I. (1) Senki számára sem kétséges, bírák, hogy Szicíliában C. Verres minden szent és nem szent, magán- és köztulajdonba tartozó dolgot a lehető legnyíltabban elrabolt, s hogy nem csupán bármiféle gátlás nélkül, de még u látszatra sem adva minden létező módon lopott és fosztogatott. Azonban nagyszerű és ragyogó tetteket hoznak fel nekem védelmére; s hogy miként lépjek fel ellene, kezdettől fogva alaposan meg kell gondolnom, bírák. Úgy állítják be ugyanis az ügyet, hogy bátorsága és kivételes ébersége kétes és rettenetes időkben bizton védelmezte Szicíliát a szökött rabszolgáktól és a háború veszedelmeitől.
(2) Mit tegyek, bírák? Mire alapozzam a vádat? Mire hivatkozzam? Hiszen minden támadásommal mintegy falként a derék hadvezér nevét helyezik szembe. Ismerem a közhelyet; látom, hogy Ilortensius hol akarja kitombolni magát. A háború veszedelmeit, az állam helyzetét és a hadvezérek csekély számát fogja felemlegetni, hol azt kéri tőletek, hol pedig mintegy jogához fog ragaszkodni, hogy ne engedjétek, hogy a szicíliaiak tanúvallomásai megfosszák a római népet egy ilyen kiváló hadvezértől, s hogy ne tűrjétek, hogy a hadvezéri dicsőséget a kapzsiság vádjai tönkretegyék.
(3) Nem tagadhatom, bírák: félek tőle, hogy C. Verres ragyogó hadvezéri bátorsága miatt mindent, amit tett, büntetlenül tette. Eszembe jut ugyanis, hogy M. Aquilius perében M. Antonius beszédének milyen befolyást és milyen jelentőséget tulajdonítottak. Beszédében nemcsak bölcsen, hanem bátran is járt el, amikor ugyanis kis híján befejezte beszédét, saját kezével ragadta meg M. Aquiliust, mindenki szeme elé állította, és letépte mellkasáról a tunicát, hogy a római nép és a bírák meglássák teste első felén viselt sebeit, s egyúttal hosszan beszélt azon sebről is, amelyet fején az ellenség vezérétől kapott, és komoly aggodalmat ébresztett azokban, akiknek ítélkezniük kellett, nehogy olybá tűnnék, hogy azt a férfiút, akit a sors az ellenség dárdáitól megmentett - noha ő nem kímélte magát -, nem a római nép dicsősége, hanem a bírák kegyetlensége számára őrzött meg.
(4) A védők most ugyanezen módszerrel és ugyanezen úttal próbálkoznak, ugyanarra törekszenek. Legyen bár tolvaj, legyen szentségtörő, legyen minden gaztettek és bűnök fejedelme, azonban jó hadvezér, sikeres, és az állam kétes helyzeteire kell megőrizni.

II. Nem járok el veled a legszigorúbb jog szerint, és nem azt fogom mondani, amihez talán ragaszkodnom kellene, minthogy az eljárás egy meghatározott törvény alapján történik - nem azt kellene bizonyítanod, hogy milyen bátor háborús tetteket vittél véghez, hanem hogy miként nem tetted rá a kezed más pénzére -, hangsúlyozom, nem így fogok eljárni veled, hanem azt fogom megvizsgálni, amit - jól tudom - szeretnél: hogy mit és milyen jelentőségű tetteket vittél véghez a háborúban?
(5) Mit mondasz? Hogy bátorságod megmentette Szicíliát a szökött rabszolgák háborújától? Nagy dicsőség és tisztes beszéd - de mégis: milyen háborútól? Azon háború után ugyanis, amit M. Aquilius befejezett - úgy hallottuk -, nem volt semmiféle rabszolgaháború Szicíliában. „Itáliában viszont volt."Elismerem: igen nagy és ádáz. Talán azon háború dicsőségének egy részét magadnak követeled? Azt hiszed talán, hogy azon győzelem dicsőségében osztozhatsz M. Crassusszal és Cn. Pompeiusszal? Úgy vélem, vagy elég szégyentelen, hogy ilyesvalamit merj állítani. Nyilvánvalóan megakadályoztad, hogy a szökött rabszolgák serege Itáliából átmenjen Szicíliába. Hol, mikor, mely ponton?
Amikor tutajokon vagy hajókon próbáltak meg oda eljutni? Ugyanis erről eddig semmit sem hallottunk; azt azonban hallottuk, hogy a bátor M. Crassus bátorságával és megfontoltságával elérte, hogy a szökött rabszolgák a szoroson ne kelhessenek át összekötött tutajokon Messanába - ezen próbálkozást nem kellett volna olyan nagy erőkkel megakadályozni, ha azt feltételezhettük volna, hogy betörésük ellen Szicíliában valamiféle védelmet állítottak fel.
(6) „Amikor azonban Itáliában, Szicíliához oly közel, háború volt, Szicíliában mégsem volt." Csoda? Amikor Szicíliában - ugyanolyan távolságra - háború dúlt, abból semmi sem jött át Itáliába.

III. Miért hivatkoznak ehelyütt a földrajzi közelségre? Mert az ellenség számára a megközelítés könnyű, vagy a háború példájának fertőzése veszedelmes lehetett? Az emberek számára, akiknek nem állt rendelkezésére hajó, minden megközelítés nemcsak hogy nehéz volt, hanem mindenestül el volt zárva - így azoknak, akik számára állításod szerint Szicília közel volt, könnyebb lett volna eljutni az óceánig, mint Peloris fokát megközelíteni.
(7) A rabszolgaháború fertőzésének veszélyét pedig miért éppen te emlegeted, és nem mindazok, akik a többi tartomány élén álltak? Vajon azért, mert már korábban is volt Szicíliában rabszolgaháború? Azonban ezért van és volt az a tartomány a legkevésbé veszélyben.
Ugyanis miután M. Aquilius onnan távozott, minden praetori előírás és edictum úgy rendelkezik, hogy egyetlen rabszolga se viselhessen fegyvert. Régi dolog, amit el fogok mondani, és a példa komolysága miatt talán mindnyájatok számára ismert: ,amikor L. Domitiusnak szicíliai praetorsága idején egy hatalmas vadkant vittek, csodálkozva tudakolta, hogy ki ejtette el, amikor pedig meghallotta, így valakinek a pásztora, magához hívatta, s az rohanva igyekezett a praetorhoz mintegy dicséretet és jutalmat várva, Domitius megkérdezte tőle, hogy miként ejtette el, az pedig azt felelte, hogy egy vadászgerellyel a praetor parancsára rögvest keresztre feszítették. Ez talán keménynek tűnhet, és nem taglalom a mellette és az ellene szóló érveket, csupán annyit emelek ki, hogy Domitius inkább akart kegyetlennek látszani a büntetés kiszabásában, mintsem gondatlannak annak elmulasztásában.

IV. (8) Így hát e rendelkezéseknek köszönhetően a tartományban már akkor, amikor egész Itáliában fellángolt a szövetséges háború, a nem túl tettre kész és bátor C. Norbanus is a legnagyobb nyugalomban élt: Szicília ugyanis könnyen megvédte magát, hogy ott ne törhessen ki semmilyen háború. Ugyanis egyrészt nincsen még egy olyan szoros, a mindennapi kapcsolaton, a pénz- és üzleti forgalmon, valamint az egyetértésen alapuló kötelék, mint ami kereskedőink és a szicíliaiak között fennáll, másrészt a szicíliaiak úgy rendezték dolgaikat, hogy a béke hasznukra váljék, a római nép uralmát pedig oly sokra értékelik, hogy a legkevésbé sem akarják azt gyengíteni vagy megváltoztatni, s a rabszolgaháború veszélyeivel szemben a praetori rendelkezések és a tulajdonosok által fenntartott fegyelem révén óvintézkedéseket tettek, így nincsen semmi olyan belső baj, ami magából a tartományból indulhatna ki.
(9) Hát akkor? Semmilyen szicíliai rabszolgafelkelésről, semmilyen összeesküvésről nincs hír Verres praetorsága idején? Valóban semmiről, ami a szenátushoz és a római néphez eljutott volna, semmiről, amiről Verres hivatalos jelentést küldött volna Rómába - mégis azt gyanítom, hogy Szicíliában néhány helyen mozgolódni kezdtek a rabszolgák. Erre nem annyira a tényekből, mint Verres tetteiből és rendelkezéseiből következtetek. Lássátok, hogy milyen kevéssé ellenséges szándékkal járok el: magam említem és adom elő azokat a dolgokat, amelyekhez ragaszkodik, és amelyekről mind ez idáig nem hallottatok!
(10) Triocala vidékén, amelyet már korábban is megszálltak a szökött rabszolgák, egy bizonyos Leonidas nevű szicíliai hordája az összeesküvés gyanújába került. Feljelentést tettek Verresnél. Azonnal, ahogy a rend diktálta, Verres parancsára azokat az embereket, akiket megneveztek, elfogták, és Lilybaeumba vitték, hírül adták a tulajdonosnak, letárgyalták az ügyet, a rabszolgákat elítélték.

V. Aztán? Mit gondoltok? Talán valamiféle tolvajlást vagy rablást vártok? Ne kutassátok mindenütt ugyanazt! A háború miatti félelemben mi helye lehetett a tolvajlásnak? Ha akadt is ebben valamiféle alkalom, nem éltek veled. Akkor szerezhetett volna Leonidastól valami pénzt, amikor megparancsolta neki, hogy jelenjék meg; lehetett volna valamiféle árverés - ez nem volt Verres számára új -, hogy ne kerüljön sor a tárgyalásra, és adódott volna még egy alkalom, hogy a vádlottakat felmentsék. Ha azonban a rabszolgáka már elítélték, milyen mód lehetett még a fosztogatásra? Ki kell őket végeztetni. A tanácsban voltak a tanúk, tanúk voltak a közokiratok, tanú volt Lilybaeum ragyogó városa, tanú a római polgárok legtiszteletreméltóbb és legnagyobb gyülekezete: semmire sem nyílt lehetőség, a vesztőhelyre kellett vezetni őket. Így hát odavezetik, és az oszlophoz kötik őket.
(11) Még most is úgy látom, bírák, hogy érdekel benneteket, hogy vajon mi történt ezután, minthogy Verres soha nem tett semmit sem anélkül, hogy ne nyerészkedett, és zsákmányt ne szerzett volna. Mi történhetett azonban egy ilyesféle ügyben? Számítsatok tetszésetek szerint egy olyan aljas gaztettre, amilyenre csak akartok: mindnyájatok várakozását felül fogom múlni! Az összeesküvés bűntette miatt elítélt rabszolgákat, akiket már a vesztőhelyre vezettek és az oszlophoz kötöztek, hirtelen, sok ezer ember szeme láttára eloldozták, és visszaadták triocalai tulajdonosuknak.
Mit tudsz ehelyütt mondani, te őrült, hacsak nem azt, amit nem is kérdezek, amit egy ilyen alávaló dolog kapcsán kétség esetén meg kellene kérdezni, noha semmilyen kétség nem fér hozzá: mit, mennyit vagy hogyan kaptál? Mindezt elengedem neked, és megszabadítalak e gondtól, nem tartok ugyanis attól, hogy bárki is hagyná magát meggyőzni arról, hogy ingyen vállaltál fel egy olyan gaztettet, amire rajtad kívül senkit sem lehetett volna semmilyen pénzzel sem rábírni. Am az effajta tolvajlásról és rablásról semmit sem szólok - most már hadvezéri dicsőségedet taglalom.

VI. (12) Mit mondasz, te, a tartomány derék őre és védelmezője? Megállapítottad, hogy a rabszolgák fegyvert akartak fogni, és Szicíliában háborút akartak kirobbantani, s tanácstagjaid szavazatának megfelelően el is ítélted őket, ezeket, akiket őseink szokása szerint már átadtak a kivégzésre, ki merted ragadni a halál torkából, és meg merted őket menteni - nyilván azért, hogy az elítélt rabszolgáknak felállított keresztet el nem ítélt római polgárok számára őrizd meg?" Elveszett államok szoktak, amikor már minden reményük odalett, ama végzetes útra lépni, hogy az elítélteket korábbi jogállásukba visszahelyezik, a rabokat szabadon engedik, a száműzötteket hazahívják, és a jogerős ítéleteket hatályon kívül helyezik. Amikor ez megtörténik, mindenki felismeri, hogy az adott állam összeomlik, és amikor ez bekövetkezik, már senki sem reménykedik a megmentésben.
(13) S amikor ez megtörtént, akkor népszerű és kiváló embereket szabadítottak meg a halálbüntetéstől vagy a száműzetéstől, de nem azok, akik felettük ítélkeztek, nem azonnal, és nem olyanokat, akiket mindenki élete és vagyona ellen irányuló bűntettek miatt ítéltek el. Ez azonban példátlan, és olyan természetű, hogy inkább a vádlott, mintsem a dolog miatt tűnik hihetőnek: hogy olyan rabszolgákat, akiket ő maga ítélt el, azonnal és a halálbüntetés torkából engedett szabadon, akiket olyan bűntett miatt ítélt el, amely minden szabad ember élete és vére ellen irányult.
(14) A ragyogó hadvezér, akit már nem is a bátor M. Aquiliushoz, hanem a Paulusokhoz, a Scipiókhoz és a Mariusokhoz lehet hasonlítani! Ilyen körültekintést tanúsított a tartomány félelmetes veszedelme idején! Milyen rémuralmat teremtett, hogy senki se merjen mozgolódni, amikor látta, hogy a rabszolgák kedélyét Szicíliában a szökött rabszolgák itáliai háborúja felborzolja! Megparancsolta, hogy fogják el őket - ki ne rémült volna meg? Megidézte a tulajdonosokat - mi lehet ily félelmetes egy rabszolgának? Közzé tette, hogy bűnük bizonyítást nyert - a feltámadt tüzet látszólag elfojtotta néhányak kínja és halála árán. Mi következik aztán? Korbács és tűz, s végül az elítéltek megbüntetésére és a többiek elrettentésére a kínhalál és a kereszt. Mindnyájukat megszabadította mindeme büntetésektől. Ki kételkedhet még benne, hogy a rabszolgák lelkét hatalmas félelemben tartotta, amikor látták, hogy a praetor oly szívélyes, hogy az összeesküvés bűntette miatt elítélt rabszolgákat még a hóhér közbenjárására sem lehet tőle visszavásárolni?

VII. (15) Hogyan? Nem ugyanezt tetted az apolloniai Aristodamus és az imacharai Leo esetében? Hogyan? A rabszolgák mozgolódása és a hirtelen jött háborús veszély vajon a tartomány gondosabb őrzésére vagy agyalázatos nyerészkedés új módjára sarkallt-e? Az előkelő és köztiszteletben álló halicyaei Eumenidasu értékes jószágigazgató-rabszolgája ellen sürgetésedre vádat emeltek, te azonban a tulajdonostól hatvanezer sestertiust kaptál, amiről nemrég ő maga vallotta meg eskü alatt, hogy miként történt.
C. Matrinius római lovagtól távollétében, amíg Rómában volt, hatszázezer sestertiust vettél el, mivel azt állítottad, hogy gazdái és pásztorai gyanúba keveredtek. Ezt vallotta C. Matrinius képviselője, L. Flavius, aki neked az összeget kifizette, ezt vallotta maga Matrinius, és a kiváló Cn. Lentulus" censor is, aki Matrinius iránti nagyrabecsülése miatt az ügylet megtörténte után azonnal levelet küldött és küldetett neked.
(16) Hogyan? Diodes fiával, a panhormusi Apolloniusszal - aki a Geminus nevet viseli - szembeni eljárásod említés nélkül hagyható? Fel lehet hozni bármit is, ami egész Szicíliában hírhedtebb, méltatlanabb és nyilvánvalóbb lenne? Őt Verres, amikor Panhormusba ért, magához hívatta, és bírói emelvénye elé idézte a közösség nagyszámú csődülete jelenlétében. Az emberek tüstént beszélni kezdtek: „Csodálkoztam is, hogy a gazdag Apolloniust Verres ilyen soká megkímélte; most kigondolt és kifőzött valamit; nyilván nem ok nélkül idézi meg e tehetős embert ilyen hirtelen Verres." Általánosan nagy a várakozás, hogy miről van szó, amikor az ember hirtelen fiatal fia kíséretében lélekszakadva odarohan - az idős apa ugyanis már régóta ágyban feküdt.
(17) Verres megnevez egy rabszolgát, aki szerinte a nyáj felügyelője volt, és kijelenti róla, hogy összeesküvést szervezett, fellázította a háznépet, és - noha ez a rabszolga egyáltalában nem is volt a háznép tagja - megparancsolja, hogy azonnal állítsák elő. Apollonius bizonygatja, hogy nincs is ilyen nevű rabszolgája, mire Verres a szolgát elvezetteti az emelvény elől, és börtönbe vetteti. Az pedig, amikor elfogták, azt kiabálta, hogy milyen szerencsétlenül járt, semmit sem követett el, pénzét befektette, és jelenleg készpénze sincsen. Amikor mindezt nagy embertömeg előtt kijelentette, hogy mindenki megértse: azért sújtják ilyen súlyos jogtalansággal, mert nem fizetett - amikor, ahogy mondom, nagy hangon a pénzről kiabált, akkor vitték a börtönbe.

VIII. (18) Lássátok a praetor következetességét, azét a praetorét, akit e körülmények között nem úgy védenek, mint egy átlagos praetort, hanem úgy magasztalják, mint a legkiválóbb hadvezért! Amikor a rabszolgaháborútól tartott, azon büntetéstől szabadította meg az elítélt rabszolgákat, amellyel el nem ítélt uraikat sújtotta: az igen tehetős Apolloniust, aki hatalmas vagyont veszített volna, ha a szökött rabszolgák Szicíliában háborút robbantottak volna ki, vizsgálat nélkül, a szökött rabszolgák szította háború ürügyén börtönbe vetette, a rabszolgákat pedig, akiket háborús szervezkedés miatt tanácsának szavazata alapján ő maga ítélt el, a tanács meghallgatása nélkül, önkényesen minden büntetéstől megszabadított.
(19) Hogyan? Ha Apollonius el is követett volna valamit, amiért joggal megbüntethették volna, mégis kezeljük úgy az ügyet, mintha ellenszenvvel kellene viseltetnünk a vádlott iránt, mert valaki felett szigorúbban ítélkezett? Nem fogok ilyen zordul eljárni, és nem veszem fel a vádlók ama szokását, hogy a gyengeség vádját hozom fel, ha elnézően járt el, s a kegyetlenség miatt szítok gyűlöletet, ha szigorúbban torolt meg valamit. Nem fogok ezen az úton járni, helybenhagyom ítéleteidet, és megvédem tekintélyedet, amíg csak akarod - mihelyst azonban elkezded saját ítéleteidet hatályon kívül helyezni, semmit sem vehetsz tőlem rossz néven. Akkor ugyanis teljes joggal hivatkozhatom arra, hogy azt, aki saját ítéletével elítélte Lilagát, az esküdtbíráknak is el kell ítélniük.
(20) Nem fogom Apollonius, barátom és vendégbarátom ügyét védeni, nehogy úgy tűnjék, mintha ítéletedet hatályon kívül akarnám helyezni. Semmit sem mondok tisztes életviteléről, jellemességéről, gondosságáról, és még azt is említés nélkül hagyom, amit az imént mondtam: hogy olyan vagyona volt rabszolgákba, állatokba, birtokokba és hitelekbe befektetve, hogy senkinek sem állhatott volna kevésbé érdekében, hogy Szicíliában bármiféle zavargás vagy háború törjön ki. Még arról sem szólok, hogy - amennyiben Apollonius mégoly bűnös lett is volna - egy megbecsült város köztiszteletben álló polgárával szemben vizsgálat nélkül akkor sem lett volna szabad ilyen kemény megtorlást alkalmazni.
(21) Még azzal sem akarok gyűlöletet szítani ellened, hogy amíg e jeles férfiú a börtönben, sötétben, mocsokban és szennyben élt, zsarnoki tilalmaddal egyszer sem tetted lehetővé ifjú gyermekének, hogy idős, szerencsétlen atyját felkeresse. Még arról sem szólok, hogy ahányszor ama másfél év alatt Panhormusba mentél - mert ennyi ideig volt Apollonius börtönben -, Panhormus tanácsa a tisztségviselőkkel és a papokkal együtt annyiszor járult eléd könyörögve, s kérve kért, hogy végre-valahára szabadítsd meg az ártatlan nyomorultat balsorsától. Mindezt nem említem - ha ugyanis taglalnám, könnyen bebizonyíthatnám, hogy másokkal szembeni kegyetlenségeddel már régen elvágtad magad előtt a bírák könyörületéhez vezető utat.

IX. (22) Mindezt rád hagyom, és elengedem neked, látom ugyanis előre, hogy Hortensius mivel fog védekezni; ki fogja jelenteni, hogy Verres szemében sem az apa idős, sem a fiú fiatal kora, sem kettejük könnyei nem értek annyit, mint a tartomány haszna és jóléte; azt fogja mondani, hogy félelem és szigor nélkül nem lehet egy államot kormányozni; meg fogja kérdezni, hogy miért hordozzák a praetorok előtt a vesszőnyalábot, miért adtak nekik bárdot, miért építettek börtönt, miért rendelt el a szokásjog az elvetemültekkel szemben oly nagy számú büntetést. Miután mindezt komolyan és szigorúan elmondaná, megkérdeném, hogy ugyanezt az Apolloniust ugyanaz a Verres miért engedte ki váratlanul, új bizonyíték, védekezés és ok nélkül abörtönből, és kijelentem, bogyevád olyan határozott gyanút rejt, hogy - anélkül, hogy érvelnem kellene - rábízhatom magukra a bírákra a következtetések levonását, hogy miként kell vélekednünk az effajta zsákmányszerzésről, hogy ez mennyire galád, mennyire aljas, és a nyereség nagyságát tekintve mennyire hatalmas és parttalan.
(23) Ugyanis mindannak, amit Verres Apolloniusszal szemben tett, először sokszínűségét és értékét kell megismernetek, és azután mérhetitek fel és becsülhetitek meg pénzbeli értékét: rá fogtok jönni, hogy azért követet el ezzel az egy gazdag emberrel szemben annyi jogtalanságot, hogy hasonló megpróbáltatások rémét és az őket fenyegető veszedelmek példáj a többiek szeme elé idézze. Először is ott van a főbenjáró és gyűlöletes vád váratlanul koholt gyanúja - gondoljátok végig, hogy mennyiért és, hányan vásárolták meg ez alól szabadságukat! Aztán a vádló nélküli vád a tanács bevonása nélküli ítélkezés, a védekezés lehetősége nélküli elítélé - becsüljétek meg mindezek árát, és gondoljátok végig, hogy mindezel jogtalanságok egyedül Apolloniust sújtották, a többiek pedig nyilván nagy számban pénzért váltották meg magukat e gyötrelmektől! Végül a sötétség, a bilincsek, a börtön, az elzárás, a szülők és gyermekek látásának, valamint a szabad levegőnek s a közösségi életnek a megtagadása - ezen dolgok pénzbeli értékét, amelyek elől joggal még életünk árán is meg akarjuk vásárolni szabadságunkat, fel sem tudom becsülni!
(24) Mindettől későn váltotta meg magát Apollonius, amikor a bánat és a nyomorúság már elemésztette, a többiek számára azonban megmutatta, hogy már jó előre készséggel viseltessenek Verres alávaló kapzsisága iránt. Nem hihetitek ugyanis, hogy egy ilyen kivételesen gazdag embert ok nélkül szemelt ki egy ily hihetetlen vádra, vagy szintén csak ok nélkül engedett ki hirtelen a börtönből, vagy hogy e zsákmányszerzési módot Verres kizárólag csak vele szemben alkalmazta és próbálta ki, s hogy ezáltal nem állított példát minden gazdag szicíliai elé, és töltötte el őket rettegéssel!

X. (25) Minthogy Verres katonai dicsőségéről beszélek, azt szeretném, bírák, hogy Hortensius segítsen ki, ha valamit kihagynék. Úgy vélem ugyanis, hogy már minden tettéről szóltam, ami a rabszolgaháború veszélyével kapcsolatos, azonban biztosan semmit sem hagytam ki szándékosan. Ismeritek emberünk megfontoltságát, gondosságát, éberségét, amelyet a tartomány őrzése és védelme során tanúsított. Az a legfontosabb, hogy tudjátok - minthogy sokféle hadvezér van -, hogy Verres melyik fajtához tartozik, hogy a jövőben, amikor ilyen nagy ínséget szenvedünk bátor férfiakban, senki se ismerhessen félre egy ilyen jeles hadvezért! Nem Q. Maximus bölcsességéről, nem az idősebb Africanusnak a kivitelezés során tanúsított gyorsaságáról, nem az ifjabb megfontoltságáról, nem Paulus következetességéről és fegyelmezettségéről, és nem C. Marius erejéről és bátorságáról van szó:16 inkább fontoljátok meg ezt, kérlek, hogy egy ilyesfajta hadvezért minél gondosabban meg tudjatok kímélni és őrizni!
(26) Először is tudjátok meg, bírák, hogy az utazás fáradalmait, amely a katonai egység során a legjelentősebb, és Szicíliában felettébb szükséges, jól I Módolva és kigondolva Verres milyen egyszerűvé és kellemessé tette agának! Először a téli időszakban a nagy hideg, az időjárás és a víz Alen kiváló védelmet készített magának. Kiválasztotta Syracusae városát, Amelynek fekvését, elhelyezkedését és időjárását olyannak mondják, hogy sohasem akadt még olyan nap, amikor a legnagyobb és legviharosabb idő ellenére az emberek egy időre ne látták volna a napot. Itt úgy élt e derék hadvezér a téli hónapokban, hogy ágyán kívül nem könnyen, házán kívül pedig végképp alig láthatta valaki, így a rövid napokat lakomákkal, a hosszú éjszakákat pedig bujálkodással és paráznasággal töltötte.
(27) Amikor azonban kitavaszodott - annak kezdetét számára nem Favonius vagy valamely égitest jelezte, hanem csak akkor hitte el, hogy kezd tavaszodni, amikor egy rózsát megpillantott" -, rászánta magát az utazás fáradalmaira, amelyek során olyan kitartónak és serénynek mutatkozott, hogy soha senki sem látta lovon ülni.

XI. Ugyanis a bithyniai királyok szokása szerint nyolc ember hordozta gyaloghintón vitték, amelyben egy átlátszó, rózsákkal teli máltai párna volt,19 ő pedig fején és nyakán egy-egy koszorút viselt, s egy finom vászonból készült kis zacskót tartott az orra elé apró lyukakkal, rózsával tele. Amikor így megtéve az utat egy városba ért, szintén gyaloghintón vitette magát hálószobájába. Oda mentek a szicíliai tisztségviselők, oda mentek a római lovagok, amint ezt számos, eskü alatt tett vallomásból hallottátok; a vitás ügyeket titokban adták elő, és röviddel azután tették közhírré az ítéleteket. Majd miután hálószobájában egy rövid ideig a vételár, nem pedig az igazságosság alapján jogot szolgáltatott, úgy vélte, hogy a fennmaradó időt Venusnak és Libernek szentelheti.
(28) Ehelyütt, úgy vélem, nem hallgathatom el e kiváló hadvezér nagyszerű és egyedülálló gondosságát. Tudnotok kell ugyanis, hogy nem akadt egyetlen olyan város sem, ahol Szicíliában a praetorok meg szoktak állni és gyűlést szoktak tartani, ahol ne választott volna ki kéjvágya számára egy előkelő családból származó nőt. Így hát közülük nem egyet nyíltan meghívtak a lakomára, akik pedig tisztességesebbek voltak, egy meghatározott időpontban jöttek, s kerülték a napfényt és a tömeget.
A lakomák pedig nem a római nép praetoraihoz és hadvezéreihez illő csendben, s nem is a tisztségviselők lakomáihoz illő visszafogottsággal folytak, hanem hatalmas kiabálás és veszekedés közepette, s gyakorta harcra és verekedésre is sor került. E szigorú és gondos praetor ugyanis, aki a római nép törvényeinek sohasem engedelmeskedett, a poharazás közben hozott törvényeket aggályosan betartotta. Így hát ezek akképpen értek véget, hogy egyeseket karjukban mintegy csatából vittek el a lakomáról, mások mintegy holtan maradtak ott, a legtöbben eszméletlenül és érzéketlenül hevertek szanaszét, így aki ezt megpillantotta, azt hihette, hogy nem a praetor lakomáját, hanem a bujaság cannaei csatáját látja.

XII. (29) Amikor pedig a legforróbb nyár beállt - ezt az időszakot szokta Szicília minden praetora utazásra használni, mivel úgy vélik, hogy leginkább akkor kell a tartományt bejárniuk, amikor a gabona a szérűn van, akkor gyűlik össze ugyanis a háznép, a rabszolgák tömege áttekinthető, a nehéz munka akkor a legsürgetőbb, a gabonabőség hívogatóan hat, és az évszak sem támaszt akadályokat -, akkor, mondom, amikor a többi praetor körbe szokott utazni, ez az újszerű hadvezér Syracusae legszebb pontján állandó tábort állított fel.
(30) Ugyanis közvetlenül a kikötő torkolatánál és bejáratánál, ahol a part a város felé öböllé hajlik, vászonnal fedett sátrakat állított fel. Oda települt át a praetori palotából, amely egykor Hiero király lakhelye volt; s azokban a napokban senki sem látta, csak azon a helyen. E helyre azonban senki sem léphetett be, csak aki kéjvágyának cinkosa vagy szolgája lehetett. Oda gyűltek össze mindazok a nők, akikkel érintkezni szokott, s ezek hihetetlen számban akadtak Syracusaeban; oda sereglettek azok a férfiak, akik méltók voltak barátságára, s méltók ezen életmódhoz és a lakomákhoz. Ilyesféle férfiak és nők között élt felnőtt fia is, akit noha természete meggátolt abban, hogy apjához hasonlóvá váljék, a gyakori érintkezés és nevelése azonban arra kényszerítette, hogy apjához hasonuljon.
(31) Tertiát is odavitték, akit csellel és ármánnyal egy rhodoszi fuvolástól szereztek meg, és állítólag hatalmas felfordulást keltett Verres táborában, mivel a syracusaei Cleomenes felesége, egy előkelő asszony és Aschrio szintén előkelő származású felesége nehezteltek amiatt, hogy egy színész, Isidorus leánya a társaságukba került. Ez a Hannibál azonban, aki úgy tartotta, hogy táborában a rátermettség, nem pedig a származás számít, annyira megszerette Tertiát, hogy a tartományból magával hozta.

XIII. S azokban a napokban, amikor Verres bíborköpenyében és bokáig érő tunicában25 női társaságban töltötte azidőt, az emberek nem vették zokon, és nem sérelmezték, hogy a főtéren nincsen jelen a magistratus, nem szolgáltat jogot, és nem ítélkezik; s amikor a parton az egész térség női hangoktól és zeneszótól visszhangzott, a főtéren pedig minden ügyben és a jogszolgáltatásban teljes csend honolt, az emberek ezt nem vették rossz néven, ugyanis a főtérről nem a jogszolgáltatás és a bíráskodás maradt el, hanem az erőszak, a kegyetlenség, a kemény és felháborító fosztogatás!
(32) Ezt az embert véded hát úgy, Hortensius, mint egy hadvezért? Az ő tolvajlásait, rablásait, kéjvágyát, kegyetlenségét, gőgjét, gazságát és elvetemültségét próbálod meg nagy tettekkel és hadvezéri dicsőséggel elfedni? Nyilván attól kell ehelyütt tartanunk, hogy beszéded végén a régi, Antonius-féle érvelést és előképet újítod fel, hogy felszólítod Verrest, hogy fedje fel a mellkasát, hogy a római nép megláthassa sebeit, a nők harapásait, kéjvágya és bujasága nyomait!
(33) Adják az istenek, hogy fel merd emlegetni a katonáskodást és a háborút! Akkor ugyanis minden korábbi hadjáratát megismerjük, és megtudhatjátok, hogy milyen teljesítményt nyújtott nem csupán hadvezérként, hanem katonaként is. Akkor megelevenedik újoncideje, amikor a Forumról szokás szerint elvitték, nem pedig, ahogy ő henceg vele, elcsábították; említésre kerül a placentiai szerencsejátékos tábora, amit gyakorta látogatott, s ahol mégis csökkentették a zsoldját; szolgálati ideje számos vesztesége is előkerül majd, amit ifjúsága hozadékával rótt le, és egyenlített ki.
(34) Miután pedig a mások elkövette gyalázatot elviselve, nem pedig saját kielégülését keresve megkeményedett - minek mondjam el, vagy hozzam saját bűnével más gyalázatát is összefüggésbe, hogy milyen férfi lett, s hogy a tisztesség és a szemérem hány várát és erődjét vette be erőszakkal és vakmerőséggel? Nem teszem, bírák; minden régi esetet mellőzök, csak két újabbat említek anélkül, hogy bárki másra gyalázatot jelentene, amiből mindenre nézve levonhatjátok a következtetéseket.
Az egyik oly közismert és hírhedt volt, hogy senki, aki L. Lucullus és M. Cotta consulsága idején valamely vidéki városból peres ügy miatt Rómába jött, nem volt olyan tájékozatlan, hogy ne tudja: a városi praetor teljes jogszolgáltatását Chelido, a ringyó bólintása és kénye-kedve irányítja. A másik pedig: miután már katonaköpenyben elvonult, és főhatalmára vonatkozó s az állam javára szóló esküjét letette, éjjel, hogy bujálkodhasson, szokása szerint gyaloghintón a városba hozatta magát egy nőhöz, aki ugyan egyvalakinek volt a felesége, azonban mindenkinek rendelkezésére állt - az isteni joggal, a vallási előírásokkal, minden isteni és emberi szent paranccsal ellentétesen!"

XIV. (35) halhatatlan istenek! Milyen különböző az emberek szándéka és gondolkodása! Úgy hagyja jóvá a ti és a római nép ítélete életem elkövetkező igyekezetét és reményeit, hogy én, ami tisztséget eddig a római nép rám bízott, úgy vállaltam el, hogy meg voltam győződve róla: minden kötelességemet lelkiismeretesen vagyok köteles teljesíteni! Úgy lettem quaestor, hogy azt hittem: e tisztséget nem csupán adták, hanem rám bízták és rám hagyományozták. Úgy láttam el Szicília tartományban a quaestori tisztséget, hogy úgy véltem: minden tekintet egyedül rám szegeződik; hogy úgy gondoltam: én és quaestori tisztségem egyfajta világszínpadon állunk; hogy mindig minden élvezetről, nemcsak a mostani szokatlan gyönyörökről, hanem arról is, amit a természet és szükség diktál, lemondtam.
(36) Most aedilisszé választottak meg, jól tudom, hogy mit kaptam a római néptől: hogy a Ceres, Liber és Libera tiszteletére tartott szent játékokat a legnagyobb gonddal és a körültekintéssel kell megrendeznem, hogy Flora anya kegyét a játékok ünnepi voltával meg kell nyernem a római nép és a köznép számára, hogy a legősibb játékokat, amelyeket - minthogy a legrégebbiek - rómainak neveznek, a legnagyobb méltósággal és lelkiismeretességgel Iuppiter, Iuno és Minerva tiszteletére kell megrendeznem, hogy a szentélyek védelme és az egész város oltalma rám lett bízva, s hogy e fáradozásért és megterhelésért e jutalmakat kapom: a szenátusban előkelőbb helyet a véleménynyilvánítás során, a bíborszegélyű tógát, az elefántcsonttal berakott széket és azon jogot, hogy képmásomat az utókor emlékezetére hagyhassam.
(37) Mindezek hatására, bírák - s így tartson meg kegyében minden isten -, noha igen kedves számomra a nép által adományozott megtiszteltetés, mégsem okoz számomra annyi örömet, mint amennyi aggodalmat és fáradságot; hogy nyilvánvalóvá váljék, hogy éppen ezen aedilisi tisztséget nem azért adták valamely pályázónak, mert kellett, hanem a nép ítélete helyesen és a megfelelő személyre bízta, mert így volt helyénvaló.