logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Az esküdtszékek elnökei és bírái

A quaestiók elnöki tisztét többnyire praetorok töltötték be, akik sorsolás útján kerültek az egyes törvényszékek élére. Egyes törvényszékek (elsősorban a quaestiones de sicariis et veneficis) élén praetonk helyett ún. iudices quaestionis álltak, akiket a volt aedilisek közül választottak.
Esküdtbíró csak Róma városában élő, 30-60 év közötti, római polgárjoggal rendelkező férfi lehetett. Ki voltak zárva, akik éppen közhivatalt viseltek vagy állami ügyben eljárva a Városon kívül tartózkodtak (absentes rei publicae causa), illetve akiket közbűncselekmény elkövetése miatt elítéltek, továbbá a testi és szellemi fogyatékosok. A bírák megbízatása egy évre szólt, melynek letelte után az újraválasztásnak nem volt akadálya. A bírák névjegyzékét (album iudicum) - melyet a Forumon kifüggesztettek - a praetor urbanus évenként állította össze, tekintettel arra, hogy egyesek - valamely kizáró ok felmerülése miatt - mindig kiestek, mások pedig idő közben a jegyzékbe felvehetőkké váltak.

A bírák társadalmi hovatartozása az idők folyamán többször változott. Eredetileg csak szenátorok bíráskodhattak, Gaius Gracchus azonban változtatott ezen, és Kr. e. 122-ben a lovagokra ruházta a bírói hatalmat (lex Sempronia iudiciaria). Gracchus célja egyértelműen az volt, hogy megnyerje a lovagok bizalmát, s így kiszélesítse politikai táborát. A bírósági reform szükségességét a szenátorok megvesztegethetőségével indokolta. A bírósági törvény beláthatatlan következményekkel járt. A politikai erőviszonyokban óriási változás állt be: a lovagok - bírói hatalmukkal gátlástalanul visszaélve - a szenátorok fölé kerekedtek.
Ez az állapot azonban nem tartott sokáig: Kr. e. 106-ban Servilius Caepio consul javaslatára a bíráskodás jogát visszaadták a szenátorok kezébe (lex Servilia iudiciaria). Néhány évvel később ismét változtattak a bíróságok összetételén. Kr. e. 101-ben vagy 100-ban Servilius Glaucia javaslatára módosították a tartományi helytartók korrupciós bűncselekményeinek elbírálására vonatkozó szabályokat, s az ilyen ügyekben való ítélkezés jogát újra a lovagokra ruházták (lex Servilia Glauciae repetundarumi).

Kr. e. 91-ben az ifjabb Livius Drusus néptribunus kísérletet tett a szenátorok és a lovagok kibékítésére, a két rend közötti viszályok felszámolására. Ezt a célt szolgálta a javaslatára hozott törvény (lex Livia iudiciaria}, mely a bírói hatalmat megosztotta a társadalom két vezető rendje között. A néptribunus próbálkozása azonban kudarcot vallott: a rendek egységét a bírósági reform nem tudta helyreállítani, sőt a szenátorok és a lovagok közötti ellentétek csak tovább fokozódtak.
A lex Livia így csak igen rövid ideig maradt hatályban. Kr. e. 89-ben újra megváltoztatták a törvényszékek összetételét. Plautius Silvanus néptribunus javaslatára ekkor egy egészen új eljárást vezettek be: a bírák személyéről a nép (comitia tributa} dönthetett, oly módon, hogy minden tribus választhatott 15 bírót, akiknek a megbízatása továbbra is egy évre szólt (lexPiautia iudiciaria)?
Ez a törvény sem maradt sokáig hatályban. A Sulla által Kr. e. 82-ben vagy 81-ben alkotott lex Cornelia iudiciaria ugyanis a bírói hatalmat visszaadta a szenátorok kezébe. A dictator többek között e törvénye által is a szenátus hatalmának megerősítésére törekedett.
A szenátorok kizárólagos bírói hatalmát Kr. e. 70-ben ismét megszüntették. Az Aurelius Cotta praetor javaslatára hozott lex Aurelia iudiciaria rendelkezései alapján a bírói kart három társadalmi csoportból, a szenátorok, a lovagok és a tribuni aerarii köréből válogatták össze. Az utóbbiak csoportját feltehetőleg azok alkották, akiknek a vagyona meghaladta a 300.000 sestertius., de nem érte el a lovagoktól elvárt 400.000 sestertiust.

Kr. e. 55-ben a Pompeius Magnus nevéhez fűződő lex Pompeia iudiciaria felemelte a bírói tisztség betöltéséhez szükséges vagyon összegét. Kr. e. 46-ban a Caesar által hozott lex Iulia iudiciaria megszüntette a tribuni aerarii esküdtbírói szerepét, s kizárólag a szenátorokat és a lovagokat jogosította fel a bíráskodásra. Két évvel később az alacsonyabb néprétegek újból részesülhettek a bírói hatalomból: Marcus Antonius bírósági törvénye (lex Antonia iudiciaria) alapján ismét felállítottak egy harmadik decuria, melynek tagjait már nemcsak a tribuni aerarii, hanem a centuriok, sőt a közkatonák soraiból válogatták össze.

Újabb változtatást a lex Julia iudiciorum publicorum vezetett be Kr. e. 17-ben: Augustus e törvénye a három bírói decuriához egy negyediket csatolt, a ducenarii, vagyis a kétszázasok testületét, akik a lovagi census felével, azaz 200.000 sestertius vagyonnal rendelkeztek. Végül Caligula (37-41) a bírák munkájának megkönnyítése céljából a bírói decuriák számát ötre emelte. Galba uralkodásának idején (68-69) a bírák kérelmezték egy hatodik bírói decuria felállítását, e kérelmet azonban a császár elutasította.


Forrás: Sáry Pál - Az állandó büntetőbíróságok működése az ókori Rómában