logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A gazdájukat eláruló szolgák büntetése

A rabszolgák mindig feltétlen hűséggel tartoztak uruknak. Ez alól a kötelességük alól törvény sem adhatott számukra felmentést. Ha gazdájukat ennek ellenére mégis elárulták, a legkegyetlenebb büntetés várt rájuk.

Kr. e. 43-bán Antonius, Octavianus és Lepidus szövetséget kötött egymással (triumvirátus). A triumvirek - követve Sulla példáját - rövidesen nyilvánosságra hozták halálra szánt és vagyonelkobzásra ítélt ellenségeik névsorát (proscriptio). A proskribáló rendelet Appianosz szerint ezekkel a mondatokkal zárult:
„Aki őket megöli, fejüket szolgáltassa be nekünk. Amennyiben szabad ember, fejenként 25.000 attikai drachmát kap; amennyiben pedig rabszolga, egyéni szabadságán és egykori urának polgárjogán kívül 10.000 attikai drachmát. Hasonló jutalom vár a följelentőkre. "

A rendelet tehát a proskribált személyek szolgáit nemcsak hogy feljogosította gazdáik kiszolgáltatására, de még jutalmat is ígért az ilyen esetekre. Ennek ellenére a közerkölcs mély megvetésében részesültek az uraikat eláruló rabszolgák, és sok esetben a keresztfán lakoltak aljas tettükért. Szintén Appianosznál olvashatjuk a következőket: „valakinek igen kedves, árnyas villája volt, s annak kertjében egy szép, mély üregű, mesterséges barlang.
Alighanem ennek kedvéért proskribálták. Éppen a barlangban hűsölt, amikor a távolból feltűntek a közeledő gyilkosok. Egy rabszolgája a barlang mélyére küldte, maga pedig felvette urának köntösét, s azt színlelte, hogy ő a rettegő gazda. Már majdnem megölték, amikor egy rabszolgatársa felfedte a cselt. Így tehát mégis a gazdát ölték meg, a nép azonban addig tüntetett a triumvirek előtt, amíg a feljelentőt keresztre nem feszítették, a gazdáját megmenteni akarót pedig fel nem szabadították.

A gazdáját eláruló rabszolga szigorú büntetésére jó példa az az alábbi eset is, melyről Cassius Dio tudósít bennünket. Augustus principátusa idején Fannius Caepiót a császár elleni összeesküvés vádjával elítélték. Ezek után Fannius apja azt a rabszolgáját, aki a fiát feljelentette, nyilvánosan keresztre feszíttette, míg egy másik szolgáját, aki segítségére volt fiának sikertelen szökési kísérleténél, felszabadította és gazdagon megjutalmazta. A császár egy cseppet sem vette zokon ezt az eljárást."

A tulajdonosuk ellen felségsértés miatt feljelentést tevő, illetve vádat emelő rabszolgákat I. Constantinus császár (306-337) is a keresztre küldte. E császári rendeletre a későbbiekben még visszatérünk.



Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban