logo

XXVI Januarius MMXXII AD

Az állandó büntetőbíróságok felállítása

Rómában a Kr. e. 2. század közepéig nem létezett olyan permanens állami szerv, mely kizárólag büntetőbíráskodással foglalkozott volna. A büntető igazságszolgáltatás a magistratusok és a népgyűlések feladatai közé tartozott. Idővel egyre gyakoribbá vált, hogy az egyes, kiemelkedő súlyú bűntettek kivizsgálására - ad hoc jelleggel - rendkívüli törvényszékeket (quaestiones extraordinariae) állítottak fel. Ilyen rendkívüli bíróság vonta felelősségre például Kr. e. 186-ban a nagy tömegeket vonzó, vad kicsapongásokkal és különféle bűncselekményekkel kísért bacchanaliák résztvevőit.

Az első állandó büntetőbíróságot (quaestio perpetua) Kr. e. 149-ben a lex Calpurnia de repetundis állította fel a volt helytartók által (a tartományi lakosok sérelmére) elkövetett zsarolások (crimen repetundarum) kivizsgálására. A quaestio de repetundis felállítását az erőszakos (legtöbbször az útonállók, a rablógyilkosok által elkövetett) emberölésekkel (crimen inter sicarios) foglalkozó quaestio de sicariis és a méreggel történő emberöléseket (veneficiumi) elbíráló quaestio de veneficis létrehozása követte. E két törvényszéket a Sulla által Kr. e. 81-ben hozott lex Cornelia de sicariis et veneficis összevonta.
A dictator törvénye alapján a quaestio de sicariis et veneficis hatásköre az erőszakos, illetve a méreggel történő emberölés elbírálásán kívül a tűzvészokozás, valamint a főbenjáró bűnügyben való bírói vesztegetés, hamis vád és hamis tanúzás eseteinek kivizsgálására is kiterjedt.
Feltehetőleg Gaius Gracchus egyik törvénye hozta létre Kr. e. 122-ben a választási vesztegetéseket (crimen ambitus) elbíráló quaestio de ambitu-t A római nép méltóságának megsértése (crimen laesae maiestatis populi Romani esetén eljáró állandó törvényszéket (quaestio de mai estate) pedig valószínűleg Saturninus néptribunus javaslatára állították fel Kr. e. 103-ban (lex Appuleia de maiestate).

Egészen biztos, hogy már a sullai dictaturát megelőzően működött Rómában olyan állandó bíróság, mely az állami javak elsikkasztásának (crimen peculatus) kivizsgálásával foglalkozott. E törvényszéket a Sulla által hozott iex Cornelia de peculatu valószínűleg átalakította quaestio de peculatu et sacriiegio-vá, kiterjesztve hatáskörét a templomokból való lopás és egyéb szentségtörés (sacrilegium) elbírálására is.
Egy másik sullai törvény, a lex Cornelia testamentaria nummaria alapján kezdte meg működését az az állandó bíróság (quaestio testamentaria nummariá), mely a végrendelet-hamisítók és a pénzhamisítók felett ítélkezett. A szintén Sulla nevéhez fűződő lex Cornelia de iniuriis a személysértés (iniuria) bizonyos tényállásait (így pl. az erőszakos magánlaksértést) közbűncselekménnyé (crimen iniuriaé) nyilvánította, s az ilyen cselekmények elbírálására önálló, állandó törvényszéket (quaestio de iniuriis) állított fel.

A sullai dictatura után az állandó büntetőbíróságok száma tovább szaporodott. A közrend elleni erőszakos bűncselekményeket (crimen vis) elbíráló állandó törvényszék (quaestio de vis) feltehetőleg a lex Plautia de vi alapján kezdte meg működését Kr. e. 65-ben vagy 63-ban. A házasságtörés (adulterium) és az egyéb nemi erkölcs elleni bűncselekmények elbírálása Kr. e. 18-tól - az Augustus által hozott lex Iulia de adulteriis coercendis alapján - a quaestio de adulteriis hatáskörébe tartozott. E quaestiones perpetuae a principátus idején fokozatosan háttérbe szorultak: a büntetőbíráskodás feladatát egyre inkább a császár, a senatus és a praefectus urbi vette át.


Forrás: Sáry Pál - Az állandó büntetőbíróságok működése az ókori Rómában