logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A bűnöző rabszolgák kivégzése

„Őseink minden esetben szigorúbban büntették a rabszolgákat, mint a szabadokat" - mondja Ulpianus, a Kr. u. III. század kiváló jogásza. Hozzátehetjük ehhez, hogy a szolgákat ugyanazért a bűncselekményért általában a császárkorban is súlyosabban büntették a szabadoknál. Nagyobb bűntettek esetén a rabszolgákra általában keresztre feszítés várt.
A lázadókra és az egyéb államellenes bűntettek elkövetőire a római történelem minden korszakában a lehető legsúlyosabb büntetést szabták ki. lulius Caesar meggyilkolása után erős zavargások törtek ki Rómában.
A plebs alsó rétegei számos rabszolgával együtt a gyilkos merényletben résztvevők megbüntetését és Caesar kultuszának megteremtését követelték; a mozgalom élén egy Hérophilosz nevű dél-itáliai görög állt, aki Marius unokájának adta ki magát. A szervezkedést végül az állam vezetői kemény kézzel számolták fel: P. Cornelius Dolabella consul a zavargásokban résztvevő szabadokat ledobatta a tarpei szikláról, a rabszolgákat pedig keresztre feszíttette.

A császárkori Rómában az uralkodó személyének bármilyenformában való megsértése a legstílusosabb büntetés alá esett. „ Ugyanezen ezen a napon egy Mithridatész nevű rabszolga keresztre feszíttetett, mivel Caiusunk (Caligula császár) őrzőszellemét káromolta" - írja Petronius Satyricon című művében. Ebből arra következtethetünk, hogy egy szolgát már az is a keresztre juttatott, ha a császár geniusát, vagyis védőszellemét káromolta.

Suetonius szerint Domitianus (81-96) kivégeztette a tarzoszi Hermogenészt a történeti művében található néhány célzás miatt. E célzásokat-a császár valószínűleg (felségsértésnek) minősítette, s ezért azokat is keresztre feszíttette, akik a könyvét lemásolták. Ezek a kegyetlenül megbüntetett könyvmásolók valószínűleg valamennyien rabszolgák voltak.
Az emberölés (micidium) szintén a legsúlyosabb büntetést (summum supplicium) vonta maga után, ami rabszolga elkövető esetén általában keresztre feszítést jelentett. Valerius Maximus beszámolója szerint „Fannius rabszolgája, Alexander, midőn C. Flavius római lovag meggyilkolásának gyanújába keveredett, hatszori kínvallatás után is tagadta, hogy része lenne a bűnben. Ennek ellenére a bírák éppúgy elítélték, mintha bevallotta volna, és L. Calpurnius triumvir keresztre is feszíttette.

A rabszolgatartók élete rendkívül széles körű jogi védelmet élvezett; a szolgák akkor is büntetésben részesültek, ha csupán jóslást kértek gazdájuk halálának időpontjával kapcsolatosan.
Paulus, a klasszikus jogtudós szerint ha a rabszolgák a gazdáik élete felől érdeklődtek, a legsúlyosabb büntetéssel, vagyis keresztre feszítéssel kell sújtani őket; a megkérdezetteket pedig, ha választ adtak, vagy bányamunkára kell ítélni, vagy egy szigetre kell száműzni: „quodsi servi de salute dominorum consuluerint, summo supplicio, id est cruce, adficiuntur, consulti autem si responsa dederint, aut in metallum damnantur aut in insulam relegantur.

A rabszolgáknak már az emberölés kísérletében való részességük esetén is keresztre feszítés járt. Jó példa erre az a görögországi eset, melyről Apuleius az „Átváltozások" (Metamorphoses), vagy más néven „Az aranyszamár" (Asinus aureus) című munkájában számol be. Egy özvegyen maradt, fiúgyermekkel rendelkező családapa újra megnősült, s új feleségétől is fia született.
Az asszony váratlanul szerelemre lobbant mostohafia iránt, aki azonban visszautasította közeledését. A nő haragjában elhatározta, hogy megöli a fiút, s az egyik szolgájával mérget vásároltatott. A mérgezett italt azonban tévedésből az asszony saját fia itta meg. A nő erre ráfogta mostohagyermekére, hogy ő mérgezte meg testvérét, mert nem sikerült elnyernie mostohája kegyeit.
A fiút törvényszék elé állították, s már majdnem elítélték, amikor a bírák egyike, egy orvos, előadta, hogy a nő szolgája nemrégiben nála járt, s mérget rendelt tőle egy gyógyíthatatlan beteg számára. Ő méreg helyett - mivel gyanús volt számára az ügy - nadragulyából készült álomitalt adott a szolgának, s ezért valójában nem is történt gyilkosság. A halottnak hitt fiú ezek után valóban magához tért. Miután mindenre fény derült, az asszonyt örökös száműzetéssel sújtották, bűnös rabszolgáját pedig keresztre feszítették.

Azokra a szolgákra, akik gazdájukat a hatóság előtt hamis váddal (calumnia) illették, szintén a legsúlyosabb büntetést szabták ki. A „Historia Augusta" című császári életrajzgyűjtemény szerint a 193-ban uralkodó Pertinax azokat, akiket a szolgáik hamis vádjai alapján elítéltek, szabadon engedte, míg a rabszolgákat tettükért keresztre feszíttette.

A császárkorban vált büntetendő cselekménnyé a kasztrálás (castratio). Suetonius szerint első ízben Domitianus tiltotta meg, hogy férfiakat heréljenek. Egy Kr. u. 83-ban született szenátusi határozat a vagyona felének elkobzásával büntette azt, aki szolgájának kasztrálása érdekében intézkedett. Egy másik senatus consultum az élet elleni bűntetteket szabályozó,. lex Cornelia de sicariis et venes büntetésének alkalmazását rendelte el azzal szemben, aki bujaságból vagy nyereségvágyból mást kiherélt."
Hadrianus szintén úgy rendelkezett, hogy a kasztrálást végzők a lex Cornelia büntetése alá esnek, s egész vagyonuk a kincstárra (fiscus) száll. S a császár ehhez hozzátette, hogy ha rabszolga követi el a cselekményt, a legsúlyosabb büntetést (ultimum supplicium) kell alkalmazni, ami valószínűleg ebben az esetben is keresztre feszítést jelentett.

A személysértés (iniuria) legsúlyosabb eseteinek elkövetésében részes rabszolgákat a császárkorban szintén kereszthalálra ítélték. Paulus jogtudós szerint azt a személyt, aki egy tizenhét év alatti szabadon született római fiúval (puer praetextatus) fajtalanságot (stuprum) vagy bármilyen más gyalázatos tettet (fagitium) követ el, akár maga szökteti meg erőszakkal a fiút, akár az azt kísérő megvesztegetett rabszolga (comes corruptus); továbbá azt, aki leszólít egy római asszonyt vagy leányt (puella), vagy bármit tesz ezek megrontása érdekében, a bűn beteljesülésé esetén halállal büntetendő, ha pedig a cselekmény kísérleti szakban marad, az elkövetőt egy szigetre kell száműzni, míg a bűntettben részes lefizetett szolgákat, akik a sértettet kísérték (corrupti comites), a legnagyobb büntetéssel (summum supplicium), vagyis keresztre feszítéssel kell büntetni."

A Sulla által alkotott lex Cornelia testamentaria nummaria eredetileg csak a végintézkedést tanúsító fa táblája (tabulae testamenti) hamisítását és a pénzhamisítást büntette. A császárkorban a hamisítás bűntettének (crimen falsi) tényállásköre - szenátusi határozatok és császári rendeletek útján - fokozatosan bővült.
Marcianus szerint a hamisítás és az ahhoz hasonló bűncselekmények büntetése száműzés és teljes vagyonelkobzás, rabszolga elkövető esetén pedig a legsúlyosabb büntetést kell alkalmazni: „poena falsi, vel quasi falsi deportatio est, et omnium bonorum publicatio; et si servus eorum quid admiserit, ultimo supplicio affici iubetur.

A legszigorúbban a pénzhamísítást büntették. Ulpianus szerint azokat a szabad jogállásúakat, akik aranyérméket részben lekoptatnak, részben átszíneznek vagy átformálnak, a vadállatok elé kell vetni, míg ha rabszolgák követnek el ilyen cselekményt, a legsúlyosabb büntetést kell kiszabni:
„quicunque numos aureos partim raserit, partim tinxerit vel finxerit, si quidem liberi sunt, ad bestias dari, si servi, summo supplicio affici debent. A rabszolgákra tehát rendszerint ilyen esetekben is keresztre feszítés várt.

A II táblás törvény rendkívül szigorúan büntette: ha szabad embert értek lopáson, megkorbácsolták és a sértett rabszolgaságába adták, a tolvaj rabszolgát pedig megostorozása után ledobták a tamei szikláról (praecipitatio e saxo). „Később azonban - írja Gaius, a Kr. u. II. században élt római jogász - nem helyeselték a büntetés kegyetlenségét, és úgy a rabszolga személyére, mint a szabadra, a praetori edictumban négyszeresre menő keresetet adtak."
A római jog preklasszikus korszakában tehát a lopás különböző fajtáinak büntetése egységesen pénzbüntetés lett. Ettől a szabálytól azonban bizonyos esetekben eltértek: forrásainkban több példát is találhatunk arra, hogy a tolvaj szolgákat később is halállal, mégpedig keresztre feszítéssel büntették. Plutarkhosz Marcus Antonius életrajzában a következőket írja:
„Antonius gyermekei közül Antyllust, akinek anyja Fulvia volt, nevelője, Theodórosz elárulta, úgyhogy kivégezték. Theodórosz ellopta azt a nagy értékű drágakövet, amelyet a fiú a nyakában hordott, s az övébe varrta. Bár tagadott, a lopást rábizonyították és keresztre feszítették. Egy Pomponius által elemzett császárkori jogesetből szintén kitűnik, hogy a tolvaj rabszolgákat Róma magisztrátusai bizonyos esetekben a legsúlyosabb büntetéssel (summum supplicium) sújtották.


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban