A diplomácia fegyvertárába a megtévesztés, cselvetés mellett régóta beletartozik a megvesztegetés, a jóindulat és támogatás megvásárlása. A politikai korrupció egyik legismertebb és Rómára igen sok bajt hozó esete a numida Iugurtha története. Nagyapja a rómaiakkal szövetséges Masinissa volt, apja Mastanabal, de a hatalom nem rá, hanem nagybátyja, Masinissa legidősebb fiának, Micipsának a gyermekeire, Adherbalra és Hiempsalra várt.
Amikor Micipsa meghalt, Iugurtha azonnal megpróbálta megkaparintani a hatalmat: Hiempsalt megölette, majd a másik fivérrel csatában ütközött meg, amelyben győzött, s erre Adherbal Rómába menekült. Iugurtha megszerezte a trónt, de a rómaiak felől nem lehetett nyugodt. Mindezt így írja le Sallustius:

Jugurtha, miután tervét végrehajtotta, s egész Numidiát hatalmába kerítette, a fegyvernyugvásban elgondolkozott gaztettén: kezdett rettegni a római néptől, s hogy haragját elkerülje, másban nem is reménykedhetett, mint a nemesség kapzsiságában s a maga pénzében. Így néhány nap múlva arannyal-ezüsttel megrakott követeket küldött Rómába, s meghagyta nekik, hogy előbb a régi barátokat halmozzák el ajándékokkal, majd újakat szerezzenek, egyszóval semmit el ne mulasszanak megvesztegetéssel megvásárolni.
Mikor a követek Rómába érkeztek, és a király parancsa szerint a vendégbarátaiknak és másoknak, akik az idő tájt a senatus legtekintélyesebb tagjai voltak, mérhetetlen ajándékokat küldözgettek, akkora változás állt be, hogy a nemesség az addig szenvedélyesen gyűlölt Jugurthát kegyeibe és védelmébe fogadta. Egy részük a jutalom fejében, más részük a jutalom reményében környékezte meg a senatus tagjait, s azon fáradozott, hogy ne hozzanak súlyosabb határozatot Jugurtha ellen. Így hát mikor a követek már eléggé biztosak voltak a dolgukban, kijelölték a napot, amelyen mindkét felet meghallgatja a senatus.
(Sallustius, Jugurtha háborúja, 13.)
(A Sallustius-szövegek Kurcz Agnes fordításai.)

A két küldöttséget valóban fogadta a senatus, s miután Adherbal hosszan beszélt a rómaiakhoz fűződő régi barátságukról és a gaztettről, a megvesztegetésben bízó Iugurtha követei következtek, akik a megvesztegetésben bízva nem is érveltek, még cáfolni sem próbálták az előttük szóló szavait. És az ajándékoknak meg is lett az eredménye:

A követek hívei és a senatus személyes hatásuktól megrontott többsége lefitymálta Adherbal szavait, Jugurtha érdemeit egekig magasztalta: tekintélyükkel, szavukkal, minden lehető módon úgy küzdöttek más gazságáért, elvetemültségéért, mintha saját dicsőségükért vívtak volna.
(15.)

Hiába volt néhány józan hang, mégis az a rész győzött a senatusban, amely az igazságnál többre tartotta a pénzt vagy a személyes kapcsolatot. Határozatot hoztak, hogy tíz követ ossza fel Micipsa egykori királyságát Jugurtha és Adherbal között. A követség vezetője L. Opimius volt, egy tekintélyes s a senatusban akkortájt befolyásos ember, mert mint consul, C. Gracchus és M. Fulvius Flaccus meggyilkolása után kegyetlenül éreztette a néppel a nemesség győzelmét.
Fogadásakor Jugurtha, noha már Rómában barátai közé számíthatta, alaposan kitett magáért; ajándékokkal és ígéretekkel elérte, hogy becsületénél, lelki-ismereténél, egyáltalán, minden ügyénél előbbre helyezte a király érdekeit. Ugyanilyen módon környékezte meg a többi követet; nagy részüket meg is fogta, csak néhányuknak volt fontosabb a lelkiismerete, mint a pénz. Numidiának Mauretaniával szomszédos, szántóföldben, lakosokban gazdagabb fele az osztás során Jugurthának jutott; a másik felét, ahol több volt a kikötő és szebbek az épületek, s így szemre többet ért, mint a valóságban, Adherbal kapta.
(16.)

Róma azonban hiába alkalmazta a divide et impera elvét, Iugurtha nem fért a bőrébe, háborúzni kezdett Adherballal, akit Certában elfogott, majd kivégeztetett. De a város lakói sem jártak jobban, valamennyiüket megölette.
A római senatusnak ekkor nyílt fől a szeme, elindultak ellene a legiók, akik sikerrel hadakoztak, s megadásra késztették Jugurthát. Erre a numida király újra sikeresen nyúlt a pénzhez, egymásra uszította a néptribunusokat, s a római seregen is diadalmaskodott. Ezután többévi háborúskodás vette kezdetét. Metellust Marius váltotta föl, majd megérkezett Sulla is a lovascsapatok parancsnokaként. Ők vezették a rómaiakat a döntő csatában, amelyben vereséget mértek Jugurthára. Szélkakasként forgó apósa és szövetségese, Bocchus elárulta és kiszolgáltatta a rómaiaknak.
Jugurthát Rómába vitték, ahol a diadalmenetben fogolyként vonultatták fel Kr. e. 104-ben, majd az állami tömlöcbe vetették. Itt halt éhen, vagy — más források szerint — itt fojtották meg. Iugurtha története azonban rávilágít arra, hogy a korrupció egyáltalán nem volt ismeretlen a római arisztok-rácia köreiben, s nyilván a tapasztalat is mondatta Iugurthával, hogy „Rómában minden eladó, még a politikai támogatás is.