logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A Pannicularia

A hadizsákmány (praeda bellica) a birtokba vétellel a római jog szerint állami tulajdonba került; a hadvezéreknek azonban jogukban állt azt szétosztani katonáik között. Más katonai parancsnokokhoz hasonlóan így tett L. Quinctius Cincinnatus is: Livius szerint a legendás dictator az aequusok felett aratott győzelem után az egész zsákmányt szétosztotta hadtestének tagjai között.

Hasonlóképpen jártak el a rómaiak a törvényszék által halálra ítélt személyek kisebb vagyontárgyai esetében is: ezek a javak ugyanis - a legyőzött ellenség javaihoz hasonlóan - szétosztásra kerültek a halálbüntetést végrehajtó katonák között. Az evangéliumok szerint a Pilátus ítéletét végrehajtó katonák Jézus ruháit elosztották maguk között, köntösére pedig sorsot vetettek.
A hóhérok e jogára utal Seneca is, amikor a Tiberius császár által felségsértés miatt elítélt Seianus kivégzéséről szólva ezt mondja: „akit az istenek és az emberek elhalmoztak mindazzal, amivel embert el lehet halmozni, abból annyi sem maradt, amennyit a hóhér magával hurcolhatott volna." Szent Cyprián vértanúaktájában szintén találhatunk utalást a hóhérokat megillető vagyoni javakra:
„ Cyprianuszt ezután Sextus mezejére vitték a praetorium mögé, ahol levetette felső ruháját és a földre terítette, ahol letérdelt rá. Utána levetette dalmatikáját, át is adta a diakónusoknak, s egyenesen állt, kezdett várni a hóhérra. Amikor a hóhér megjött, megparancsolta övéinek, hogy adjanak neki huszonöt aranyat. A testvérek több kendőt és gyolcsot nyújtottak oda neki.

A halálbüntetést végrehajtó katonákat megillető vagyontárgyakat összefoglaló néven panniculariána nevezték. Ulpianus szerint Traianus császár egy leiratában pontosan meghatározta a pannicularia szó jelentését: e fogalom elsősorban azokat a ruhadarabokat foglalta magába, amelyeket az elítélt a kivégzése napján éppen viselt, továbbá azt a kis pénzt, amit élelmezése céljából magánál tartott, s végül idetartoztak az öt aranynál (= 5.000 sestertius) kisebb értékű gyűrűk is:
„panniculariae causa quemadmodum intelligi debeat ... vestem, qua is fuerit indutus, aut numulos in ventrali, quos victus sui causa in promtu habuerit, aut leves annulos, id est quae rem non excedunt aureorum quinque... "

A császár külön hangsúlyozta, hogy ha az elítélt drágakővel díszített gyűrűt visel, vagy ha jelentős összegű pénzt tart magánál, azt nem lehet panniculariának tekinteni. Ulpianus mindehhez hozzáteszi, hogy az elítéltek értékes vagyontárgyait a helytartók gyakran beszolgáltatják a császári kincstárnak; ez azonban túlzott buzgóság, a többletet nyugodtan felhasználhatják a hivatalos ügyekkel járó kiadásaik fedezésére vagy azoknak a katonáiknak a jutalmazására, akik erre a bátorságukkal rászolgáltak.

Érdemes itt megjegyezni, hogy a nagyobb értékű vagyontárgyak általában a hadizsákmányból sem illették meg a katonákat: „a zsákmányból az aranyat és az ezüstöt be kellett szolgáltatni a consuloknak, minden egyéb a katonáknak jutott" - írja Livius egy helyen. Az értékes műkincseket a hadvezérek sem tarthatták meg, ezeket át kellett adniuk az államkincstárnak; ha ezt elmulasztották, sikkasztást (crirnen peculatus) követtek el.


Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban