logo

VIII Februarius AD

facebook-csoport


Új Facebook közösségi csoportunkba szeretettel várunk mindenkit! Ötletek, beszélgetések, tanácsok minden ami Ókori Róma!


Facebook csoport

Róma és a görög városok.

A Kr. e. 6. században Etruria közvetítette a görög kultúrát Rómába. A 4. században, Campania bekebelezésével, Róma szoros és közvetlen kapcsolatra lépett a görög világgal, s e kapcsolat a következő három évszázadban jelentőségében és intenzivitásában állandóan erősödött. Egyidejűleg szimbolizálta és erősítette Róma kapcsolatát Görögországgal, amikor Ap. Claudius Caecus censor Kr. e. 312-ben Rómából Capuába megépíttette a Via Appiát.
Valószínű, hogy ebben a közegben verték az első - görög mintára készült - római ezüstpénzeket. A 4. század vége és a 3. század eleje valóban Róma gyors hellenizációjának tanúja volt. Ez az a korszak, amikor a görög világ felkeltette Róma érdeklődését a győzelem ideológiájának kifejezőeszközei iránt - olyan jelenség, ami nem utolsósorban Nagy Sándor öröksége volt.

Hatására Rómában bevezették a had- és győzelemistenek új kultuszát, s magáét Victoriáét. Ebben a korszakban terjedt el széles körben a római világban Hercules erősen görög példát utánzó kultusza is, amit egyaránt bizonyít, hogy az állam intézményesítette az új kultuszt, s hogy megszaporodtak az új hérósznak szánt áldozati adományok. Ugyanakkor a köztársaság anyagi kultúrájára gyakorolt görög befolyás még nyilvánvalóbbá vált.
Ezt mutatja egyrészt C. Cornelius Scipio Barbatus szarkofágja, amelyet a Scipióknak a Via Appia mellett lévő sírboltjában találtak, s amelynek díszítésénél görög építészeti elemeket használtak fel. Másrészt Róma Kr. e. 380 körül gyártani kezdte saját helyi, dél-itáliai vagy etruszk vörös alakos kerámiát utánzó, Genucilia-munkákként ismert kerámiáját, s azután a 3. század elején a szép, görög fémmunkákat utánzó, fekete szalagos kerámiát.

A Kr. e. 4. században Róma mind bonyolultabb közigazgatási rendszert fejlesztett ki, ami túlment a görög mintát követő pénzverés egyszerű átvételén. Bizonyosan ebben a korban alakult ki az öt, különböző pénzügyi és katonai kötelezettséggel terhelt census osztály érett rendszere is.


Michael Crawford


.-