”Ha kicsinek tartanátok, polgárok, a különbséget az őseitektől rátok hagyott jogok s a Sullától rátok szabott szolgaság között, hosszasan kellene szólnom, hogy elmagyarázzam, milyen sérelmek miatt és hányszor vonult külön az atyáktól fegyvert fogva a nép, s hogy minden joga védelmezőjéül hogyan tett szert a néptribunusokra. Most csak az a feladatom, hogy buzdítsalak benneteket, és elsőnek induljak el azon az úton, amelyen véleményem szerint visszaszerezhetjük a szabadságot.
Az sem kerüli el figyelmemet, milyen erős az a nemesség, amelynek uralmát most egymagamban, erőtlenül, egy hivatali hatalom puszta látszatának birtokában megtörni próbálom, mennyivel nagyobb biztonságban van a kártékonyak klikkje, mint a magukra hagyott ártatlanok. Irántatok való bizalmam legyőzi félelmemet, és úgy döntöttem: előbbre való, ha a bátor ember a szabadságért küzdve vállalja az ütközet kockázatát, mintha egyáltalán nem küzdene.

Mégis, a jogaitok védelmére választott többi tisztségviselő minden erejét és hatalmát önérdekből, számításból, haszonlesésből ellenetek fordítja, s úgy tartja: jobb pénzért vétkezni, mint ingyen helyesen cselekedni. Így aztán mindenki belenyugodott már a kevesek uralmába, akik háborús ürügyekkel megkaparintották az államkincstárat, a hadsereget, az országokat és tartományokat, s fellegvárat emeltek a tőletek zsákmányolt javakból, miközben ti, a többség, barmok módjára adjátok magatokat egyesek tulajdonába és haszonélvezetébe, kiforgatva mindabból, amit őseitek rátok hagytak; vagy talán ahogy hajdan védelmezőiteket, most uraitokat választjátok meg szavazataitokkal? Most hát mindenki azokhoz pártolt, de ha visszanyeritek, ami a tiétek, nyomban hozzátok pártol a többség. Kevés embernek van mersze kiállni az igazsága mellett, a többi a hatalmasokhoz szít.

Kételkedtek talán, hogy utatokat állhatja akármi, ha egy szívvel-lélekkel ugyanarra tartotok? Hiszen még lomha tehetetlenségetektől is rettegnek. Vagy talán nem félelemből állította vissza C. Cotta consul, pártjuk belső embere a néptribunusok némely jogait? S bár L. Siciniust, mikor először mert szót ejteni a tribunusi hatalomról, eltették láb alól - hiába morgolódtatok -, mégis előbb ijesztette meg őket a ti felháborodásotok, mint ahogy ti megundorodtatok volna az ő jogtiprásuktól.
Nem győzök ezen eleget csodálkozni, polgárok; mert jól láttátok, hogy a reménykedés hiábavaló. Mikor meghalt Sulla, aki e förtelmes rabszolgasággal sújtott benneteket, azt hittétek, vége a bajnak; s még bőszebb dúvad, Catulus lépett a helyébe. Brutus és Mamercus consulsága alatt felkelés ütötte fel fejét, ezután C. Curio zsarnokoskodott egészen addig, amíg elpusztult egy ártatlan tribunus. Láttátok, mekkora indulattal rontott tavaly Lucullus L. Quintiusra; ma pedig rám acsarkodnak féktelenül. De mindezt teljesen hiábavaló lett volna felidézni, ha ők előbb akarnának véget vetni zsarnokságuknak, mint ti szolgaságotoknak; különösen mert e polgárviszályok címkéje mindig más volt, de a küzdelem voltaképp mindkét részről azért folyt, hogy ki uralkodjék rajtatok.
Így a többi viszály féktelenkedésből, gyűlöletből vagy kapzsiságból kigyulladt lángja hamar elhamvadt; egyetlen dolog volt, amiért szüntelenül küzdött mindkét fél, s amit végül is elragadtak tőletek: a tribunusi hatalom, melyet őseitek a szabadság fegyveréül kovácsoltak. Ezért intelek, kérlek benneteket, vigyázzatok, nehogy gyávaságból, a dolgok nevét cserélgetve, a rabszolgaságot nyugalomnak nevezzétek el. Mert ezt sem lesz módotok élvezni, ha az igaz tisztességet a gazság legyőzte - legfeljebb ha végképp beletörődtök bármibe. Most résen vannak, és ha nem sikerül győznötök, szorosabb gyeplőre fognak, minthogy minden elnyomás annál biztosabb, minél súlyosabb.

Mit javasolsz hát? - veti közbe valaki közületek. Először is rázzátok le mindannyian az eddigi szokásotokat, hogy serény nyelvvel és gyáva szívvel éltek, és a népgyűlésről kilépve már nem emlékeztek a szabadságra. Nem hívlak fel benneteket olyan férfias tettekre, amilyenekkel őseitek kivívták a néptribunusi hatalmat, a korábban csak patriciusokat megillető hatalomban való osztozást, a patriciusi jóváhagyástól független választásokat, de minthogy kezetekben van minden erő, polgárok, s a most más érdekében eltűrt parancsok teljesítése vagy nem teljesítése kétségtelenül rajtatok áll, vajon Juppiterre, vagy más isten tanácsára vártok?
A consulok korlátlan hatalmi szavát s az atyák határozatait magatok szentesítitek azzal, hogy engedelmeskedtek nekik, polgárok, s önként siettek nyakatokat fejetekre nőtt zsarnokságuk igájába hajtani. Én nem a jogtalanságok megtorlására biztatlak benneteket, hanem arra, hogy a békét áhítsátok, és nem a viszályt, amelynek szításával ők vádolnak; éppen ennek szeretnék véget vetni, s ezért követelem vissza szerzett jogainkat a népjog alapján, s ha makacsul ülnének rajtuk, nem fogok fegyverkezést vagy kivonulást javasolni - többé már ne ontsátok véreteket. Viseljék hatalmukat, rendelkezzenek vele a maguk módján, hajszolják a diadalmeneteket, kergessék Mithridatést, Sertoriust és a száműzöttek maradékát őseik viaszképeivel: de tőlünk távol legyen a kockázat és szenvedés, ha semmi gyümölcsöt nem terem - hacsak a minap hozott gabonatörvényt nem tekintitek szolgálataitok fizetségének. Mégis csak öt vékára becsüli szabadságotokat: nem több, mint a börtönlakók fejadagja.

Oly kevés, hogy mint azok, éhen éppen nem haltok, de elerőtlenedtek, s így ez a csekélység nem szabadít meg a családi gondoktól, s a gyávák legsoványabb reményeit is meghiúsítja. De még ha bőségesnek mutatkoznék is ez a gondoskodás, minthogy rabszolgaságért adják jutalmul, miféle fásultság volna becsapni magatokat és még meg is köszönni a rajtatok esett sérelmet? Lépre ne menjetek a cselnek. Csel nélkül ugyanis nem tudnak legyőzni benneteket; még csak nem is próbálkoznak veletek. Ezért igyekeznek csitítgatni benneteket, ezért biztatnak, hogy várjatok Cn. Pompeius hazaérkezéséig; tőle is reszkettek, mikor nyakukra ültették, s most, amikor félelmük elmúlt, gyalázzák. Emellett nem átallják magukat a szabadság védőinek nevezni, mikor annyi férfi egyetlen emberre vár, mert nélküle sem a jogsértést nem merik abbahagyni, sem a jogot nem képesek megvédeni.

Bizony magam is úgy látom, hogy Cn. Pompeius, ez a ragyogó hírű fiatal ember jobban szeretne a ti akaratotokból vezetőtök lenni, mint az övékéből osztozni uralmukban, és ő lesz az első, aki helyreállítja tribunusi hatalmát. Hanem azelőtt, polgártársak, az egyes polgárok találtak a többségben védelemre, nem pedig valamennyien egyetlen emberben. S nem is akadt halandó, aki ilyesmit egymaga adhatott vagy elvehetett volna.
Elég a szavakból, hiszen nem a tudatlanság tesz vakká benneteket, hanem nem is tudom, miféle fásultság vett rajtatok erőt, amelyből sem a dicsőség, sem a gyalázat nem tud kimozdítani. Mindeneteket elvesztegettétek mostani tunyaságotokkal, bőven elegendőnek tartván szabadságotokat: csakugyan, nem vesszőzik hátatokat és szabadon mehettek ide-oda. Gazdag uraitokhoz illő ajándékok ezek! De a falusiaknak még ennyi sem jut, ütik-verik őket az egymással civódó hatalmasok, és ajándékul adják őket a tartományok főtisztviselőinek. Így a küzdelem s a győzelem kevesek érdeke; akármi történik, mindig a nép a vesztes, s napról napra inkább az lesz, ha amazok jobban igyekeznek megvédeni hatalmukat, mint ti visszaszerezni szabadságotokat.”