggyilkolását követően került sor. Tacitus szerint Róma praefectusát az egyik „rabszolgája ölte meg, vagy a szabadon bocsátás megtagadása miatt, amelynek árában már megállapodtak, vagy mert lángoló vágy ébredt benne egy fiú szerető iránt, és urát nem tűrte vetélytársnak."
Mivel az előírások szerint a gyilkosság miatt az áldozat összes rabszolgálása, vagyis több mint négyszáz emberre, köztük nőkre és gyermekekre is kereszthalál várt, „a sok ártatlant védelmező nép összecsődült, s valóságos zendülésre került sor."

Az ügyben a szenátus is összeült. A tanácskozás során C. Cassius hangsúlyozta, hogy az idegen származású rabszolgák tömegét csak megfélemlítéssel lehet féken tartani. Erre „válaszul felhangzottak a rabszolgák számát, korát vagy nemét és legtöbbjük vitathatatlan ártatlanságát sajnálók zavaros kiáltásai." Végül „mégis az a párt kerekedett felül, amely kivégzésük mellett szavazott." A szenátus döntése alapján Nero császár elrendelte a négyszáz rabszolga kivégzését.


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban