Alkotmányjogilag a népgyűlések (comitia) voltak a római köztársaság legfőbb államszervei. A népgyűlésen az összes római férfi polgár részt vehetett. Mivel a népgyűlés eredetileg tulajdonképpen katonai gyűlés volt, ott a polgárok – szemben a kötetlenebb görög népgyűlésekkel – szigorú rendben felsorakozva jelentek meg.
Aszerint, hogy a polgárok milyen szervezeti egységek (curiák, centuriák vagy tribusok) szerint gyűltek össze, háromféle népgyűlés alakult ki: a comitia curiata, a comitia centuriata és a comitia tributa. Létezett még ezenkívül a plebejusok népgyűlése, a concilium plebis, amely tribusonként gyűlt össze.

A római népgyűlések közös sajátossága – ez szintén katonai eredetükkel függ össze – hogy a görög népgyűlésekkel szemben ott vitának helye nem volt. (Mégis volt alkalom a törvényjavaslatok érdemi megvitatására: a népgyűlést megelőző formátlan gyűléseken, a contiókon, amelyek szerepét így bizonyos fokig a mai parlamenti bizottságokéhoz hasonlíthatjuk).
A katonás rendet mutató római népgyűlés csak a magistratus által feltett kérdésről szavazhatott igennel vagy nemmel. Mivel az élőszóban elhangzott kérdés-felelet formának a régi rómaiak különleges, szinte mágikus jogi kötőerőt tulajdonítottak, a szavazás eredetileg élőszóban történt. E módszernek nemcsak az a hátránya, hogy a szavazás nem titkos, hanem az is, hogy lebonyolítása rendkívül hosszadalmas: (részben) ezért nem folytatták a szavazást a többség elérése után.
A körülményes nyílt szavazás helyett a 2. század közepén a görög osztrakiszmoszhoz hasonló módszert vezettek be, ettől kezdve táblácskák segítségével lehetett szavazni. A modernebb szavazási módszert a titkosság igénye mellett az is indokolta, hogy a népgyűléseknek a törvényhozás mellett minden évben egyre több magistratust is meg kellett választaniuk, és a szavazásra jogosult polgárok száma a 2. században már meghaladta a 300 ezret. A senatus által szentesített törvényeket a Forum Romanumon bronztáblákon közzétették, a régebbi törvénytáblákat az állami levéltárban őrizték.

A legősibb népgyűlés, a comitia curiata már valószínűleg Róma alapításától létezett. A comitia curiata annak a régi társadalmi szerkezetnek az emlékét őrizte, amelynek keretében Róma népessége – legalábbis a hagyomány szerint – 3 tribusra, azokon belül 10-10 (összesen tehát 30) curiára, az utóbbiakon belül pedig 10-10 (összesen tehát 300) gensre oszlott. Ez a nevében törzsi-nemzetségi, valójában inkább mesterségesnek tűnő szerkezet feltűnően hasonlít a görög poliszokban ismert genosz–phratria–phülé struktúrához. Ez azonban csak kezdetben volt így.
A curialis szervezet felbomlása folytán ezen ősi népgyűlés eredeti rendje már a köztársasági korszak derekán sem érvényesült. A köztársasági kor vége felé pedig, amikor a comitia curiata már semmilyen gyakorlati jelentőséggel nem bírt, a polgárok azon ténylegesen nem is vettek részt, hanem a gyakorlatilag már nem létező curiák ”képviseletében” csupán 30 lictor jelent meg.

A curiák katonai jellegük mellett egyszersmind kultikus szerveződések is voltak, így a comitia curiata elsősorban – sőt a köztársasági időkben már úgyszólván kizárólag – szakrális feladatokat látott el.
A comitia curiatán többnyire a pontifex maximus elnökölt (ilyenkor comitia calatának is nevezték), míg a consul (vagy a praetor) csak akkor, ha lex curiata de imperio meghozatala céljából gyűltek össze.

Időrendben második népgyűlésként a comitia centuriata alakult ki. A hagyomány a comitia centuriata létrejöttét az utolsó előtti király, Servius Tullius reformjának tulajdonítja, valószínűbb azonban, hogy e népgyűlés kialakulására csak később került sor. A római polgárok centuriákba (eredetileg: katonai századokba) történő beosztása ugyanis a görög eredetű ún. hoplitataktika 500 körüli átvételével függ össze. A comitia centuriata kialakulása ennek megfelelően nem sokkal 500 utánra tehető.

A comitia centuriata katonai eredetéhez semmi kétség nem fér. Nemcsak a centuriák, vagyis eredetileg lovas-, gyalogos- és kisegítő századok, hanem egyéb szabályok és formaságok is világosan utalnak erre: a város falain kívül, rendszerint a Mars-mezőn gyűlt össze, katonai kürt hívószavára, tagjai csak katonai szolgálatra alkalmas, 17 és 60 év közötti férfiak lehettek.

A centuriák eredeti számát nem ismerjük. Közelebbről ismert (az ún. serviusi alkotmány szerinti) formájában a centuriális szervezet már nem katonai, hanem csupán szavazási és adózási rendet tükrözött, mint ahogy a centuriák ”darabszáma” és létszáma közötti arányosság is teljesen megszűnt.
A polgárokat vagyoni helyzetük alapján a consulok, majd később a censorok sorolták be a centuriákba. Ennek során igen sajátos aritmetikát alkalmaztak. A polgárokat vagyonuk nagyságától függően 5 osztályba (classis), továbbá néhány egyéb csoportba, az osztályokon és a csoportokon belül pedig eltérő számú centuriába osztották.

A centuriákat úgy alakították ki, hogy a vagyonos rétegek lényegesen több centuriát alkottak, mint a szegényebbek. A nincstelen proletariusok pedig valamennyien egyetlen centuriát alkottak. Így érték el, hogy a két leggazdagabb réteg, az I. osztály (a classicusok, gyakorlatilag a későbbi senatori rend) és a lovagok (a későbbi lovagrend) centuriáinak együttes száma (összesen 98) valamivel nagyobb volt, mint a lakosság zömét tömörítő többi centuria együttes száma (95).
Mivel a comitia centuriatán nem az egyes polgárok, hanem a centuriák szavazatait vették számba (az egyes polgár szavazata csak centuriáján belül volt releváns), a döntés az abszolút többséggel rendelkező I. osztály és a lovagok kezében volt. Ráadásul a szavazás nem egyszerre, hanem a centuriák rangsora szerint történt, és az abszolút többség elérésekor a szavazást befejezték. Így a kisebb vagyonnal rendelkező polgárok szavazatainak leadására rendszerint már nem is került sor. Ez a megoldás – a kvantitatív igazságtalanságon túlmenően – nemcsak megalázó volt az utóbbiakra nézve, hanem azzal is járt, hogy a globális szavazati arány még ebben az eltorzított formában sem derült ki. A comitia centuriatán belül az előkelő rétegek túlsúlya az egész köztársasági korszakban megmaradt.

A comitia centuriatát csak ius agendi cum populóval rendelkező főmagistratusok (consul, praetor, dictator, magister equitum) hívhatták össze. A népgyűlések közül a comitia centuriata rendelkezett a legnagyobb jelentőséggel. Törvényhozó tevékenysége mellett e népgyűlés választotta a legmagasabb rangú magistratusokat (consul, praetor, censor), itt döntöttek hivatalosan a háború és a béke kérdéséről, s a comitia centuriata kizárólagos illetékességgel ítélkezett a polgárok főbenjáró politikai bűnpereiben és más fontos bűnperekben.

A római népgyűlések valószínűleg legkésőbb kialakult változata, a comitia tributa az előző két, katonai eredetű népgyűléssel ellentétben már keletkezésekor (melynek időpontja nem ismeretes) tisztán polgári jelleggel rendelkezett. Ennek megfelelően ezt a népgyűlést a város falain belül, rendszerint a Forum Romanumon tartották. Elnevezése a tribus szóra vezethető vissza, amely állítólag a tres (három) szóból származik.
A tribus szó a hagyomány szerint eredetileg azt a három mondabeli törzset jelentette, amely Róma őslakosságát alkotta, de területi egységet is értettek alatta. A tribus szót később már kizárólag kerület értelemben használták. A comitia tributa tehát – legalábbis elnevezésében – ugyanúgy a régi nemzetségi társadalom emlékét őrizte, mint a comitia curiata.

Az Urbs területe már az 5. század végén 20 tribusra oszlott. Ezek közül a négy városi tribus (tribus urbanae) lakói zömmel plebejusok voltak, míg a patríciusok földbirtokaik fekvése szerint jellemzően a 16 vidéki kerület (tribus rusticae) valamelyikébe tartoztak.
A vidéki kerületek száma a meghódított területek bekebelezése révén a 3. század közepére 31-re emelkedett, a városi kerületek számát azonban nem növelték meg. Sőt, bár a római állam területe folyamatosan növekedett, a továbbiakban a tribusok számát egyáltalán nem emelték (vagyis az újabb területeken lakó polgárokat is a meglevő tribusok valamelyikébe sorolták), így a tribusok egyre inkább elvesztették területi jellegüket.

E népgyűlésen sem a ténylegesen leadott szavazatok száma volt a döntő, hanem a tribusok száma szerint megállapított többség. Az igen népes, de a szegényebb rétegeket reprezentáló 4 városi tribus alig játszhatott szerepet a kisebb létszámú, az előkelő rétegeket magában foglaló 16, később 21 tribusszal szemben. Így a comitia tributa esetében is megfigyelhető a comitia centuriatánál tapasztalt sajátos választási aritmetika. Valójában azonban mégis a comitia tributa tükrözte reálisabban a tényleges arányokat, és a 2. század közepe táján ezen a népgyűlésen már nem az előkelőek, hanem a középrétegek voltak határozott többségben. A comitia tributát is csak a főmagistratusok hívhatták össze. Hatáskörébe tartozott a törvényhozás mellett a kisebb magistratusok (aedilis curulis, quaestor stb.) megválasztása és az ítélkezés bizonyos kisebb jelentőségű bűnperekben.

A plebejusok népgyűlése, a concilium plebis legkésőbb 471 óta létezett, és a comitia tributához hasonlóan tribusok szerinti rendben gyűlt össze a városon belül, ezért concilia plebis tributának is nevezték. E népgyűlést a néptribunus hívta össze, és azon ő elnökölt. E népgyűlés választotta meg a néptribunusokat és a plebejusi aediliseket. Határozatai (plebiscitum) eredetileg csak a plebsre, 286-tól (lex Hortensia) azonban az egész római népre kötelezőek voltak.




Földi András