logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A rabszolgatartók házi büntető hatalma

A rabszolgatartói hatalom (dominica potestas) sokáig teljesen korlátlan volt Rómában, s magában foglalta a szolgák élete és halála feletti szabad rendelkezés jogát (ius vitae necisque). E jogukkal sokan visszaéltek, s a legcsekélyebb ok miatt is kínhalálra ítélték szolgáikat.
Plautus vígjátékaiban a rabszolgákat folyton keresztre feszítéssel fenyegetik: „a keresztre adlak iskolába, annyi szent" - mondja például Euclio, „A bögre” (Aulularia) című színdarab főszereplője, Staphyla nevű szolgájának. A rabszolgatartók kegyetlensége sokszor nem ismert határt. Az idősebb Senecánál olvashatunk egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő római polgárról, aki végintézkedései között azért rendelte el szolgája keresztre feszítését, mert az megtagadta az engedelmességet, amikor mérget kért tőle.

Iuvenalis egyik szatírája a következő párbeszéd által mutatja be a római asszonyok zsarnoki természetét: „»Fára e szolgával! (Pone crucem servo!)« - »Mi a bűne, hogy érte kereszt jár / szolgánknak? Ki tanú? Hol a vádló? Vedd figyelembe! / Emberöléssel nem várhat soha senki eléggé!« »Balga! A szolga is ember? Nem vétett - lehet. Én így / rendelem, így akarom, s a parancsom még nem elég ok?«"
Horatius szerint esztelenség a szolgát semmiségekért keresztre szegezni, de ettől jóval nagyobb esztelenség és bűn, ha apró vétség miatt gyűlöljük és kerüljük a barátunkat. Egy szolga megfeszítésének tehát igazából nem volt nagy jelentősége.

Arra is akad példa forrásainkban, hogy egyes rabszolgatartók a saját bőrük mentése érdekében feszítették keresztre Szolgáikat, nehogy azok rájuk nézve terhelő vallomást tegyenek a bíróság előtt. Cicero szerint így járt el a bűnös Oppianicus felesége is, attól tartva, hogy szolgáik a C1uetius Hbitus elleni perben - kínvallatásuk közben - fényt derítenek az igazságra: „Mi történt az említett emberekkel, Stratónnal és Nicostratus-szal? Kérdem tőled, Oppianicus, mondd meg, mi történt Nicostratus nevű rabszolgáddal?
Azzal, akit te - ha már egyszer azt tervezted, hogy vádat emelsz Cluentius ellen - köteles lettél volna Rómába szállítani, lehetővé tenni, hogy kihallgassák; egyszóval köteles lettél volna őt megőrizni a vizsgálat számára, megőrizni a jelenlevő bírák számára, megőrizni egész mostanáig. Mert Stratónnak bizony - tudjátok meg, bírák! - kitépték a nyelvét, azután keresztre feszítették: nincs ember Larinumban, aki ne tudna erről.
Félt az esztelen nőszemély, de nem a maga bűntudata, nem polgártársainak gyűlölete, nem közismert vétkei miatt, hanem (mintha ettől gazságának összes többi tanúja még nem maradna meg!) - attól félt, hogy a haldokló nyomorult szolga utolsó szavai leleplezik bűnösségét.

A híres szónok az Annius Milo elleni perben is súlyos visszaélésre hívta fel a bírák figyelmét. A kínvallatás alá vont szolgát gazdája könnyen megfenyegethette azzal, hogy keresztre feszítteti, ha nem úgy vall, ahogy az érdekei kívánják:
„Hát amikor a vádló szolgáit vallatják ki a vádlott ellen, kiderülhet-e akkor az igazság? Nos, lássuk, hogyan festett ez a vallatás? Körülbelül ilyenformán: »Hallod-e, Rufio, nehogy hazudj! Clodius csalta tőrbe Milót?« »Igen« - ez biztos keresztre feszítés. »Nem« - talán fölszabadítják... Van-e ennél célravezetőbb vallatás?”

A rabszolgatartók hatalmát a hasonló visszaélések megakadályozása érdekében a császárkorbon fokozatosan korlátok közé szorították. Suetonius szerint Claudius az elgyengült, idős, beteg rabszolgájukat megölő gazdákat gyilkosként vonta felelősségre. Hadrianus (117-138) megtiltotta, hogy bárki is megölje szolgáját, és elrendelte, hogy inkább állítsák bíróság elé a bűnös rabszolgákat.
Ulpianus szerint Hadrianus „ötévi száműzetéssel sújtott egy Umbricia nevű asszonyt, mert rabszolganőit semmiségekért is a legkegyetlenebb módon büntette. Antgninus Pius (138-161) a saját rabszolga ok nélküli megölését ugyanúgy büntette, mint az idegen rabszolga megölését, s „elrendelte, hogy ha elviselhetetlennek látszik a tulajdonosok kegyetlenkedése, kényszerítsék azokat rabszolgáik eladására. Végül Pistantinus 319-ben a következő rendeletet adta ki:
„Ha ura egy rabszolgát megvesszőztet vagy megkorbácsoltat, vagy bilincsbe veret, és az a bánásmód miatt néhány napon belül meghal, nem kell büntetéstől félnie a rabszolga halála miatt. Ne éljen azonban mértéktelenül jogával. Emberölésben lesz bűnös akkor, ha az ő akaratából botütések alatt vagy megkövezés miatt meghal, vagy ha fegyvert használva halálos sebet ejtenek rajta, vagy ha felakasztatja, vagy parancsára pöcegödörbe dobják, vagy megmérgezteti, vagy különböző büntetésekkel szétmarcangolják a testét, vaskarmokkal tépdesik az oldalát, tűzzel égetik a tagjait, és nyílt sebekkel borított, vértől és gennytől folyó testét tovább gyötörve leheli ki életét, mert ez barbár kegyetlenségre valló eljárás"."


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban