Gaius szerint azok, akiket gladiátori játékokra, vadállatok elé vetésre vagy bányamunkára ítélnek, szabadságuk és vagyonuk elvesztése mellett nyilvánvalóan elvesztik végrendeleti öröklési képességüket is:

„hi vero, qui ad ferrum, aut ad bestias, aut in metallum damnantur, libertatem perdunt; unde apparet, amittere eos testamenti factionem ,”

A végrendeleti öröklési képesség (testamenti factio) elvesztése mind a végrendelkezési képesség (testamenti factio activa), mind a végrendeleti örökösi képesség (testamenti factio passiva) elvesztését maga után vonta.
Ulpianus azt írja, hogy a servus poenae, így például a halálraítélt, továbbá a vadállatok elé vetésre és a gladiátori játékokra ítélt személy végrendelete a marasztaló ítélet meghozatalának időpontjától érvénytelen, s nem csak az ítélet végrehajtásakor válik érvénytelenné:

„testamentum eius irritum fiet, et non tunc, quum consumtus est, sed quum sententiam passus est”.

E szabály minden bizonnyal a bányamunkára ítélés következtében rabszolgává vált személyek végrendeletére is kiterjedt.

Ahogy Ulpianus írja s amint azt már fentebb láttuk -, Antoninus Pius egyik leirata értelmében nem létezőnek kellett tekinteni azt a végrendeleti intézkedést, amely olyan személy örökössé nevezéséről szólt, aki gladiátori játékokra, vadállatok elé vetésre vagy bányamunkára ítélése következtében a „büntetés rabszolgájává” vált:

„si quis plane servus poenae fuerit effectus, ad gladium vel ad bestias, vel in metallum damnatus, si fuerit heres institutus, pro non scripto hoc habebitur; idque divus Pius rescripsit”


Az előzőekben már szó esett arról, hogy a bányamunkára ítélt személyek javára hagyott végrendeleti juttatást a kincstár nem szerezhette meg. Azt is láttuk, hogy annak a személynek az örökrésze vagy hagyománya sem került a kincsár tulajdonába, akit a végrendelet elkészítése és a végrendelkező halála közötti időben ítéltek bányamunkára. Ezt az utóbbi szabályt Marcianus is megerősíti:

„sed etsi post testamentum factum heres institutus vel legatarius in metallum datus sit, ad fiscum non pertinet.”

A bányamunkára ítéltek természetesen törvényes örökhagyói illetve örökösi képességgel sem rendelkeztek. Az elítéltek után már csak azért sem lehetett semmiféle öröklésnek helye, mert a kincstár amint azt az alábbiakban látni fogjuk a teljes vagyonukat elkobozta. Scaevola szerint ha egy libertust betöréses lopás miatt bányamunkára ítélnek, patronusinak nem jár
bonorum possessio:

„quaero de eo, qui libertum effracturae crimine accusavit. Respondit, si eiusmodi effracturae crimine accusatus sit, ex quo, si probaretur, in metallum datus esset, denegandam bonorum possessionem.”

Az elítélt vagyonából tehát még egykori gazdája sem részesedhetett.

A törvényes öröklés szempontjából fontos szabályt fogalmaz meg Ulpianus, amikor azt írja, hogy ha a hatalom alatti apa olyan büntetésben részesül, ami által a „büntetés rabszolgájává” válik, helyette a családfő után annak unokája vagyis az elítélt gyermeke örököl:

„si qua poena pater fuerit affectus, ut ... servus poenae efficiatur, sine dubio nepos filii loco succedit.”