logo

XXII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A szentségtörés és a mágia büntetése

Josephus Flavius tudósítása szerint Tiberius uralkodása idején a lovagok rendjéhez tartozó Decius Mundus szerelemre lobbant egy Paulin nevű előkelő római asszony iránt. Mivel sehogyan sem sikerült meghódítania az erényes asszonyt, már az öngyilkosságra gondolt. Ekkor az egyik felszabadított rabszolgája, név szerint felajánlotta neki, hogy ötvenezer drachma fejében megszerzi neki Paulinát egy éjszakára. Miután a lübertina megkapta a pénzt, elment az egyiptomi Ízisz-kultuszt ápoló papokhoz, akik negyvenezer drachma fejében vállalták az általa előadott terv végrehajtását.

A legidősebb pap a megállapodás szerint felkereste Paulinát, aki köztudottan lelkes híve volt Ízisz tiszteletének. Elmondta neki, hogy Anubisz isten küldte, aki szeretne vele egy éjszakát együtt tölteni. Paulina nagy megtiszteltetésnek vette, hogy elnyerte az istenség szerelmét, s férje beleegyezésével elment az Ízisz-templomba. Ott a vacsora után eloltották a lámpákat, s a sötétben Mundus magáévá tette a hiszékeny asszonyt.
Kora hajnalban a férfi csendben eltávozott, Paulina pedig hazament, s eldicsekedett a történtekkel. Két nappal később találkozott Mundus-szal, aki kajánul közölte vele, hogy mi történt valójában a templomban. Mikor az asszony tudomást szerzett arról, hogy aljasul rászedték, mélyen felháborodott, hazasietett, s elmondta férjének, milyen szégyen érte. Férje az esetet bejelentette a császárnak, aki a bűnösöket példásan megbüntette: Mundust száműzte Rómából, a templomukat meggyalázó Ízisz-papokat pedig Idővel, a gyalázatos tett kitervelőjével együtt keresztre feszíttette.

Azt, hogy a szent helyek meggyalázóira és a templomok kifosztóira gyakran keresztre feszítés várt, Ulpianus is megerősíti, aki az őt megelőző korok szokásaira utalva azt írja, hogy a szentségtörés (sacrilegium) elkövetése esetén sokakat a vadállatok elé vetették, élve elégettek, másokat keresztre feszítettek: „scio multos et ad bestias damnasse sacrilegos, nonnullos etiam vivos exussisse, alios vero in furca (in cruce) suspendisse.

Amint a fára akasztás ősi büntetése kapcsán már kifejtettük, az archaikus korban az emberáldozat a római nép bevett szokásai közé tartozott. Később azonban elítélték e kegyetlen eljárást, s a szenátus hivatalosan betiltotta az emberáldozatok végzését. Plutarkhosz már azt írja, hogy az isteneknek embert áldozni szentségtelen dolog a rómaiak szemében.

Livius szintén úgy véli, hogy az emberáldozat „a római vallási szertartásokhoz teljességgel méltatlan ". A császárkori büntetőjog halállal büntette az efféle rítusokat. Tertullianus híres Apologeticumában olvashatjuk az alábbiakat:
„Afrikában Saturnusnak gyermekeket áldoztak nyilvánosan, egészen Tiberius proconsulsága idejéig, aki azután magukat a papokat függesztette föl elevenen a templomuk körül, mint valami fogadalmi keresztekre, ugyanazokra a fákra, amelyek a bűntetteket árnyékukkal fedezték." S a nagy karthágói hitvédő mindehhez hozzáteszi: „tanú erre apám katonasága, amely az említett proconsulnak e parancsát végrehajtotta.

Paulus szerint emberáldozat bemutatása esetén az elkövetőket a vadállatok elé vetik vagy lefejezik: „qui hominem immolaverint ... bestiis objiciuntur vel ... capite puniuntur. Tertullianus fenti beszámolójából azonban arra következtethetünk, hogy ilyen bűntény esetén keresztre feszítésre is sor kerülhetett.
E megállapításunkat nagyban megerősíti, hogy az emberáldozatot a rómaiak a mágikus cselekmények közé sorolták, a mágia lehetséges büntetései között pedig Paulus is megemlíti a keresztre feszítést.


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban