logo

XVI Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

A hellenizmus Rómában

A görög és római elitek között azért volt lehetséges az együttműködés, mert a római felső osztályok, bár saját hagyományaik sok eleméhez hűségesek maradtak, és nagyon erőteljesen hellenizálódtak. Még arra is kísérletet tettek, hogy bebizonyítsak, a rómaiak görögök, akik nemcsak a trójai Aeneastól származtak, hanem az árkádiai Evandertől (ami ismerős az Aeneisből) vagy Herculestól és követőitől. Igaz, sok rómainak kétarcú volt a hozzáállása a görögökhöz és a görög kultúrához; hitté saját katonai és államférfiúi felsőbbrendűségükben (s Cicero a többi jogrendszert gyerekesnek nevezte). Sokan gyanakodtak azokra a szokásokra, amelyek látszólag elpuhítottak, vagy alkalmasnak tűntek arra, hogy elvonják a figyelmet a komoly dolgoktól.
A Kr. e. 2. századi görögökről szerzett közeli és gyakran szerencsétlen tapasztalatok ahhoz vezettek, hogy elpuhultnak, köpenyegforgatónak, politikailag alkalmatlannak (hasznos igazolás a birodalom számára), szószátyárnak és a rosszkor alkalmazott elvont érvelés megszállottainak jellemezték őket. Talán degenerálódtak, de sokan közülük méltóak a régi Görögországhoz, engedi meg (a görögbarát) Cicero, óvván testvérét, hogy provinciájában legyen körültekintő a bizalmas kapcsolatokban. S a Kelet most már görögül beszélő városainak lakosait alacsonyabb rendűnek tekintették a „tényleges görögöknél". De magában Athénban, akit Róma, Delphoihoz hasonlóan, tisztelettel kezelt, Cicero döbbenetének adott hangot amiatt, hogy (szigorúan becsületes) környezete milyen arrogánsan viselkedett a helybeliekkel szemben.

Azonban csak kevés jómódú római tudott ellenállni a civilizált görög élet vonzásának, és sokan tisztában voltak azzal, hogy azoknak az ismereteknek a zömét, amire a világ urainak szükségük van, csak a görögöktől tanulhatják meg. Róma szinte sohasem vesztette el teljesen az érintkezést a görög világgal. Sok istenüket azonosították a görögökével, művészetük a görögből eredt; néhány rómainak mindig tudnia kellett valamennyire görögül, sőt talán még görög könyveket is olvastak.
De a Kr. e. 3. század közepén új hajnal hasadt az első görög példára készült latin színdarabbal, s valószínűleg a - kétnyelvű - formális iskoláztatás terjedésével. A hannibáli háborúban új görög kultuszokat honosítottak meg (köztük még a Nagy Anyát is Ázsiából), hogy védelmezzék a várost. Szürakuszai elpusztítása és kirablása jelzi Polübiosz szerint a görög művészet iránti érzék megjelenését (sajnos, gondolja; az államoknak ugyanis ragaszkodniuk kell saját hagyományaikhoz); a következő századokban bizonyosan számtalan szobrot és festményt szállítottak el Rómába.
A város fizikai arculata átalakult, amikor nagy fővárossá vált, bár Polübiosz azt mutatja, hogy rusztikus hangulatán még az ő korában is sokat gúnyolódtak a kozmopolita látogatók, s az igazi görög építészeti stílus valamivel később honosodott meg; márványt, egy még későbbi időpontig, csak ritkán használtak építészeti célokra.

De a felsőbb osztályok életmódja hamarosan átalakult. A történetírók hajlottak rá, hogy a római történelmet a morális hanyatlás fogalmaiban szemléljék, nevezetesen a kapzsiságéban és a luxuséban, s szerették megmutatni ennek állomásait; sokan azt gondolták, hogy a Kr. e. 190-ben Ázsiából hozott zsákmány, köztük csinos bútorok, indították meg a folyamatot. Polübiosz a Püdnánál elszenvedett makedón vereséget hangsúlyozza, s azokat a kincseket, amit ezzel szereztek: a fiatalemberek bolondultak a görög szokások legrosszabb vonásaiért, a pederasztiáért, a zenés bankettekért és így tovább.
Cato megpróbálta törvényen kívül helyezni, s azután korlátozó adókkal sújtani, s továbbra is mennydörgött a csinos rabszolgákra vagy importált bútorokra fordított költségek miatt, s az ellen, hogy a házakat istenszobrokkal díszítsék, mintha „bútordarabok lennének". De mint censor korában emelt épületei és írásai mutatják, maga Cato sem tudta visszaforgatni az idő kerekét.

A felsőbb osztályban élő római hagyomány szerint a fiú a politikai és jogi ismereteket apja barátaitól szerezte, s tizenhét éves korától kezdve a hadseregben töltötte a hadiszezont. De a görögök kialakítottak egy formális iskolázási rendet, először az irodalomnak (elsősorban Homéroszt tanultak), azután a retorikának, s néhányuk számára a filozófiának.
Aemilius Paulus görög mesterek csapatát állította fiai mellé, még zenében és vadászathoz is, s egy filozófust, aki rajzmester is volt. Rómába hozatta a makedón királyi könyvtárat is, az első elérhető terjedelmesebb görög könyvtárat. Polübiosz megerősíti, hogy már sok görög tanár tanított ott. Kezdtek kiemelkedő tudósok is érkezni, először mint követek; a grammatiké komoly tanulmányozása a pergamoni Kratész követségétől datálódik, aki egy nyitott csatornában eltörte a lábát, s felolvasásokat tartott, amíg mozdulatlanságra kényszerült.
S Kr. e. 155-ben Athén elküldte a három filozófiai iskola vezetőjét, akiknek a felolvasásai váratlan filozófiai mániát váltottak ki - bár Cato, aki a filozófiát „puszta zagyvaléknak" tekintette, sürgette a senatust, hogy vessen gyorsan véget a dolognak, hogy a fiatalemberek visszatérhessenek „a jog és a hivatali kötelességek" tanulmányozásához.

Nem szabad eltúlozni e korszakban a görög hatás mélységét. Bizonyítékai vannak annak, hogy a görög orvostudományt még gyanakvással szemlélték, s a rómaiak mind intellektuálisan, mind általában a művészetben még esetlenek és éretlenek voltak. A költészet fejlettebb volt, mint a próza, bár mint Horatius panaszolta, még a költészet is nehézkes volt. Cicero úgy vélte, hogy a szónokok csak a század vége felé kezdték hasznosítani a retorikai tanulmányokat, ami arra tanított, hogyan kell egy beszédet felépíteni, díszíteni s érvelni. Amit a prózairodalomból ismerünk, azt sugallja, hogy a rómaiak, sok más primitív néphez hasonlóan, nehéznek találták az általánosítást és az elvonatkoztatást.
Csak a Kr. e. 100-as évektől kezdték használni a hagyományos görög logikai szerkezetet az értekezésekben, a tárgy és a kulcsfogalmak világos meghatározásával és az anyag gondos részekre vagy szempontok szerinti felosztásával, ahelyett hogy összevissza egymásra dobálták volna az információkat, mint Cato a mezőgazdasági értekezésében. S csak a Kr. e. 1. században finomult a latin mind a próza, mind a költészet ragyogó eszközévé, s ekkor hódítottak meg a latin szerzők számos prózai műfajt, köztük a filozófiai értekezést.

S csak most vált általánossá, hogy a fiatal úriemberek Athénban vagy Rhodoszon tanultak retorikát vagy filozófiát (a függetlenebb Alexandria, úgy látszik, kívül esett e körön), bár a negotiatorok fiai gyakran a Keleten nevelkedtek, s elvégezték egy város ephebeiáját, az állam által irányított, most már inkább kulturális, mint katonai gyakorlóiskolát. A mithridatészi háború görög menekülteket és hadifoglyokat sodort Rómába, mindkét rétegben találhatóak voltak tanult emberek; s nagy könyvtárakat is.
Ugyanakkor sok rómait hosszú évekre visszatartott Keleten. (Sallustius, a történetíró, Sulla ázsiai hadjárataitól számította, hogy Róma elmerült a luxusban.) Később Róma ugyanúgy vonzotta a görög művészeket és értelmiségieket, mint Alexandria, szinte sehol máshol nem lehetett pártfogókat találni. S a rómaiak érezték, hogy egyik területen a másik után érik utol a görögöket. Cicero és barátja, Atticus, mindketten elismerten kivételes emberek, teljesen egyenrangú partnerként találkozhattak görög amicusaikkal.

Róma érezte, hogy Nyugaton keveset tanulhat, bár egy mezőgazdaságról szóló, magányos művet hivatalos rendeletre fordítottak le punról. De az a puszta tény, hogy a rómaiak ritkán fáradtak vele, hogy nyugati nyelveket tanuljanak, itt is segített előkészíteni a privilégiumok kiterjesztését; mert a bennszülött elitek fokozatosan átvették a felsőbbrendűnek látszó, jóllehet először gyűlölt civilizáció színeit.
A kereskedelem és a telepesek beáramlása segítette a romanizációt. Róma ritkán mozdította tudatosan elő e folyamatot, bár Hispaniában némileg támogatta a mezőgazdaságot és a városi települések fejlesztését a völgyekben, hogy ezek foglalják el a nehezebben ellenőrizhető pásztorközösségek helyét.
Bár kulturális előítéletek éltek a barbárokkal szemben, a faji előítélet gyenge volt. Ha a barbárok feladták életmódjukat (vadállatit, mint néhány hispan törzsnek azt a szokását, hogy vizeletben mossák a fogukat, vagy kevésbé ilyeneket, mint a galloké, akiket Caesar intelligensnek és bátornak talált, bár állhatatlannak), a barbár státus fölé emelkedhettek; ebből a szempontból nagyon tanulságos Sztrabón, a geográfus leírása Dél-Hispaniáról Augustus korában. S valóban, a gadesi (elismerten régi és civilizált pun város) Balbus és unokaöccse belépett a senatusba - bár a puszta gondolat is megrázta Cicerót - mielőtt Pompeius barátjának, Theophanésznak a fia is így tett volna; s a Balbusokat rövidesen néhány gall nemes követte, akik vagy akiknek az apja Caesarnak vagy Augustusnak köszönhette a polgárjogot. Kezdtek formát ölteni a Római Birodalom arcvonásai.


Elizabeth Rawson