logo

XV Quintilis AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Mikor sikeres a modell átadása

A hódító hatalmak az alávetettek feletti uralmuk megszilárdításának fő módját abban látják, hogy a leigázottakra saját társadalmi berendezkedésüket erőltetik rá. A társadalmi modellnek ez a fajta exportja az exportáló szempontjából lehet sikeres és sikertelen, függetlenül attól, hogy elvileg magasabb rendű-e az általa elfogadtatott szerkezet annál, amelyet a befogadónál felváltott.
Az athéniak a délosz-attikai tengeri szövetség tagállamai számára saját, kétségkívül igen fejlett demokratikus modelljüket exportálták, a végeredmény mégis siralmas lett. Miért? Azért, mert a fejlettebb társadalmat kiépítő államokat Athén nem engedte hozzájutni a saját társadalmi fejlődésük gyümölcseként kivirágzó gazdasági előnyökhöz. Athén elnyomó politikája miatt az átvevő államok nem élvezhették a demokrácia igazi előnyeit.

Termékfeleslegük java része az attikai polisz zsebébe vándorolt, és azon az alapon, hogy ő szabadította fel ezen államokat a perzsa uralom alól, Athén jogot formált politikai alávetésükre is. Ki csodálkozhat ezután azon, hogy a fejlett társadalmi modell átvevői az első adandó alkalommal megszabadultak mind Athéntól, mind pedig a demokráciától? A helyzet persze még egyértelműbb akkor, ha a hódító hatalom ráadásul nem is tud a gyakorlatban fejlettebbnek bizonyult szisztémát átadni.

Róma sikeresen kerülte ki a társadalmi modell átadásának említett buktatóit. A polgárjog kiterjesztése és a telepítési program következetes végrehajtása következtében egyre több itáliai közösséggel fogadtatta el megszilárduló társadalma előnyös vonásait. Több itáliai szövetséges város arisztokráciája vérségi kapcsolatba is került római osztályos társaival, s a senatusba is csakhamar bejutottak Tibur, Tusculum, Cales, Beneventum és más városok előkelői. Ahol arra szükség volt - mint például a felszabadított rabszolgák kezébe jutott etruszk Volsinii esetében -, ott római fegyverek segítették a modellváltás végrehajtását.
A lényeg azonban az volt, hogy Róma a leigázottakat igyekezett azonnal szövetségébe fogadni, és itáliai uralmát úgy szervezte meg, hogy az egy általa vezetett föderáció formáját öltse, melynek résztvevő államai a rómaihoz hasonló társadalmi szerkezetük révén a valódi politikai-gazdasági érdekazonosság alapján képesek együttműködni vele. A garanciát a közös érdekek érvényesítésére az jelentette, hogy a római külpolitika következetesen figyelembe vette a szövetségesek gazdasági érdekeit, és a hódításokból éppúgy jutott zsákmány - rendszerint föld - a szövetséges, mint a római polgároknak.

Az a gyakorlat, hogy a szövetségesek a rómaiakhoz hasonló módon részesültek a meghódított területekből, annyira meggyökeresedett, hogy amikor Kr. e. 232-ben Flaminius néptribunus azt javasolta, a Pó-völgyi gallok földjeit csak római polgárok között osszák fel, ez magában Rómában keltett általános felzúdulást. Ki csodálkozhat ezek után azon, hogy az Itáliába betörő Hannibal hadai előtt nem nyíltak meg áruló módon az etruszk vagy latin városok kapui? Amikor Kr. e. 88-ban Róma itáliai szövetségesei általában megkapták a római polgárjogot, ez csupán elhatározás kérdése volt, hiszen az Itália-szerte egységesült társadalmi modell a gyakorlatban már amúgy is egyesítette a félsziget lakóit.



Kertész István