logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A rabszolgalázadások megtorlása

Róma a második pun háború kitörését követő alig egy évszázad alatt az egész Földközi-tenger medencéjén uralkodó világbirodalommá vált. Megsemmisítette Makedóniát és Karthágót, meggyengítette a Szeleukida Birodalmat, elfoglalta az Ibériai-félsziget nagy részét és meghódította Görögországot.
A hódító háborúk során szerzett hadifoglyok révén az itáliai földbirtokosok nagy tömegű olcsó munkaerőre tettek szert, ami a mezőgazdasági struktúrát teljesen átalakította. Az anyagi haszon növelése érdekében korlátlanul kihasználták a kíméletlen bánásmódban részesülő, többségükben idegen származású rabszolgák munkaerejét. Ennek természetes következményeként a Kr. e. II. század elejétől kezdődően egyre gyakoribbá váltak a szolgalázadások, melyeket minden alkalommal kegyetlen megtorlás követett.
A lázadó rabszolgákat - vagy legalább is vezetőiket - valamennyi esetben keresztre feszítették. Livius szerint már azt a huszonöt rabszolgát is keresztre szegezték, akik Kr. e. 217-ben összeesküvést szőttek a Mars-mezőn; feljelentőjüket pedig felszabadítással és húsz ezer érc asszal jutalmazták.

Kr. e. 196-ban Etrüriában tört ki az első igazán jelentős rabszo1gafelkelés. Az eseményekről így számol be Livius: „a rabszolgák összeesküvése szinte háborús állapotot idézett elő Etruriában. A lázadás kinyomozására és elfojtására M. Acilius Glabriót, a polgárok és idegenek közti jogügyek intézésével megbízott praetort küldték el a két városi legio egyikével..." A döntő csatában kivívott győzelme után a praetor peregrinus „az összeesküvés vezetőit megkorbácsoltatta és keresztre feszíttette, a többieket visszaadta gazdájuknak."

Rendkívül sok rabszolga dolgozott Szicília ültetvényein, ahol az átlagosnál is embertelenebb körülményék között tartották őket. Diodórosz tudósítása szerint „a sok nyomorúságtól és ütlegektől elkínzott, akárhányszor értelmetlenül megalázott rabszolgák végül nem tűrtek tovább. Alkalomadtán csoportokba verődve kezdtek tárgyalni egymással a felkelésről, míg végül tervüket meg is valósították.

A Kr. e. 139-től 132-ig tartó első szicíliai rabszolgaháborút szintén szörnyű mészárlás követte. „Végül is a felkelők bűneit Peetua fővezér torolta meg, aki leverte a lázadókat. Utoljára Hennát fogta ostrom alá, kiéheztette lakóit, és megtizedelte soraikat. Úgy hulltak az áldozatok, mintha dögvész pusztított volna.
Az életben maradt rablókat láncra verette vagy keresztre feszíttette" - írja Florus. Ugyanekkor Minturnae-ben - ahol a szicíliai rabszolgák kezdeti sikereinek hírére szintén tömegestől lázadtak fel a szolgák - Orosius szerint négyszázötven rabszolgát feszítettek keresztre.

Néhány évtizeddel később újabb lázadás tört ki Szicíliában, melyet Manius Aquilius consul vert le Kr. e. 101-ben. Ekkor egy ismételt háború megelőzése érdekében szigorúan megtiltották a rabszolgáknak, hogy maguknál fegyvert hordjanak: „azóta, hogy M. Aquilius eltávozott Szicíliáról, az összes helytartó olyan értelmű utasítást és rendeletet adott ki, hogy a rabszolgák nem viselhetnek fegyvert" - írja Cicero. Ezek után történt az az eset, amelyről Cicero a következőképpen számol be:
„Lucius Domitius szicíliai praetor, mikor egy hatalmas vadkant hoztak eléje, csodálkozva kérdezte, hogy ki ejtette el? Mikor hallotta, hogy az egyik birtokos pásztora, magához hivatta. Az dicséretre és jutalomra számítva, örömmel sietett a praetorhoz. Domitius megkérdezte, hogyan döfte le azt a roppant vadat? Ez azt felelte, hogy vadászgerellyel. Erre a praetor parancsára nyomban keresztre feszítették. E megdöbbentő eset híre egész Itáliát bejárta, és sokáig megmaradt az emberek emlékezetében.

A legnagyobb római rabszolgafelkelés Kr. 73-ban tört ki Capuá-ban Spartacus vezetésével. A thrák származású gladiátor a lázadó rabszolgákból verbuvált seregével többször is megverte az ellene küldött római légiókat, a Kr. e. 71-ben vívott apuliai ütközetben azonban végül vereséget szenvedett a szenátus által teljhatalommal felruházott M. Licinius Crassus praetor hadseregétől.
Appianosz szerint Spartacus a csata előtt „egy római hadifoglyot a két sereg között keresztre feszíttetett, hogy ezzel saját katonáinak is szemléletesen megmutassa, mire számíthatnak vereség esetén. A győztes rómaiak bosszúja valóban ilyen kegyetlen volt. Appianosz azt írja, hogy „az élve elfogottakat - mintegy hatezer embert - Crassus a Capuából Rómába vezető út teljes hosszában keresztre feszíttette.



Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban