„Abban az időben Augustus császár rendeletet bocsátott ki, hogy számolják össze az egész földkerekséget", hogy megadóztassák lakóit (Lukács 2:1). Az evangelista azt akarja hangsúlyozni, hogy a Messiás eljövetele a világtörténelem központi eseménye, s ezért összekapcsolja Krisztus születését azzal a történelmi pillanattal, amikor Róma hatalma egyetemesnek tűnt fel.
Számára, akárcsak a mi számunkra is, Róma hatalma adminisztrativ tevékenységében jutott kifejezésre leginkább. Csakhogy Szent Lukács tévedett. Ma már tudjuk, hogy a római világ univerzális számbavételére nem bocsátottak ki császári dekrétumot, sem ekkor, sem bármikor; az evangelista egyetlen tartományt ismerve csupán, eltúlozta Róma mindenekfölötti hatalmát.

Rendkívül könnyű félreismernünk a római kormányzás módszereinek érvényességi körét, gyakorlatát és hatásait. Tévesen foghatjuk fel a politikai döntéshozatal metódusait, s a hivatalok betöltésének sorrendjét karrierista törekvéseknek tulajdoníthatjuk. Valahányszor jegyzőkönyvekre vagy levéltári adattömegre bukkanunk, nyomban egy bürokrácia képe rajzolódik ki szemünk előtt. A közszolgálati tevékenység erényeit összekeverjük a professzionista hozzáértéssel.
Az újabb kutatásokból jól kirajzolódik, hol mondott csődöt a római közigazgatás, milyen szférákban uralkodott a korrupció, a zűrzavar, vagy egyszerűen csak arról volt szó, hogy az intézkedések hatástalanok maradtak, s a tartományok lakosságát emiatt zsarnoki módon elnyomták. Kevésbé kutatták azt a témát, valójában miként működött a művészi kormányzás, amelyre maguk a rómaiak annyira büszkék voltak - hogyan civilizálták alattvalóikat békés módszerekkel, megkímélve a legyőzötteket, de megalázva a gőgös hatalmasokat (Vergilius, Aeneis 6. 852. 3). Azok az analógiák, amelyek e verssorok nyomán azonnal eszünkbe jutnak, gyakran tévútra vezetnek bennünket. Az alábbiakban felvázolunk ezért egy alternatív ábrázolást.

A római államelmélet nem volt kidolgozott teóriák sora, s a gyakorlat is igen egyszerűnek tűnik fel. A római uralom tevékenységeit két szélesebb kategóriába sorolhatjuk. Az egyik arra irányult, hogy elintézze a közösségek és egyének közti vitákat, a másik szerint annak a módját kellett megtalálni, hogy embereket toborozzanak, vagy javakat és pénzt halmozzanak fel - törvényhozás révén vagy egyszerűen csak rekvirálással. Az antik korban a hivatali tekintély, az autoritas három formáját ismerték: az elöljárókét, a katonákét és a családapákét (paterfamilias).
A Római Birodalom minden kormányzati tevékenysége összekapcsolható e három valamelyikével. Az első, amely a görög városokban alakult ki, ősidők óta létezett Rómában, egyrészt azoknak a tisztségviselőknek a kezében összpontosult, akik az egykori kis városállamot irányították, másrészt a csaknem az egész Római Birodalmat alkotó, lényegében önkormányzati joggal felruházott, sok száz város elöljáróiéban. A görög poliszban elöljárók irányították a katonaságot; Rómában a császárság idején a régi polgárőrség intézményesült, s önálló hadsereggé alakult.
Tisztjei egyre nagyobb szerephez jutottak az állam kormányzásában, hogy végül, a Kr. u. 3. században ez a gyakorlat a Birodalom militarizálódásában tetőzzék. Végül, egy rabszolgatartásra épült társadalomban, ahol a családfő a tekintély forrása, az autoritás nyilvánvalóan más jelleget ölt, s ez a tekintély idővel a kormányzás módjában is fontos szerephez jut. Ezt a három közigazgatási formát egyenként vizsgáljuk meg.

A mindig olyan tevékenységek révén sikerült fenntartani a római uralmat, amelyeket haboznánk kormányzati módszereknek nevezni. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy a felső osztályok döntő szerephez jutottak az államvallásban, a cirkuszi játékokban, a művészetek támogatásában (az építészetben, a filozófiában, az irodalomban), és mecénási meg közjóléti tevékenységük az egész Birodalomra kiterjedt. Ennek civilizáló és népjóléti hatásait is szem előtt kell tartanunk, amikor továbblépve úgy találjuk, hogy a Birodalom tényleges közigazgatási és végrehajtó hatalmi struktúráját tétovának és antiliberálisnak kell ítélnünk.



Nicholas Purcell