A királyok elűzését követő római történelem (Kr. e. 509-287) annak a véres vajúdásnak az időszaka, amelyben világra jött egy, a politikai környezettől sok tekintetben elütő, de életképességben és alkotóerőben egyedülállóan perspektivikus társadalom. Az elégedetlen nemzetségfőik által vezetett római plebejusok, akik az Urbs jogilag szabad, de polgárjogokkal nem rendelkező társadalmi rendjét alkották, több évszázados politikai küzdelem eredményeképpen egyenrangú összetevőként integrálódtak a római polgárok közösségébe. A növekvő létszámú és jogi szempontból fokozatosan egységesülő lakosság olyan hadsereget biztosított Róma számára, amely a kicsiny városállamot előbb Közép-Itália, majd a Kr. e. 3. század elejére - a Pó völgyét kivéve - egész Itália urává emelte.
Egészséges társadalmat építeni és hódítani egymást kiegészítő történelmi feladatot jelentett Romulus leszármazottjai számára. A meghódított földterületek egyre körültekintőbb és a társadalmi igazságosság követelményeinek egyre jobban megfelelő szétosztása adta meg ugyanis annak a politikai közeledésnek az anyagi alapját, amely közeledés révén a római társadalmi csoportok tartós konszenzusa kialakult.
A politikai irányítás a házassági kapcsolatok által összenőtt patrícius-plebejus arisztokrácia, az úgynevezett nobilitas kizárólagos feladatává vált, amely gondoskodott a politikai döntési szférába csak kevésbé bevont köznép - a plebejus és régi nemzetségi közrendű (cliens) tömeg - gazdasági érdekeinek érvényesüléséről. A felfelé nivellálódó római társadalom általános gazdasági felemelkedését jól mutatja, hogy Kr. e. 326-ban, mint szükségtelen valamit, megszüntették az adósrabszolgaság intézményét.

A római társadalom minden szabad rétegét érintő jogi és gazdasági felemelkedés és a nyomában megerősödött politikai egyetértés olyan helyzeti energiát halmozott föl, amely a társadalom újfajta gazdasági igényeit kielégítő hódító háborúkban vált mozgási energiává. Ezért törvényszerű, hogy a plebejusok polgárjogi harcának Kr. e. 287-ben bekövetkezett lezárulása után a nagy hódítások Kr. e. 133-ig tartó korszaka köszöntött be.
Persze magának a római társadalomnak az expanzív képessége önmagában nem lett volna elegendő ahhoz, hogy egy, a Rajnától Észak-Afrikáig és Britanniától az Euphratészig nyúló hatalmas birodalom alakuljon ki. Előbb Itáliát, majd a vele szomszédos területeket kellett a rómaihoz hasonlóan hódító energiát sugárzó társadalmakkal megtölteni. Erre egyetlen mód kínálkozott, a római társadalmi modell exportja.



Kertész István