logo

XXVII Maius MMXXII AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A megfeszítés

Maga a keresztre feszítés a következőképpen történt. Először is az elítéltet meztelenre vetkőztették, majd a földre teperték és kifeszített karjait rászegezték a kereszt földön fekvő vízszintes szárára. Azután e gerendát (patibulum) a rászegezett testtel együtt kötéllel - esetleg csiga segítségével - felhúzták a földbe ásott függőleges gerendára (stipes), s rögzítették rajta.

A stipes felső végét sokszor keskenyebbre faragták, hogy így a patibulum - a közepébe vágott résen keresztül - felülről rácsúsztatható legyen. Végül odaszegezték a fához a lábakat. Az eljárás egyes részleteit érdemes alaposabban is megvizsgálnunk. A halásos ítélet végrehajtása az elítélt levetkőztetésével kezdődött." Ennek a teljes megalázáson túl jelképes értelme is volt.
Az ókorban szorosan összekapcsolódott viselőjének személyével, s kifejezte annak társadalmi státuszát. Akit a ruházatától megfosztottak, azt mindattól megfosztották, ami az illető személyiségét kifejezte. Ez az aktus tehát a személyiség teljes és végleges elpusztulását, megszűnését szimbolizálta.

Vitatott kérdés, hogy milyen mértékben vetkőztették le Jézust a megfeszítése előtt. Arteulislórosz szavaiból arra következtethetünk, hogy az elítéltek teljesen meztelenül függtek a keresztfán. Az ókeresztény egyházatyák Jézus teljes meztelenségére utalnak; Szent Ágoston például a megfeszített Jézus meztelenségét az ószövetségi Noé meztelenségével állítja párhuzamba. Az apokrif Nikodémus-evangélium ezzel szemben azt állítja, hogy Jézusra adtak egy ágyékkötőt, mikor megfeszítették. A legtöbb modern szerző ezt az utóbbi álláspontot osztja.
Előfordult, hogy szögek helyett kötéllel erősítették az elítélt személy végtagjait a keresztfához, de a gyakoribb megoldás a szögekkel való rögzítés lehetett. Számos antik forrás utal a keresztre feszítéshez használt szögekre. „Egy talentumot kap tőlem, aki a keresztre megy legelőször, de csak ha kétszer szögezik át lábát, kezét, akkor kérhet díjat tőlem" - mondja a Tranio nevű szolga Plautus „Kísértetek" (Mostellaria) című vígjátékában. Lucanusnál olvashatunk egy Erictho nevű thessaliai boszorkányról, aki a keresztre feszítések során felhasznált szögeket a vesztőhelyeken és a temetőkben összegyűjtötte, s mágikus célokra használta.
Az idősebb Plinius a keresztfából kihúzott szög darabkáját (fragmentum clavi a cruce) szintén a mágikus gyógyítás eszközei közé sorolta. A keresztfa szögeire Szent Pál is utal, amikor azt írja, hogy Jézus „a követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte.

A keresztre feszítés egyik legtöbbet vitatott problémái közé tartozik, hogy a karok rögzítésekor pontosan hol verték át a szögeket. PIERRE BARBET részletes anatómiai elemzés és amputált karokkal végzett közvetlen kísérletek során arra a megállapításra jutott, hogy a felszögezés helye csak a kéztő lehetett, a tenyéren keresztül felszögezett és a test tömegének megfelelő súlyokkal terhelt amputált karok ugyanis minden esetben leszakadtak. BARBET álláspontját nagyban megerősítette, hogy a kézseb a torinói leplen is a csuklón látható.

A párizsi sebész világszerte ismert álláspontja szerint a szögek a kéztő csontocskái (az os capitatum, az os semilunar , az os triquetrum és az os hamatum) között elhelyezkedő ún. Destot nyíláson haladtak át, s közben súlyosan megsértették az érző-és mozgató idegnyalábot (nervus medianus), aminek következtében egyes izmok görcsbe rándultak, s a hüvelykujj a kisujj felé fordult. A torinói lepel ezt a feltevést is igazolta, hiszen a leplen nem láthatunk hüvelykujjat.
BARBET álláspontját a közelmúltban FREDERICK T. ZUGIBE egyértelműen megcáfolta. A New York-i Columbia Egyetem professzora rámutatott arra, hogy a BARBET által megjelölt csontocskák közötti Destot-nyílás a csukló kisujj felé eső felén helyezkedik el, a torinói leplen látható kézseb viszont a csuklón a hüvelykujjhoz esik közelebb.

A szög tehát nem a Destot-nyíláson haladt át. BARBET a szög által megsértett idegnyaláb helyének vonatkozásában is tévedett, mivel a tenyérhez vezető nervus medianus nem a Destot-nyílás mellett, hanem a csuklónak a hüvelykujj felé eső területén halad keresztül. ZUGIBE kimutatta, hogy ha a szöget a tenyérnek nem a közepén, hanem a csukló felé eső részén (a csuklótól néhány centiméterre) verték át (annak a ráncnak a vonalán, mely akkor jelenik meg élesen, ha a hüvelykujjunkkal megérintjük a kisujjunkat) oly módon, hogy a hegyét kb. 10-15 fokos szögben a csukló és enyhén a hüvelykujj felé irányították, az könnyen áthaladhatott a mutatóujj metacarpuscsont-ja, az os capitatum és az os multangulum minus között, s a csuklónak azon a részén jött ki, ahol a kézseb a torinói leplen látható.

ALFONSO PALEOTFO bolognai érsek már a XVI. század végén ugyanerre a megállapításra jutott. ZUGIBE szerint a PALEORRO által megjelölt helyen átvert szög szilárdan tartotta a test súlyát, s a kéz nem szakadt szét. Mindehhez hozzátehetjük, hogy ha a keresztre ülőkét vagy lábtámaszt erősítettek, az elítélt keze semmiképpen sem szakadhatott szét, akkor sem, ha a szögeket a tenyér közepébe verték.
JOSEPH WILLIAM egy híres tanulmányában hosszas fejtegetés után arra a következtetésre jutott, hogy a keresztre feszítéskor a lábakat sohasem szegezték a keresztfához, az alsó végtagokat mindig csakköté1lel rögzítették. Ez az álláspont végérvényesen megdőlt, amikor a régészek megtalálták egy keresztre feszített ember szöggel átvert sarokcsontját. Ma már így nyilvánvaló, hogy a lábak rögzítésére is használtak szögeket; valószínűleg Jézus esetében is így jártak el. Igaz, hogy az apokrif Péter-evangélium csak a Jézus kezeibe vert szögekről tesz említést, Lukács evangéliuma szerint azonban Jézus a feltámadása után nemcsak a szögekkel átvert kezeit mutatta meg apostolainak, hanem a lábait is. A szögek által okozott lábsebek a torinói leplen is világosan látszanak.

A rómaiak a keresztfa szárait nem mindig a közismert kereszt-alakban állították össze, bár ez volt a leggyakoribb, s ezért az ilyen formájú kivégzőeszközt nevezték római vagy latin keresi. Olykor a gerendákat T-alakban (crux commissa) vagy X-alakban (crux decussata) helyezték el; ez utóbbi módon végezték ki például a hagyomány szerint Szent András apostolt (innen az elnevezés. Az ún. görög keresztet (crux capitata) két egyenlő hosszúságú gerendából állították össze oly módon, hogy a vízszintes gerendát a függőleges szár közepén rögzítették.

Ezek voltak a két gerendából (stipesből és patibulumból) összeállított kereszt (crux composita) alapformái. Néha az is előfordult, hogy csak egy erendát használtak; ilyenkor az elítélt kezeit a feje fölé szögezték (crux). Végül a teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a rómaiak a karóba húzásra használt, kihegyezett végű kínzóeszközt is crux-nak nevezték (crux acuta).
A felhasznált gerendák hosszúságától függően a keresztek lehettek alacsonyak (crux hunvilis) vagy magasak (crux sublimis): míg az előbbi esetben az elítéltek lába csupán 25-45 centiméterre volt a földtől, magas kereszt esetén ez a távolság kb. 1 méter lehetett. Jézus keresztjének - mely alakját tekintve valószínűleg crux immissa volt - mindenképpen magasnak kellett lennie: az evangéliumok szerint az egyik katona úgy próbálta megitatni Jézust, hogy egy nádszálra tűzött, ecetbe mártott szivacsot emelt a szájához."

Josephus szerint a zsidó háború idején a római katonák „a foglyokat változatos helyzetben szögezték keresztre". Egyik művében Seneca is hasonló eljárásra utal: „sokfajta keresztet látok ott, mindegyiket más formára faragta ki mestere; az egyikre fejjel lefelé akasztották föl az áldozatot, a másikon karóba húzva vergődik, a harmadikra széttárt karokkal feszítették fel...
A jeles filozófus soraiból jól kitűnik, hogy a halálra ítélteket olykor fejjel lefelé feszítették keresztre. Mint már említettük, Szent Péter apostolt is így végezték ki. Euszebiosz szerint az egyiptomi keresztények közül szintén sokakat feszítettek meg fejjel lefelé, az átlagosnál is gonoszabb módon.



Forrás: Sáry Pál - Keresztre feszítés az ókorban